Mitől lesznek féloldalasak a körték?

Agrofórum Online

A körtefa termései közül sok a deformált, féloldalas, gyakran a héjuk is megkeményedik. Mi okozhatja ezt az elváltozást?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A kártétel leírása alapján a poloskaszagú körtedarázs (Hoplocampa brevis) kártételére lehet következtetni. A kártevő nemcsak ilyen jellegű kártételt okoz, hanem a sziromhullás utáni időszakban a kisméretű, éppen kötődött gyümölcsök hullását egyaránt okozhatja. Az ilyen terméseken apró lyukak láthatók, melyek környékén a lárvák ürüléke is megfigyelhető, belsejükben pedig a kártevő is megtalálható. A károsító álhernyók poloskaszagot is árasztanak, melyről könnyen azonosíthatók. Az olyan termések, melyek nem hullnak le a fáról, azok felületén jelenik meg az Ön által is említett tünet. A kártevők rajzásának időszaka egybeesik a körte virágzási idejével és annak sziromhullásakor ér véget. A tojásaikat pedig a virágok csészelevelére helyezik el.

A kártevő a talaj felső részében telel át lárva alakban, majd tavasszal alakul imágóvá. Évente egy nemzedéke fejlődik ki. Az imágók megjelenésének, rajzásuk időszakának megállapítása a fákra kihelyezett fehér színű ragacsos lappal lehetséges, melyet úgy kell elhelyezni, hogy azt a lehető legtöbb ideig érje napfény. Erős rajzáskor az imágók ellen a viszonylag rövid várakozási idejű piretroidokat használhatjuk. Hatékonyan a virágzás után, sziromhullás végén védekezhetünk, a méhek viráglátogatásának befejezése után. Jól időzített védekezés esetén, míg a tojásból kifejlődő lárva eljut a károsítás helyéig, megfelelő mennyiségű növényvédő szerrel találkozik, mellyel megelőzhető a termésbe való berágása.

A körte ventúriás varasodása (Venturia pyrina) nemcsak a leveleken, hanem a gyümölcsökön is okozhat jelentős kártételt. A fertőzött termések növekedésükben visszamaradnak, a varas foltok alatt pedig a gyümölcsök héja parásodik, azok deformálódása, valamint akár féloldalassá válása is kialakulhat. A leveleken jellegzetes varas foltok jelennek meg, melyek kidomborodnak, rajtuk bársonyos gyep jelenik meg. Ez akár korai lombhulláshoz is vezethet, mely a fák kondíciójának gyengülését okozza. A védekezés a megelőzésen alapul, hiszen a kialakult tüneteket megszüntetni már nem lehet. A megelőzés érdekében kiemelt jelentősége van a lehullott lomb összegyűjtésének és megsemmisítésének, valamint a lemosó kezeléseknek egyaránt. A kémiai védekezést a fakadás kezdetétől érdemes lehet elkezdeni megelőző jelleggel, majd ismételni a környezeti körülmények figyelembe vételével.

Hogyan előzhető meg a birs terméseinek moníliás rothadása?

2023. augusztus 17. 04:38

Kérem segítségüket birssel kapcsolatos problémám megoldásában! Hogyan előzhető meg a birs terméseinek moníliás rothadása?

Mi okozza az őszibarack leveleinek sárgulását?

2020. május 8. 09:06

R. Péter kérdése: Mi okozza az őszibarack új, fiatal levelek sárga foltosságát, sárgaságát, lehullását. A levelek mérete általában fele, egyharmada a kifejlett zöld, egészséges levelekének.

Károsak a virágok körül repdeső, darázsra emlékeztető kis rovarok?

2023. június 22. 04:36

Az elmúlt 1-2 héttől igen sok sárga csíkos rovar repdes a virágoknál, darazsakhoz hasonlóak, csak azoknál sokkal kisebbek. Mik lehetnek ezek, és károsak-e?

A termelők eligazodását segíti a megújuló szaktanácsadói névjegyzék

2019. május 9. 06:02

A szaktanácsadók az online névjegyzékben mindenki számára elérhetővé és kereshetővé válnak, mely elősegíti a szereplők közötti tudásátadást.