Mitől foltosodik a kecskerágó?

Agrofórum Online

Kecskerágóm levelein fehér foltok jelentek meg, egyre gyorsabban terjed. Mi okozhatja ezt és mivel védekezhetek?

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A lisztharmatgombák a dísznövényfajokat sem kímélik, és akár súlyos károkat is okozhatnak megjelenésükkel. Az Ön által küldött képeken a kecskerágó lisztharmat (Microsphaera euonymi) által okozott tünetek figyelhetőek meg, amely a kecskerágó különböző fajtáin is gyakorta előforduló jellegzetes kórokozó.

Terjedésének elsősorban a magas páratartalom, a sűrű növényzet, a gyenge légáramlás kedvez. A kecskerágó lisztharmat a leveleken és a hajtásokon jelentkezhet, ahol lisztszerű szürkés bevonatot találunk foltokban. Az esztétikai értékcsökkenés mellett a kórokozó jelenléte levélhullást és a hajtásnövekedés gyengülését is okozza. A fiatal növények esetében hatására pedig akár pusztulás is bekövetkezhet.

Minél hamarabb fedezzük fel a tüneteket, annál eredményesebb lehet védekezésünk. A lisztharmatos hajtásvégeket, leveleket mielőbb érdemes eltávolítani és megsemmisíteni. A növényi részek lemetszése után a permetezés is mindenképpen ajánlott. A kontakt hatóanyagok közül a kén, a felszívódók közül pedig a penkonazol, azoxistrobin hatóanyagú szabadforgalmú készítményekkel védekezhetünk.

A fertőzés mértékétől függően akár 7-10 naponta szükséges lehet a kémiai beavatkozás megismétlése. A permetléhez a jobb eredmény elérése érdekében tapadásfokozó hozzáadása is javasolt a viaszos levelek miatt, mivel ezeken a permetlé könnyen lefolyik. A permetezést a nyári nagy melegben reggel, vagy este végezzük el, amikor a hőmérséklet nem éri el a 25 fokot, ezáltal a növények permetlé általi perzselését előzhetjük meg.

A kecskerágó növényvédelmét a lisztharmat mellett legtöbbször a kecskerágó pajzstetű is megnehezíti, mely jellemzően a növény levelein és hajtásain telepedik meg. A szívogatás hatására a hajtások lankadnak, a levelek sárgulni kezdenek. A pajzstetű fertőzésének további árulkodó jele a levélhullás.

A pajzstetvek korai megjelenésekor is a beteg részek levágása és megsemmisítése a legcélravezetőbb a továbbterjedés megakadályozása érdekében. A kártevő gyérítésében nagy jelentősége van az őszi és a tavaszi olajtartalmú lemosó permetezéseknek. Amennyiben a fertőzés súlyos és komolyabb beavatkozás szükséges, a vegetációs időszak kezdetétől növényvédő szer használata is indokolt lehet (pl. acetamiprid).

Az almafa lisztharmata ellen lehet metszéssel védekezni?

2025. február 27. 04:40

Valóban igaz az, hogy az almafa lisztharmata ellen lehet metszéssel védekezni? Szomszédom erről akar meggyőzni. Ha igaz ez, akkor hogyan?

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: sürgős a védekezés!

2025. augusztus 26. 08:10

Aszály, napégés, molyok és fitoplazma: a kertészeti kultúrákban most a kártevők elleni védekezésre kell a legnagyobb figyelmet fordítani.

Erősödött a fekete cseresznye levéltetű fertőzése

2020. június 4. 04:36

A cseresznye fekete levéltetve újabb hajtásokon jelentkezett, így erősödött a fertőzés, a szívogatástól torzulnak a hajtásvégi levelek, a környező gyümölcsökön pedig megtelepedett a korompenész a mézharmat kiválasztás miatt.

Erősen fertőz repcében a lisztharmat! – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. május 14. 17:40

Az őszi káposztarepce betegségei közül helyenként a lisztharmat okoz erős fertőzést, még olyan területeken is, ahol a regulátoros-fungicides állománykezelés megtörtént.