Mikor jön el a batáta szedésének ideje?

Agrofórum Online

Mikor érkezik el a batáta szedésének ideje? Honnan lehet tudni, hogy esedékes a betakarítás?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

A batáta, vagy ismertebb nevén az édesburgonya, egy egyre szélesebb körben termesztett zöldségnövénynek számít már hazánkban is. Sok melegre, fényre és csapadékra, annak hiányában pedig öntözésre van szüksége kellő fejlődéséhez. Termesztése során a legnagyobb odafigyelést és időt igénylő feladatnak szaporítóanyagának, vagyis hajtásdugványának előállítása mondható. A dugványok házilag is elkészíthetők, de akár meg is vásárolhatók.

A hajtások végleges ültetésének ideje május közepére, végére tehető, melytől számítva a termések kb. 100-120 nap múlva lesznek betakaríthatók, a termesztés körülményeitől függően. A batáta, melegigényes zöldségfaj lévén, a fagyokat már nem képes elviselni, ezért betakarítását minden esetben a lehűlések előtt kell elvégezni. A növény a tartós, 10 fok alatti hőmérsékleten már károsodhat, mely által tárolásának időtartama is rövidülhet. Az első fagyot a növény igen gyorsan megérzi, levelein gyors lankadás és barnulás jelentkezik ezáltal.  

Ajánlatos a gumók fejlődését már a nyár végétől folyamatosan nyomon követni, azok méretét, fajtára jellemző tulajdonságait, érésének jeleit szemügyre venni. A betakarításra leghamarabb szeptember elejétől kerülhet sor, mely művelet előtt a növény dúsan fejlődött lombozatát előzetesen el kell távolítani. A batáta kiásását a burgonyához hasonló módon végezzük, mely közben a gumók épségére fokozottan ügyelünk. A kiásást száraz időjárás esetében tegyük meg, így előzve meg ezzel terményünk túlzott mértékű sárosságát. A talaj fellazítása, az ásás után következhet a gumók összegyűjtése, majd pedig megtisztítása.

A tisztítás során ügyelni kell a gumó héjának épségére, de a sár és a gyökérdarabok feltétlenül kerüljenek eltávolításra! A kellően beérett, időben felszedett és tisztított, sérüléstől mentes gumók huzamosabb ideig, akár egy évig is tárolhatók. A tárolás hosszát a tárolás körülményei egyaránt befolyásolják. Leghosszabb ideig tartó tárolása 14 °C körüli hőmérsékleten képzelhető el, napfénytől elzárva, 80%-os páratartalomnál. A túl hideg körülmények hatására, már 12 °C alatt romlásnak indulnak gumói, illetve a túl magas hőmérsékleten való tárolásuk pedig csírázásuk beindulásához vezethet.

Kiemelt kép: Pixabay

FruitVeB: megkezdődött a hajtatott zöldségek betakarítása

2020. március 15. 10:38

Már megkezdődött az üvegházakban a hajtatott zöldségek betakarítása, amelyből nagyobb mennyiség megjelenése áprilisra várható.

Cukkini a kertben: az 5 leggyakoribb hiba, ami visszafogja a termést

2026. június 19. 08:10

A cukkini gyorsan nő és sokat terem, de néhány gyakori hiba látványosan visszafoghatja a hozamot. Nem csak az öntözés számít.

A napraforgó és a szója betakarítása - Állományszárítás és kipergéscsökkentés egy menetben, az Arysta ajánlásával

2018. augusztus 21. 18:05

A napraforgó és szója állományszárítása az elmúlt években egyre kevésbé megkerülhető technológiai elemmé vált. Ennek okai csak részben kereshetők a növények biológiai tulajdonságai között.

Világrekord született! 41,4 tonna kukoricát takarított be egy hektárról

2019. december 31. 13:17

Sikerült új világrekordot elérnie az Amerikában megrendezett országos kukoricatermesztő verseny első helyezettjének.