Mit tehetünk ősszel a kertben megjelenő csigákkal?

Agrofórum Online

A kertemben most ősszel megjelentek a csigák elég nagy számban. Mit tehetek ellenük egyszerűen, de mégis hatékonyan?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A csigák nemcsak az vegetációs időszakban, de még késő ősszel, sőt sajnos néha az enyhébb téli napokon is jelen lehetnek a kertekben. Nem csupán rágásaikkal, hanem ürülékükkel, nyálkájukkal is szennyezhetik a még kertben található zöldségeinket. Főként a még be nem takarított káposztaféléken, esetleg salátán lehet ilyenkor jelentősebb egyedszámukat megtalálni. A csapadékosabb napok segítenek terjedésüknek, illetve a kevesebb napsütés egyaránt, hiszen a nedves, árnyékos helyen érzik magukat a legjobban. Napos körülmények között inkább rejtett helyeken lelhetők csak fel. A hőmérséklet csökkenésével párhuzamosan azonban egyes fajainak kifejlett alakjai a talajba húzódnak a fagy elől.

Nem ritka viszont, hogy telelőhelyüket enyhébb napokon elhagyják és táplálkozásukat folytatják, pl. szántóföldi házatlan csiga. Ez a faj továbbá tojás, illetve fiatal csiga állapotban is töltheti a telet, rejtekhelyük pedig akár farönkök alatt, növényi maradványok között, de kövek és nagyobb talajdarabok alatt is lehetséges. Vannak olyan meztelencsiga-fajok is – mint pl. a kerti házatlancsiga -, melyek a talajban, de tojás alakban vészelik át a telet.

A csigáknak vannak kedvelt táplálékaik a kertünkben, de többnyire szinte valamennyi növényfajt megrághatják. Leginkább zöldségnövényeink, akár fejlett, akár fejletlen palántakorban esnek áldozatul. Legtöbb esetben nem is a csigákkal, hanem okozott kártételükkel találkozunk rejtett életmódjuk miatt. Megoldás lehet a csigák összegyűjtése, a reggeli, illetve esti órákban, de a növények köré szórt nedvszívó anyag, pl. hamu, fűrészpor vékony rétegben való kiszórása is megakadályozza a növényhez való jutásukat.

Továbbá a kereskedelemben beszerezhetők olyan természetes ásványi anyagokból készült csigaölő készítmények is, mint pl. szepiolit szilikátból előállított szer, mely dehidratáló hatása miatt vethető be a csigák ellen. Ezt a készítményt a védeni kívánt növények köré, legalább 3-4 cm-es sávban kell kijuttatni, mely így számukra átjárhatatlanná válik. Napközben leginkább nedves, sötét részek alatt lehet a csigákat megtalálni, kövek, deszkák stb. védelmében, de az sem ritka, hogy tárolt növényeinken, a pincében is felleljük jó néhány példányukat! A parlagon hagyott területek felásásával is csökkenthető egyedszámuk, főként a tojások pusztulása érhető el, amennyiben azok a talaj felszínére kerülnek a művelés során.

Kiemelt kép: Pixabay

Így készítsünk hatékony csigacsapdát!

2024. szeptember 13. 08:10

Vegyszermentes, házilag elkészíthető csigacsapdát mutatunk mindazoknak, akik reménytelen harcot folytatnak a zsenge növényeket lerágó csigákkal.

Tényleg nemcsak szép, de hasznos is a büdöske?

2023. április 23. 07:10

Azt hallottam, hogy a bársonyvirág (büdöske) túl azon, hogy nagyon szép, még növényvédelmi szerepe is lehet a házikertben. Tényleg hasznos növény a bársonyvirág?

Küzdelem a meztelencsigákkal I. rész

2019. július 18. 09:05

Hogyan védekezhetünk házikertünkben a meztelencsigák inváziója ellen? Milyen agrotechnikai, mechanikai és fizikai növényvédelmi módszerek állnak a rendelkezésünkre?

Milyen kártevő rágta le a fiatal növényeket az 5. emeleti teraszon?

2025. július 13. 04:39

A fiatal növények - fodros kel, leveles kel - leveleit lekopasztja valami (5. emelet teraszon). Mellette a zeller, lestyán, petrezselyem érintetlen. Sörcsapdát raktam ki, semmit sem fogott. Mindent magról ültettem. Mit tegyek, mivel kezeljem?