Milyen igényei vannak a dracénának, hogyan gondozzam?

Milyen igényei vannak a dracénának, hogyan gondozzam?

Agrofórum Online

Sajnos a dracéna levelei az utóbbi időben kissé lankadtak és barnulnak is. Mi lehet a probléma? Milyen igényei vannak a dracénának, és hogyan gondozzam?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A sárkányfák (dracénák) népszerű szobanövénynek számítanak, hiszen nagyon dekoratív megjelenésűek, melyet többnyire vékony és csupasz törzsük végén található hosszúkás leveleiknek köszönhetnek. Ezeknek az úgynevezett levélüstökös fáknak sok igényük nincsen, viszont nem árt gondozásuk során pár dolgot szem előtt tartanunk. Vízigényes növényfaj lévén a dracéna talaját egyenletesen nedvesen kell tartani, mivel gyökérlabdája az átmeneti kiszáradást sem viseli el túlzottan, az levélvégeinek barnulásához, majd pedig száradásához vezet. A túlöntözés megelőzésére is ügyeljünk, hiszen a gyökerek „fulladása” esetében a növény lankadása, gyökereinek rothadása is bekövetkezhet. Az öntözést ajánlatos ezért akkor elvégezni, mikor közegének felszíne már kissé megszáradt. Nemcsak vízigénye magas, hanem páraigényes is, melyre kifejezetten a téli időszakban szükséges ügyelni, a radiátorok szárító hatása miatt. Tápoldatozását a növekedési időszakban, tavasztól őszig, legalább kéthetente érdemes elvégezni, öntözésével egymenetben.

A szobában olyan helyet keressünk neki, amely világos, de nem kifejezetten éri tűző napsütés. A fajok és fajták közül a színes levelűeknek van több fényre szükségük, míg a sötétebb levelűek kevesebb fénnyel is beérik. Melegkedvelő növény lévén télen is legalább 18-22 °C-ot érdemes számára biztosítani az optimális fejlődésükhöz, nyáron viszont 30 °C feletti hőmérsékleten is jól fejlődnek. A növény átültetését akár a vásárlás után azonnal is megtehetjük, amennyiben kisebb cserépben kínálva szereztük be. Évente egyszer, tavasszal van azonban átültetésének optimális időszaka. A fiatalabb sárkányfa általában gyorsabb növekedéssel jellemezhető, ezáltal akár minden évben szükséges átültetéséről gondoskodnunk, míg az idősebb példányokat elégséges lehet 2-3 évente átültetni. Jó vízáteresztő képességű és humuszos közeget használjunk, mely kissé savanyú kémhatású.

A sárkányfák igény esetén akár meg is metszhetők. Erre általában akkor kerül sor, amennyiben egyedeik felkopaszodtak, leveleik megbarnultak, így már nem pompáznak régi fényükben. A sárkányfák minden faja ugyanis jól tolerálja a metszést, mellyel elágazódásuk is elősegíthető.

Mire ügyeljünk a majoránna termesztése során?

2023. május 18. 04:39

Milyen igényei vannak a majoránnának? Mire ügyeljünk termesztése során?

Mitől foltos az őszibarack levele?

2018. május 7. 07:24

Sz. Imréné kérdése: Az őszibarackfáim levelén apró, kerek, sárgás foltosodás figyelhető meg, hogyan előzhetném meg továbbterjedését?

Milyen atkák károsíthatnak az almafáimon?

2022. július 11. 04:37

Az almafáimon atkaszerű kártevőket figyeltem meg. Milyen atkák károsítására számíthatunk almafák esetén?

Egy XIX. századi ellenség, a szőlő-gyökértetű (filoxera) – (Viteus vitifolii)

2019. június 27. 11:53

N. Károly kérdése: Kivágtam a szőlőt, a maradványokból kihajtott az alany. Szemölcsszerű képződményeket figyeltem meg rajta. Mi lehet ez?