Mikor tehetjük ki tavasszal a leandert a kertbe?

Agrofórum Online

Mikor tegyem ki a leandert tavasszal? Megégnek a levelei a napon? Várom válaszukat!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

A leander sokak számára kedvelt dísznövényfaj, díszes virágainak és mediterrán hangulatot idéző megjelenésének köszönhetően. A növény ugyan képes a kisebb lehűléseket, mínuszokat is elviselni, de keményebb teleken, fagyzugos területeken, védett helyen való teleltetés nélkül egyedei fagysérüléseket is szenvedhetnek. A teleltetett növények kertbe való kitételét az időjárás alakulásától függően érdemes elvégezni. Általánosságban március végéhez közeledve melegszik fel a hőmérséklet kellően ahhoz, hogy a növényt biztonsággal ki tudjuk helyezni a szabadba. Megfelelőnek a napközbeni 15 Celsius-fokos hőmérséklet tekinthető a leander számára, viszont éjszaka lehetőleg már ne menjen le a hőmérséklet nulla fok alá.

A hirtelen tűző napra való kihelyezés gyorsan a levelek megégését tudja okozni, még a tavaszi időszakban is! Ezt megelőzvén, a növényeket minden évben a külső körülményekhez edzeni szükséges. Az edzés nem más, minthogy lassan szoktatjuk hozzá a növényt a megváltozott feltételekhez, a leander esetében főként a napsütéshez. A kihelyezéskor még csak félárnyékos helyre érdemes a növényt tenni, majd fokozatosan egyre több napfénynek kitenni, majd végleges helyéül déli fekvést választani számára. Minél sötétebb helyen teleltettük át a növényt, valamint minél később visszük szabadba, annál több időt érdemes rászánni a napfényhez való hozzászoktatásra.

Tápanyagpótlás és öntözés

Tavasszal fordítsunk nagy gondot a növény ápolására is, vagyis készítsük fel a vegetációs időszakra, így segítve elő virágzását! Pótoljuk a növény cserepéből megfogyatkozott talajt, az esetlegesen cserepét kinőtt leanderek átültetését is végezzük el a növekedési időszakuk kezdetén! Az sem árt, ha a növény számára szükséges tápanyagokat valamely formában, komposzttal, szerves- vagy lassan oldódó műtrágyával pótoljuk, ezt a közegébe keverjük. Megoldás lehet a tápoldattal való öntözés is, viszont ezt rendszeresen el kell végeznünk, hiszen a gyakori öntözések alkalmával közegéből sok tápanyag oldódik ki. A kihelyezés utáni időszakban a tápoldatozás már megkezdhető, öntözését pedig a csapadék mennyiségétől és az időjárás alakulásától függően végezzük el!

Ne csak öntözésére, hanem arra is figyeljünk, hogy jelentős csapadék alkalmával edényéből a víz kiöntésre kerüljön! A nyári időszakban a növényeken levéltetvek, takácsatkák szívogatása gyakorinak tekinthető. A növények rendszeres szemrevételezése kiemelten fontos, hogy még a kártevők kis egyedszáma esetében tudjuk a védekezést megkezdeni, felszaporodásukat, a jelentős kártételt és a díszítőérték-csökkenést megelőzni.

Kiemelt kép: Pixabay

Nem lesz baja a már most kihelyezett leandernek?

2023. március 30. 11:38

Mikor tehető ki a leander? Sok helyen láttam már, hogy kihelyezték telelésből, nem lesz baja?

Kihelyezhetem már a telelőben lévő muskátlikat?

2024. április 1. 04:36

Mikor tehetem ki a telelőben lévő muskátlikat? Csak akkor szeretném kihelyezni a virágokat, ha már biztosan nem lesz velük probléma!

Madárodú kihelyezése a kertbe

2022. november 27. 05:38

A téli madáretetésen túl a környezetünkben élő madarak számára az a legnagyobb segítség, ha megteremtjük számukra a lehetőséget a fiókanevelésre. De mire jó még a madaraknak egy madárodú? Hogyan és mikor helyezzük ki? Mikorra várhatjuk az első lakókat?

Ideje véget vetni a leander teleltetésének!

2025. április 1. 05:40

A teleltetés után a gondos előkészítésnek köszönhetően a leander egészségesen fejlődhet és nyáron gyönyörű virágokkal hálálhatja meg a törődést.