8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes

Mitől barnult meg a birsalma terméshúsa?

Agrofórum Online

Szép birsalmáim belseje megbarnult, mi okozza ezt? Talán gombás betegség? Permeteznem kellett volna?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A birsalma terméshúsának barnulását több tényező egyaránt kiválthatja. Az ilyen termésekre általában az jellemző, hogy bár kívülről többnyire semmilyen tünet nem látható a gyümölcsön, azt felvágva húsának nagyobb vagy kisebb arányú barnulását tapasztaljuk. A barnulás mértéke és árnyalata is változó, akár lehet sötétebb, de világosabb megjelenésű egyaránt, akár részlegesen, vagy teljes mértékben a húsra kiterjedő. Gyakrabban fordul elő ez a jelenség a túlérett terméseken, míg az időben leszüreteltek esetében inkább kevésbé tapasztalható. A tárolás folyamán is kialakulhat a húsbarnulás, vagy akár nagyobb mértékben is kiterjedhet a gyümölcshúsban. Fontos tehát az optimális időben történő szüretelés és megfelelő körülmények között való tárolás, esetleg a mihamarabb megtörténő feldolgozás. A minél hosszabb tárolást a hidegebb körülmények teszik lehetővé, míg a magas hőmérséklet nemcsak barnulást, hanem rothadást is előidézhet.

Lehetséges kiváltó okok között kell megemlíteni az egyenetlen tápanyag-ellátást is, melyből a kalcium hiánya áll legtöbbször a húsbarnulás hátterében. Kalciumból általában kellő mennyiség található meg a talajban, viszont annak felvételét a nem elegendő mennyiségű víz akadályozhatja. Ezt orvosolhatjuk egyrészt a kalcium lombon keresztüli pótlásával, vagyis lombtrágyázással, valamint a fák rendszeres, főként aszályos időszakban történő öntözésével egyaránt. A barnulás még nem jelenti azonban azt, hogy a terméseket ki kellene dobni, azokat ennek ellenére nyugodtan fel lehet használni.

A kórokozók közül gyakorta jelent problémát a monília a birstermesztés során. A moníliás termések felületén viszont minden esetben található rothadó, barnuló foltosodás, mely kezdetben csak kisebb, majd idővel akár nagyobb kiterjedésű is lehet. A moníliás betegség ellen védekezni a termések felületén kialakuló sebzések megakadályozásával lehet, ami azt jelenti, hogy az almamoly, illetve a gyümölcsmolyok elleni védekezésnek van kiemelt szerepe a betegség megelőzésében.

Kiemelt kép: Pixabay

A károsító helyzet alakulása 2019-ben és várható következményei (15. rész)

2020. január 29. 13:36

Az őszibarack fák „réme”, a tafrinás levélfodrosodás ebben a szezonban is több hullámban fenyegette a fákat, annak ellenére, hogy viszonylag kevesebb volt a csapadék, és korán kitavaszodott.

Ültetvények, gyümölcsösök időszerű növényvédelmi teendői

2021. február 8. 06:30

A télvégi időszak mind a nagyüzemi gyümölcsösökben az előkészület ideje a vegetációs időszakra. hagyományosan ez a metszés és a lemosó permetezések időszaka, amellyel  - helyesen elvégezve - jól megalapozhatjuk az aktuális év termését és a gyümölcsfák egészségi állapotát.

Meg lehet állapítani, hogy miért hullik a cseresznye termése?

2024. május 16. 04:39

Örömömre cseresznyefámon virágzás után idén sok termés kötött, szépen fejlődésnek indultak, de növekedésük leállt, mintha fonnyadnának. Megindult súlyos hullásuk is. Mi okozhatta? Utólag meg lehet állapítani? Befolyásolható-e a jelenlegi állapotuk?

Elvégezhető még az elmaradt monília elleni kezelés a kajszinál?

2024. április 9. 04:40

A kajszibarackfáimon elhagytam a harmadik monília elleni kezelést, mert azt hittem, hogy elfagytak, viszont tegnap tapasztaltam, hogy tele vannak a fák apró barackkezdeményekkel. Ilyenkor még el lehetne végezni az elmaradt kezelést Chorus gombaölő szerrel?