26℃ 14℃
július 12. Izabella, Dalma, Eleonóra

Mit tegyünk a gyümölcsfák lehulló lombjával?

Agrofórum Online

Egyre több a lehullott levél a gyümölcsösben. Érdemes valahogy felhasználni vagy problémás lehet esetleg a károsítók, kórokozók "átteleltetése"?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A gyümölcsfák lehulló lombját elsősorban növényvédelmi okokból megelőzés céljából érdemes összegyűjteni, talajba forgatni. Alma és körtefák esetében a varasodás, cseresznye és meggyfáknál a blumeriellás levélfoltosság, szilva esetében a polisztigmás levélfoltosság, míg a kajszi és diófáknál a gnomónia kórokozóinak fellépését gátolhatjuk ezzel a művelettel. A levelek talajba forgatásakor érdemes egy kevés nitrogéntartalmú műtrágyával is elősegíti a rothadási folyamatot, ezáltal gyorsabban bomlanak és jelentős mennyiségű humuszt képeznek. A lehullott levelek ne heverjenek hosszú ideig a gyepen, mert alattuk a fű megbarnul. A fény hiánya és a nedves levelek hatására gyepünkön kialakult pusztuló foltok rosszul mutatnak. Nem érdemes a levelek zsákba gyűjtése és elszállítása, valamint elégetése sem. Összegyűjtésük után a lombot kiskerti körülmények között többféle módon is hasznosíthatjuk.

Az egészséges leveleket fel lehet használni a virágágyak és a veteményes akár 10 cm vastagságú takarására is, ilyenkor akár talajlazítóval is bedolgozhatjuk azokat az ágyásba. Némi földdel letakarva bomlásukat is elősegítjük és óvjuk attól, hogy a szél elfújja őket. Az összegyűjtött levelek bekerülhetnek akár a komposztba is. Amennyiben ezt a módszert választjuk, lassú lebomlásuk miatt érdemes a levelek aprítása, valamint zöld növényi anyagokkal pl. lekaszált fűvel, egyéb zöldhulladékkal való keverése és rétegezése is. Emellett ajánlott időnként a kupac átforgatásáról és szellőztetéséről egyaránt gondoskodnunk.  A fákon fennmaradó és a lehullott, moníliával fertőzött múmiákat azonban komposztálás esetében távolítsuk el, azok halmokba való berakása nem ajánlatos.

Mindezek mellett ne felejtkezzünk el az őszi lemosó permetezés elvégzéséről sem. A permetezések célja a gyümölcsfák és szőlőtőkék fás részein, kéregén, rügyek felületén megtapadt kórokozók szaporító képleteinek elpusztítása, a kártevők áttelelő alakjainak gyérítése. A növényvédő szer kijuttatása nagy lémennyiséggel indokolt a törzseken és az ágakon való egyenletes fedés biztosítása érdekében. Fontos, hogy a növény minden részére bőségesen jusson növényvédőszer, beleértve a fás szárak repedéseit, a levélzugokat és a fák csúcsát is.

Mennyi ideig használható fel az elkészített permetlé?

2023. március 21. 04:36

Növényvédő szer feloldása után mennyi ideig használható fel az elkészített permetlé? Másik kérdésem a keverhetőségre vonatkozik: tafrína elleni gombaölő szerhez keverhető-e levéltetű elleni szer?

Miért nem virágzik a hibrid kukorica?

2022. augusztus 28. 11:37

Hibrid kukoricát ültettem, a magassága már 3 méter, de nem kezd el virágozni. Rendszeresen locsolom, esetleg milyen tápanyag hiányozhat?

Mitől alakulhattak ki piros, torzult levelek a ribiszkebokron?

2022. április 15. 05:36

Már látok piros, torzult ribiszkeleveleket a bokrokon. Elkéstem a védekezéssel? Mikor a legjobb a problémát okozó kártevők ellen permetezni?

Mi a talaj takarásának, mulcsolásnak az előnye?

2020. július 23. 11:39

Mi a talaj takarásának, mulcsolásnak az előnye? Milyen anyagokkal lehetséges?