Mitől lettek besüllyedt, barna foltok az almák héján?

Agrofórum Online

Almáinkon a képen látható foltosodás jelent meg, főleg a sárga héjú fajtán. A folt besüllyed a húsba, belül barna, mintha pudvás lenne. Mi ez a betegség, tudok-e még ellene tenni bármit? Megelőzhető?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

A télialma-terméseken, melyek tárolás során nyerik el teljes érésüket, több termésfoltosságot okozó betegség szokott előfordulni, néha együtt is. Bizonyos elváltozások egyes fajtákhoz kötöttek. Valamennyire jellemző, hogy kifejezetten élettani okok váltják ki, mindegyik kapcsolatban áll a Ca-anyagcsere rendellenességgel, Ca-hiánnyal.

Az alma taplófoltossága (sztipikesedése) már szüret előtt is észlelhető, de tárolás során lesz kifejezett. A Golden fajta és annak változatai fogékonyak rá. A foltok a héjon a húsba enyhén besüppedők, kezdetben zöldes színűek, később megbarnulnak. A héjfolt alatt a gyümölcs húsa megbarnul és megkeményedik. Az elváltozás nem befolyásolja az alma elfogyasztását, feldolgozását, elsősorban esztétikai hiba. A fa kalciumhiányát gyakran a kiszáradó, alacsony nedvességtartalmú talaj okozza (aszályos időjárás), az elégtelen vízfelvétel miatt kevesebb tápanyag, így nem elegendő Ca kerül a termésekbe, annak ellenére, hogy a talaj tartalmazza azt.

A keserűfoltosság barna, kerek foltok formájában jelentkezik a héjon, és alatta száraz elhalás látható az alma húsában. Elsősorban tárolás során alakul ki, a magas hőmérsékleten tárolt, túlérett almáknál. Megfelelő érettségnél, nem elkésetten szüretelt és kellően hűvös helyen tárolt almánál kevésbé jelentős.

Alma foltossága (fotó: a kérdező felvétele)

Az élettani termésfoltosságok kialakulását segíti a túlzott nitrogénadagolás, az erős hajtásnövekedés, a talaj nem megfelelő pH-értéke, a rendszertelen, változó eső vagy öntözés, azaz a talaj ingadozó víztartalma.

Mindegyik termésfoltosságnál meghatározó, hogy a gyümölcsök növekedésük alatt a szükségesnél kevesebb Ca-hoz jutnak.

Mivel a gyökéren keresztül nem biztosítható a gyümölcsök Ca-ellátása, kisdió nagyságtól kalciumtartalmú lombtrágyázással lehet hatékonyan és gyorsan a hiányt pótolni. A lomb-trágyákban vízoldható formában (kelát vegyületekben) lévő kalcium a levelekre kipermetezés után néhány órán belül bekerül a leveleken át a növénybe, a termésbe, azonnal és teljes mennyiségben hasznosul. Számos Ca-pótló lomtrágya van forgalomban, használati utasításuk szerint 4-6 alkalommal javasolt a velük végzett permetezés 2-3 cm-es gyümölcs nagyságtól a szüretig, ami egyenletes kalciumszintet biztosít a gyümölcsök növekedése alatt. A fák talaját téli időszakban kell feltölteni szilárd halmazállapotú Ca-trágyával, mely lassan tárul fel és több hónappal a kijuttatás után válik csak fokozatosan felvehetővé.

Javaslom kalciumtartalmú lombtrágya beszerzését tavaszra, és zölddió-méretnél megkezdeni almafájának lombpermetezését. Réztartalmú gombaölő szerek kivételével a házikerti növényvédő szerekkel keverhető, így együtt is kijuttatható.

Az almafa metszése nyáron

2021. június 18. 06:17

Termő korban a fajta érési ideje szerint kell különbséget tennünk abban, hogy a nyári metszést hogyan végezzük. A nyári érésű fajták fáit a szüret után termőre lehet metszeni. A metszés időpontja augusztus második felére, szeptember elejére esik. Az őszi és téli fajtáknál legcélszerűbb ezt a beavatkozást akkorra időzíteni, amikor a hajtásnövekedés már leállt, az idei hajtások csúcsrügyben záródtak.

Tűzelhalás betegségre számíthatunk az almatermésű gyümölcsösökben

2019. április 13. 08:36

A kórokozó baktérium korábban zárlati (karantén) státuszú volt, ami ellen hatóságilag irányított, kötelező védekezést kellett folytatni valamennyi termelőnek. A betegség ellen ma is szükséges fellépni, de a növényvédő szeres kezelések csak pontos időzítés és megfelelő kijuttatás mellett biztosítanak védelmet.

Új megoldásokkal erősíti kertészeti portfólióját a Bayer

2023. január 6. 14:46

A szerkivonások korában a Bayer különösen büszke arra, hogy 2023-ban két új termékkel is jelentkezik, új megoldásokat kínálva a kertészeti kultúrákkal foglalkozó termelőknek.

Lisztharmat, tűzelhalás, varasodás - Ezek ellen is védekezni kell a napokban

2018. július 5. 20:01

Szőlőben a fürtök záródása miatt fontos a mostani védekezés, főként a lisztharmat ellen, de a fiatal hajtásokon újabb peronoszpórás olajfoltok jelentek meg.