Mire figyeljünk a rebarbara termesztése során?

Agrofórum Online

Rebarbarát szeretnék termeszteni kiskertemben. Mire kell odafigyelni ennek a növénynek a termesztése során?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A rebarbara (Rheum rhabarbarum) egy terjedelmes, bokor habitusúra növő évelő növényünk. Nemcsak fogyasztási céllal, hanem dísznövényként ültetve egyaránt alkalmazható, hiszen hatalmas levelei és piros színezetű levélnyele miatt meglehetősen dekoratív. Adott helyen általában 6-8, de akár 10 évig is képes megélni.

A rebarbarára jellemző, hogy mindenütt megterem, de legjobban napos helyen érzi jól magát nagy fényigénye miatt, valamint tápanyagokkal bőségesen ellátott talaj a legmegfelelőbb számára. Árnyékos helyre nem érdemes ültetni, hiszen ekkor levélnyele vékony marad. A párás klímát, nedves talajt kedveli, ugyanis nagy levelei sok vizet párologtatnak. Öntözni rendszeresen ennek ellenére nem szükséges, hiszen mélyre hatoló gyökerei száraz időjárás esetén is fedezik a párologtatáshoz szükséges nedvességet. Gyökerei a pangó vizet nem tűrik el, ilyen esetben már 1-2 hét múlva bekövetkezhet pusztulása. Hőmérséklettel szemben igen nagy a toleranciája, valamint fagyra sem érzékeny.

Szaporításának legegyszerűbb módja idősebb példányairól tőosztással, vagy sarjhajtásokkal történhet kora tavasszal, de magról is nevelhetők egyedei. Magról vetés esetében azonban csak később, két vagy három év múlva várható kifejlett, szedésre érett növény.

Fiatal rebarbaranövény

Nagy tőleveleinek levéllemeze akár a 40-50 cm-es hosszúságot is elérheti, melyek fogyasztása kerülendő. A levélnyél kb. 30-40 cm hosszúságú, alsó vége vöröses, lilás színezetű. Magszárainak képződése májusban indul meg, mely után levélnyele már erősen rostosodik. A magérlelés elkerülése érdekében az akár két méteres nagyságig megnövő virágszárat érdemes lehet letörni, ugyanis sok tápanyagot von el a levelektől.

Szedésre azok a levélnyelek alkalmasak, melyek legalább 30-35 cm hosszúságúak. Mindig a legalsóbb leveleket szedjük le úgy, hogy a levélnyeleket a tövük közelében megfogva egy csavarással törjük le, ügyelve arra, hogy a levélhónaljban lévő rügyek ne sérüljenek meg. Egy-egy szedéssel egyszerre 3-4 levélnél többet ne szedjünk le, mert a növény visszamarad a fejlődésben. Kedvező környezeti feltételek mellett heti 1-2 alkalommal szedhető a rebarbara az áprilistól júliusig tartó szedési időszakban.  

Milyen növénnyel érdemes a szőlősorközöket takarni?

2019. március 31. 06:48

S. Soma kérdése: Szeretném a szőlő sorközét gyommentesen tartani, ehhez keresek olyan takarónövényt, amely a talajt is védi. Mit ajánlanak?

Mi okozza a barna foltokat a paprika levelén?

2022. október 19. 04:37

Fóliában termő paprikám levélhullásba kezdett és a képen látható foltok jelentek meg rajta. Mi okozza ezt?

Mi legyen télen az erkélyen nevelt szobarózsával?

2022. november 25. 04:36

Mi legyen télen az erkélyen nevelt szobarózsával? Hogyan ápoljam, hogy jövőre is virágozzon?

Hogyan ismerhetjük fel az atkákat a szobanövényeken?

2022. december 17. 04:38

Hogyan ismerhetjük fel az atkákat a szobanövényeken? Mit tehetünk az atkák ellen?