Mitől alakulhattak ki foltok a kasvirág levelein?

Agrofórum Online

Kasvirág levelein a képen látható foltok mitől lehetnek? A levelek mintha kicsit deformáltak is lennének.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A kasvirág (Echinacea purpurea) a világ egyik legismertebb és fontos gyógynövénye, melynek tartása szépsége miatt dísznövényként is elterjedt. Az évek során számos formájú és színű virágai, mint pl. sárga, barack, a rózsaszín és a lila többféle árnyalatában is fellelhetők, de léteznek fehér, zöldes fehér, krémszínű és még krémes rózsaszín változatok is. Gyógynövényként antibakteriális, gombaellenes és vírusellenes tulajdonságokkal rendelkezik.

Virágaik magasan a levelek fölé nyúlnak, akár 10-15 cm átmérőjűek is lehetnek. Termesztése meglehetősen könnyű, magról, de akár dugványozással, valamint tőosztással is szaporíthatók egyedei. Nem igényel kifejezetten sok figyelmet, ezért különösen jó választás kezdő kertészek számára is. Növényvédelmi szempontból csak néhány probléma, például a levéltetvek és a lisztharmat fordulhatnak elő a növényeken.  

Foltok a kasvirág levelein (Fotó: a kérdező felvétele)

A kasvirágot többféle, akár tíz különböző vírus is megfertőzheti, melyek rendkívül károsak lehetnek. A leggyakrabban a lucerna mozaik vírus (AMV), az uborka mozaik vírus (CMV), a dohánymozaik vírus (TMV), a paradicsom foltos hervadása (TSWV) és a burgonya Y vírus (PVY) fordulnak elő egyedein. Ezek a vírusok önállóan, de együtt is jelen lehetnek egy adott növényben. A vírusok által okozott tünetek nagyon változatosak lehetnek. A leveleken ezek foltosodás (különböző alakú és méretű klorotikus foltok), esetenként tipikus mozaikfoltok, a levélméret és a virágátmérő csökkenése, a szárak magasságának csökkenése, eltörpülése, torzulás, satnyulás formájában jelenhetnek meg.

A legkárosabb és legáltalánosabban elterjedt az uborka mozaik vírus, mely főként a kasvirág azonos helyen, évelő növényként való termesztése miatt nyert teret. A CMV egy igen nagy gazdakörrel rendelkező vírus, mely által okozott tünetek igen széles skálán mozognak, ezáltal meghatározásuk is csak speciális módszerrel, laboratóriumi körülmények között lehetséges. A vírusra jellemző továbbá a hatékony terjedés is, egyik növényről a másikra növényi nedvvel és levéltetvekkel is átvihető. Emellett a gyomok, mint potenciális veszélyforrások egyaránt jelentős hatással lehetnek a betegségek terjedésére, így kezelésük kulcsfontosságú a növénybetegségek megelőzésében és kockázatának csökkentésében. A beteg növények nem gyógyíthatók, ezért kiemelt fontossága a megelőzésnek, a vírusmentes növények ültetésének, a levéltetvek és a gyomok elleni védekezésnek van.

Kiemelt kép: a kérdező felvétele

Mit csináljunk a pálmaliliom (kerti jukka) szárával?

2019. július 3. 10:37

Cs. Sarolta kérdése: A kerti jukkám virágszárait alig tudom levágni, feldarabolni olyan kemények. Mit lehetne tenni a szárakkal, hogy könnyebben boldoguljak velük?

Különleges klematiszfajták, amiket érdemes a kertbe ültetni

2022. július 2. 05:37

A klematisz rendkívül változatos virágszínnel örvendeztet meg minket és számos különlegesebb fajta található a kertészetek kínálatában.

Miért csavarodnak össze a rózsa levelei?

2020. június 11. 09:05

Futórózsáim levelei hosszirányban összecsavarodtak. Az összesodrott leveleken nem láttam sem szín elváltozást sem foltokat. Mi okozhatja ezt az elváltozást és mivel lehet védekezni ellene?

Primulát kaptam, mit kezdjek vele?

2022. április 19. 07:36

Mit érdemes tudni a primula tartásáról? Kiültethető a kertbe?