Mitől lilul be a paprika termése?

Agrofórum Online

A zöldségnövények különböző részein előforduló lilás elszíneződés gyakorta megjelenő tünet termesztésük során.

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A zöldségnövények különböző részein előforduló lilás elszíneződés gyakorta megjelenő tünet termesztésük során. A lilás elszíneződéseket többnyire foszforhiány okozza, mely a többi tápelem hiánytünetétől ezáltal könnyen megkülönböztethető. A zöldségnövények közül gyakran a paprika, paradicsom, uborka, fejes saláta, káposzta és bab esetében fordul elő ez a probléma. A tünetek kezdetben az alsóbb leveleken sötétzöld színelváltozás formájában jelennek meg, később pedig kékes-szürkére, majd lilára színeződnek. Legkorábban és legerőteljesebben a levél fonáki oldalán jelentkeznek az elváltozások. Idővel a színi oldalon és már a felsőbb leveleken is megfigyelhetőek a tünetek. Súlyos, szélsőséges esetben a növények felkopaszodás is a megjelenő tünetek közé tartozik. A lombjukat vesztett növények kisebb növekedésűek, vékony szárúak és gyökerűek maradnak. A virágzásuk is később kezdődik, virágaik csököttek, rosszul kötnek, terméseik is fejletlenek. A paprikák esetében a foszforhiány következtében a termések lila foltosodása is ismert jelenségnek számít.

Leggyakrabban úgynevezett relatív hiány okozza a foszforhiány tüneteinek megjelenését, vagyis mennyisége a talajban elegendő, de felvétele valamilyen okból gátolt. Palántakorban, a növények kezdeti fejlődési szakaszában gyakran fordul elő ez a probléma. Fejletlen gyökérzetük miatt fiatal korban ugyanis a növények több foszfort igényelnek, mint később a termésképzésük időszakában. A gyökér növekedésével, a tavaszi hőmérséklet emelkedésével, valamint lombtrágya alkalmazásával nagy valószínűséggel a növények foszforhiánya is csökkenthető. A gyökérközeg alacsony hőmérséklete relatív foszforhiányhoz, antocianinok képződéséhez vezet ősszel is, melyek legszembetűnőbben a termésen okoznak elszíneződést. A foszfor felvétele lelassul a megszokottnál alacsonyabb hőmérsékletű talajból, főként akkor, amikor a talaj hőmérséklete nem éri el legalább a 12-15 C°-ot, így a hiány fokozott mértékben jelentkezik. A foszfor nagyon lassan mozog a talajban, ezért nagyobb mennyiségű pótlását ősszel, az alaptrágyázás idején végezzük el, mert később a tenyészidőben pótlása csak nehezen megoldható.

Géntechnológia: hamarosan csípős paradicsomot is fogyaszthatunk!

2019. január 20. 04:31

Az íz különleges lesz, mert a tömegesen termesztett paradicsomot és a tápanyagokban gazdag chili paprikát egyszerre érezzük majd ki belőle. A cél nem új gasztrodivat teremtése, hanem az egészségesebb táplálkozás elterjedését segítenék.

Hiperspektrális képalkotással határozzák meg a paprika érettségi fokát

2024. január 26. 15:40

A Granadai Egyetem kutatócsoportja hiperspektrális képalkotás és gépi tanulás segítségével kifejlesztett egy módszert a paprika érettségének meghatározására. Az új technológia segítségével megállapítható a paprikák keménysége, amely az érettségükkel, és így a piacon való értékesítésükkel kapcsolatos sajátosság.

Rendkívül aktívak a zöld vándorpoloskák és az ázsiai márványos poloskák

2021. augusztus 25. 12:03

Immár sokadszor, de ismét ki kell emelni a zöld vándorpoloskák és az ázsiai márványos poloska kiemelkedő aktivitását.

Hatalmas károkat okoz a vetési bagolylepke hernyója

2019. szeptember 17. 13:33

Némileg csökkent az ázsiai márványos poloska aktivitása, de mellette a zöld vándorpoloska minden fejlődési alakja szívogat.