Mitől barnul belülről a tuja?

Agrofórum Online

Mitől barnul belülről a tuja? Gombás betegség okozza a problémát?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A tuják pikkelyleveleinek barnulását több tényező is okozhatja, de általában nyár végén és ősszel válik legfeltűnőbbé belső részeinek sárgulása, barnulása majd elhalása. Ez a jelenség lehet egy természetes folyamat része is, ugyanis egy idő után a belső öreg levelek elbarnulva lehullnak. Ezt az öregedési folyamatot azonban több tényező is befolyásolhatja, főként a stressz, mint pl. szárazság, túlöntözés, páratartalom. Vízhiány hatására jellemzően a tuják lombjának belsejében, az ágak és vesszők törzshöz közeli részén, és az alsó ágak levelein jelentkeznek először a tünetek. A tartósan és rendszeres fennálló vízhiány hatására a tünetek folyamatosan a felsőbb ágakra is kezdenek kiterjedni. Előfordulhat, hogy a lombozat olyan mértékben ritkul, hogy ezáltal, a növényen szinte át lehet látni. Az utóbbi években tapasztalt forró és száraz nyarak hatásai főként, az öntözés nélkül nevelt tujákon látszanak meg. Hazai, egyre jobban melegedő klímánk mellett a tuják öntözése már elengedhetetlenné vált. Leginkább aszályos időszakokban létfontosságú vizét pótolni, de van olyan év is, amikor a tél sem biztosít megfelelő mennyiségű csapadékot és fáink akár tavaszra is kiszáradhatnak.

A vízhiány mellett a fák belső levelének száradását kisebb mértékben a fényhiány is okozhatja, hiszen a dús lomb belsejébe nem tud a napfény behatolni, és a fény hiányában a növények levelei sem élnek meg.

A gombás betegségek tünetei legtöbbször a fiatal hajtások, vagyis a hajtásvégi pikkelyleveleinek barnulásával kezdődnek, mint pl. a didimaszcellás barnulása esetében is, ami súlyos fellépésekor a hajtások pusztulását okozza a növény alsó részén. A kabatinás hajtás- és ágpusztulása során is az ágcsúcsok elhalása figyelhető meg elsőként, de sokszor egész hajtások és ágak is elhalnak. A pesztalóciopsziszos hajtás- és ágpusztulás fellépésénél szintén a tünetek kívülről befelé haladva jelennek meg a fiatal fajtásokon.

A tuja egészségének megőrzés szempontjából a legfontosabb, hogy a növényünket tartsuk megfelelő kondícióban, ami a rendszeresen öntözés mellett a rendszeresen tápanyag utánpótlást is jelenti. A betegséggel fertőzött részeket el kell távolítani és megsemmisíteni, súlyos fellépésük esetében pedig az engedélyezett készítményekkel szükséges permetezni.

Hogyan lehet eltávolítani a műhó-dekorációt a cserepes tujáról?

2025. január 23. 04:37

Kaptam egy kis tuját, és fehér műhóval van beszórva. Hogyan tudnám azt eltávolítani róla, mert szerintem az nem jó a növénynek. Nevelhető-e lakásban vagy szabadföldi növény?

Illatanyag csalogathatja a végzetébe a tuják veszélyes kártevőjét

2024. május 9. 13:10

Vegyszer nélkül, csalogató hatású illatanyagokkal veszik fel a küzdelmet magyar kutatók a tujákat pusztító kártevővel, a borókaszúval szemben.

Milyen anyagok lennének szükségesek a tuják öntözővízébe?

2023. július 28. 04:39

Több száz tujám van, jó állapotban, keserűsó oldattal is öntözöm őket. Van egy professzionális öntözőrendszerem, amihez van egy szabályozható tápanyagadagoló is. Mindig öntöztem a tujákat, de idén változtattam a módszeren: minden egyes tő teljes lombját lefürdetem, az öntözővízbe Ferticare-t és keserűsót adagolok, ez volt a gyakorlat. Kérdésem: a fürdető- és öntözővízbe milyen anyagok lennének megfelelőek, és lehet-e ahhoz rovarölő szert keverni?

Sárgulnak a tujáim! Mit kellene tennem?

2024. február 16. 04:37

Pár hete vettem észre, hogy a tujáim sárgulnak. Mitől van ez? Mit kellene tennem?