Mikor kezdjük az almamoly elleni permetezést ősszel érő fajtánál?

Agrofórum Online

Mikor kell elkezdeni az almamoly elleni permetezést ősszel érő fajta esetében? Köszönöm a válaszukat!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A legtöbb kártevő elleni védekezés idejét sajnos nem lehet a naptárhoz igazítani, hiszen fejlődésüket az időjárási körülmények nagymértékben befolyásolják. Az almamoly az alma egyik legjelentősebb kártevője, így minden évben nagy gondot kell fordítani az ellenük való védekezésre, annak helyes időpontjának meghatározására! Az alma esetében azonban nemcsak az almamolynak, hanem a lisztharmat és a varasodás elleni védelemnek is kiemelt szerepe van!

Helyes védekezés hiányában sajnos a termés jelentős része is kárba mehet, hiszen a nagy étvágyú lárvák a fejlődő termésekben táplálkoznak. A lárvák a magházig hatoló járatokat készítenek a gyümölcsökben, a károsított termésekben egyes esetekben nemcsak jelenlétük fedezhető fel, hanem maguk után hagyott rágcsálékuk és ürülékük is megtalálható. Hazánkban évente több, legalább kettő, esetenként pedig 3 nemzedékük is kifejlődik. Rendszerint a nyár folyamán, egészen a termések szüreti időszakáig oda kell figyelnünk a védekezésre. Az első nemzedék rajzásának ideje április végére, május elejére tehető, míg a második nemzedék kb. nyár közepén rajzik.

A pontos védekezési idő meghatározásához érdemes feromoncsapdát vásárolni, ezzel tudjuk megjelenésüket és jelenlétüket biztosan meghatározni. Ajánlott fánként legalább két darab csapdát kihelyezni, majd a kémiai védekezést akkor elvégezni, amikor egy héten belül már 5 db imágót találunk a csapdákban. A kifejlett alakok kb. 1 cm-es hosszúságúak, szürkésbarna színűek, harántcsíkos szárnyúak, mely szárnyak csúcsán egy-egy darab bronzszínű tükörfolt található.

A kémia védekezéssel célunk a tojásból kelő lárvák elpusztítása, a termésekbe való berágásuk megakadályozása. A készítmények közül kiskerti felhasználásra is engedélyezve van a rovarölők közül pl. a Coragen 20 SC, Mospilan 20 SG, Karate Zeon 5 CS, Decis, melyek az almamoly ellen is alkalmazhatók. A kereskedelemben továbbá környezetkímélő készítmények is megatalálhatók, melyek szelektív hatásuknak köszönhetően csak a a lepkefajok lárváira vannak hatással (Dipel DF). Megelőző jelleggel, kiskerti körülmények között jól bevált módszerként alkalmazható a fák törzsére ősszel felhelyezett hernyófogó öv is, mellyel a telelő alakok számát csökkenthetjük le. A lemosó kezelés elvégzésével, továbbá a téli fatisztogatási munkák során ugyancsak csökkentehető az almamoly áttelelő alakjainak egyedszáma.

Kiemelt kép: Pixabay

Erősödött a fekete cseresznye levéltetű fertőzése

2020. június 4. 04:36

A cseresznye fekete levéltetve újabb hajtásokon jelentkezett, így erősödött a fertőzés, a szívogatástól torzulnak a hajtásvégi levelek, a környező gyümölcsökön pedig megtelepedett a korompenész a mézharmat kiválasztás miatt.

Mi szőhette össze az almafa termését és leveleit?

2019. szeptember 11. 05:37

L. Ilona kérdése: Almafáim termésének felületét valami megrágta, és összeszőtte a levelekkel. Mi tehette ezt?

Vértetűvel fertőzöttek az almafák – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. augusztus 1. 09:40

Az őszi-téli lemosó permetezés során ezeket a fertőzött gyümölcsfákat részesítsük fokozott védelemben.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: igen erős a gyapottok-bagolylepke károsítása a zöldségféléknél

2022. szeptember 7. 16:36

A zöldségfélék közül a másodvetésű babban, a csemegekukoricában, a paprikában és a paradicsomban igen erős a gyapottok-bagolylepke hernyóinak károsítása, ami élvezhetetlenné teszi a termést.