Milyen betegség miatt penészedik a saláták alsó levele?

Agrofórum Online

Fóliában termesztett salátáim közül jó néhány alsó levele penészedni kezdett. Nem tudom, hogy milyen betegség lehet ez. Mit tehetnék ellene?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A salátatermesztést több kórokozó megjelenése is megnehezítheti, melyekre főként üvegházi vagy fóliás termesztés esetében kell számítani. Az egyik ilyen a peronoszpóra, melynek tünetei már palántakorban kialakulhatnak, sárguló leveleiken jellegzetes fehér penészgyep alakul ki a színi és a fonáki oldalon egyaránt. Az idősebb növények levelén erek által határolt foltok jelennek meg, melyek kezdetben sárgászöld színűek, majd sárgulás és végül barnulás következtében a foltok elszáradnak. A foltoknak megfelelően a fonáki oldalon fehér színű penészgyepek ugyancsak megjelennek, melyek általában a külső leveleken láthatók.

A szklerotíniás és botrítiszes rothadás esetében is megfigyelhető penészgyep kialakulása, melyet rendszerint az alsó leveleken láthatunk, illetve a gyökérnyaki részen. Ezzel együtt rendszerint a gyökérnyaki rész rothadása is bekövetkezik, melyet általában csak a fejek szedésekor észlelünk. A botrítisznél inkább szürkés, még a szklerotíniánál pedig fehérszínű penészgyep kialakulása a jellemző.

A védekezés egyik kórokozó ellen sem tekinthető egyszerű feladatnak, így a megelőzésnek kiemelt szerepe van. A peronoszpóra esetében érdemes figyelembe venni a salátafajták kórokozóval szembeni ellenállóságát, a kórokozó egyes változatai elleni rezisztenciájukat. Eredményesek a legtöbb esetben csak permetezéssel lehetünk, de nagy jelentősége van a szellőztetésnek, a levelek szárazon tartásának, a reggeli órákban végzett öntözésnek. Megelőző jelleggel már 2-3 lombleveles kortól, majd 10 naponta permetezzünk, és fontos, hogy a levelek fonáki oldalára is juttassunk a permetléből (pl. Aliette 80 WG).

A botrítisz és szlerotínia esetében az elővetemény növénymaradványainak eltávolítására, a vetésforgó betartására, illetve a palánták helyes ültetési mélységének megválasztására érdemes ügyelnünk. A gyökérnyaki rész talajba kerülésével a kórokozók könnyebben képesek fertőzni, így a gyökérnyaki rész talajjal való érintkezésének elkerülésével a fertőzés mértéke csökkenthető. A palánták kiültetése után a kémiai védekezés is indokolt, a permetléből a gyökérnyaki részre is kerüljön! Védekezésre felhasználhatók kiskerti körülmények között is a Switch, Zoxis 250 SC, Mister, Mirador készítmények.

Kiemelt kép: Pixabay

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Május utolsó napjaiban sem csökkent a fertőzési nyomás

2024. június 3. 13:10

Fertőznek a kórokozó gombák, nagy erővel támadnak a levéltetvek, a gyümölcsmolyok és egyre több cseresznyelegyet fognak a ragacsos sárgalapok. Növekvő fertőzési nyomásról, teendőkról Zsigó György növényorvos növényvédelmi felhívását olvashatják.

Főhet a fejük a borászoknak, nagy költséggel kellett védeni a termést

2023. augusztus 30. 13:10

A tavalyi aszály után idén a gombák és a kártevők nehezítik a borászok életét. A jónak ígérkező termést nagy költséggel kellett védeni, a csökkenő kereslet miatt azonban a gazdák bizonytalanok, hogy nyereséggel zárhatják-e az évet.

Amit a napraforgó peronoszpóráról tudni érdemes

2025. április 3. 08:10

A napraforgónak kórokozói között sajnos vannak olyanok is, amelyek ellen a vegetációs időben már nem sokat tehetünk.