Milyen levélbetegség támadta meg a bodzát?

Milyen levélbetegség támadta meg a bodzát?

Agrofórum Online

A bodzám 1 éves. Tavasszal gyönyörű volt. Nyárra a kihajtó levelek szépen jöttek. Majd minden levele foltos lett. Apró foltok, majd az egész levélen elterjedt. Gombaölővel permeteztem, ez nem használt, sőt összeégette őket. Nem szeretném a bokrot elveszíteni. Mi a betegsége, és mit tegyek, hogyan kezeljem?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

A bodza (Sambucus nigra) – legyen az a szabadban vadon nőtt bokor vagy szaporított, kertészetben árusított növény -, nem igényes és általában ellenálló. Ez a felfogás róla. Valójában több gyakori károsítója is ismert és ezek elő is fordulhatnak a növényeinken. Ez különösen jellemző a termesztésbe vont, kertben, ültetvényben nevelt egyedeire. Két növényvédelmi problémája gyakori. Az egyik a fekete levéltetű, amely különböző mennyiségben, de biztosan megjelenik a bodzán tavasszal. A másik károsítója pedig az évente szintén visszatérő levélfoltbetegségek.

A bodzán több gombafaj is levélfoltosságot okozhat. A leggyakoribb, legjelentősebb a cerkospórás levélfoltosság (Cercospora depazeoides). A levélen jelentkező foltok kb. 4-6 mm nagyságúak, szabálytalan alakúak. A foltok közepe világos és határozott, sötétebb színű szegéllyel rendelkeznek. Erős fertőzés fellépésekor a levél nagy felülete elhal, a levelek lehullanak. A korai lombhullás a bokor korai felkopaszodásához vezethet, ami legyengíti a bokrokat, hátráltatja a hajtások, vesszők növekedését, beérését. Így közvetve csökkenti a következő évek termését.

Bodza cerkospórás levélfoltossága

Hasonló típusú levélfoltbetegségeket más gombák is okozhatnak: aszkohitás levélfoltosság (Ascochyta tenerrina), fillosztiktás foltosság (Phyllosticta sambuci), fómás levélfoltosság (Phoma sp.). A foltok alakja, színe letérő ugyan, de károsításuk hasonló jellegű.

Cerkospórás levélfoltosságot okozó gomba konídiumtartói bodzán (Plant parasites of Europe)

A levélfoltbetegséget okozó gombák fellépésének és felszaporodásának, terjedésének kedvez a csapadékos, párás időjárás. Az esőcseppek a gombaspórák terjedésében játszanak fontos szerepet, az eső okozta vizes levélfelület pedig a spórák csírázását, azok növénybe hatolását segítik, azaz a fertőzést. A meleg és esős időszakok betegségei, és amikor tartósan ilyen időszakok fordulnak elő, a levélfoltok száma megnő. Száraz időszakban terjedésük leáll, csupán enyhe tüneteket tapasztalhatunk.

A megelőző védekezésre kell alapozni. Vegetációs időben a lehullott leveleket össze kell gyűjteni, ezzel a fertőző részeket el tudjuk távolítani, és a visszafertőzést megelőzhetjük. Esős időjárásnál, megelőző permetezéssel tudjuk a lombot megvédeni, melyre alkalmasak a réztartalmú gombaölő szerek, valamint a Signum kombinált hatóanyagú, felszívódó gombaölő szer. Alapvető jelentőségű a téli időszakban a réztartalmú lemosó permetezés, mely rovarölő hatású olajat is tartalmazzon. Javaslatomban a bogyós termésűekhez ajánlott növényvédő szereket soroltam fel, tekintettel arra, hogy nincsen jelenleg kifejezetten bodzára engedélyezett növényvédő szer engedélyezve. A növényvédő szerek csomagolásán olvasható az ajánlott töménység, attól nem tanácsos eltérni. Az adott koncentrációnál viszont permetezésnél károsodás nem szokott fellépni a leveleken. Perzselést a dózis nem helyes kiszámítása, kimérése szokott előidézni.

Mi okozza a fekete pontok kialakulását a zeller levelein?

2019. december 2. 10:54

T. Mátyásné kérdése: Zellerek levelein apró fekete pontokat látok, körülötte a levél elszáradt. Sajnos tönkretette a zeller leveleit. Mi okozhatta? Megelőzhető?

Milyen kórokozó okozza a cékla levelein megjelenő foltosodást?

2023. szeptember 11. 04:36

Nyár végén kör alakú foltokat figyeltem meg a cékla levelein. Mi okozza ezt az elváltozást? Képet mellékelten küldök.

Melyek a bodza leggyakoribb növényvédelmi problémái?

2018. június 18. 13:44

Z. Áron kérdése: A kertembe szeretnék pár bodzabokrot ültetni. Milyen növényvédelmi problémákra számíthatok?

A cukorrépa cerkospórás levélfoltosságáról

2017. február 8. 11:41

A cukorrépa fertőző betegségei között elsősorban vírusokat és gombákat találunk. A virózisok közül a répa nekrotikus sárgaerűség (rizománia) vírus jelenti a legnagyobb veszélyt a termesztés eredményességére.