Mit kell tudni az áfonya termesztéséről?

Agrofórum Online

Szívesen megpróbálnám az áfonyatermesztést a kertemben. Mit kell tudni az áfonya termesztéséről? Köszönöm szépen!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az áfonya egy fogyasztás szempontjából kedvelt bogyós gyümölcsfajunk, de házi körülmények között meglehetősen kevesen foglalkoznak termesztésével. Hazánkban, természetes élőhelyeken is fellelhetők az áfonya különböző fajai, melyek terméseit a mai napig is előszeretettel gyűjtik. Magyarországi körülmények között a fürtös áfonya termesztése valósítható meg, mely 1-2 méteres magasságra megnövő, lombhullató cserjefaj.

Jellemző rá a lassú növekedés, mereven felálló hajtásképzés, mely hajtások idővel szétterülnek. Virágai májusban jelennek meg, fehérek, esetleg kissé rózsaszínes megjelenésűek, fürtökben állnak. A virágok akár 3-4 hétig is nyílhatnak, az időjárás, a fajta és természetesen a termőhely adottságai függvényében. Termései június utolsó dekádjától érhetnek, gömbölyű megjelenésűek, kékes-fekete színűek, aprók, de akár 2 cm-es nagyságúra is megnőhetnek.

A fürtös áfonya kimagasló fagytűréssel rendelkezik, így a hazai telek nem jelentenek számára problémát. Leginkább a nyáron uralkodó forróság lehet rossz hatással fejlődésére, hiszen inkább a hűvösebb klímán és a magasabb páratartalmú területen érzi jól magát. A virágrügyek kialakulásához és a gyümölcsök éréséhez, beltartalmi összetevőinek kialakulásához viszont napos fekvést kíván. Sekélyen elhelyezkedő gyökerei az állandó vízborítást, de a szárazságot sem tűrik, így rendszeres, de kisebb adagú öntözéssel lássuk el egyedeiket! Fejlődéséhez elegendő mennyiségű tápanyaggal rendelkező talajt biztosítsunk, mely kellően levegős, kissé savanyú kémhatású! Fontos továbbá az is, hogy kötött talajba se ültessük, hiszen a levegőtlenség miatt gyökerei megfulladhatnak!

A kártevők közül a leveleken a levéltetvek és az atkák is megjelenhetnek, a leveleket továbbá a lisztharmat a terméseket pedig az alternária is fertőzheti. A növény összes részén, virágain, hajtásain és termésein is jelentős károkat tud okozni a szürkepenészes rothadás, de a monília egyaránt megbetegítheti a gyümölcsöket, így ezeket a növényvédelmi teendők tervezésekor mindenképp szem előtt kell tartanunk.

Kiemelt kép: Pixabay

A dél-afrikai áfonyatermesztő a németországi szállítmányok jelentős növekedését tapasztalja

2022. március 4. 07:38

Dél-Afrika 33%-kal több áfonyát szállított Németországba az idei szezonban, mint az előzőekben.

Tippelje meg, mekkora a világ legnagyobb áfonyája!

2024. március 13. 15:10

A világon a legméretesebb áfonyaszem egy – valószínűleg mindannyiunk meglepetésére – ausztrál gyümölcstermesztő cég terméke, és súlyának köszönhetően a Guinness-rekordok közé is bejegyezték.

Tartósan magas árak a globális áfonyapiacon

2024. január 29. 10:10

A globális áfonyapiacot az exportőrök és az importőrök által tartósan magasan tartott árak és a hatalmas kereslet jellemzi, míg egyesek szerint a korábbi szezonokhoz képest a minőség alacsonyabb, bár folyamatosan javuló tendenciát mutat.

Szerbia csúcsra tör áfonyában

2021. október 24. 06:36

Szerbia áfonyaültetvényei ötéves, robbanásszerű növekedést követően immár elérték a 2500 ha kiterjedést.