Mitől sárgulnak a meggyfák?

Agrofórum Online

Évek óta jelentkező tünet meggyfáinkon, hogy nyár elején a friss hajtások elkezdenek sárgulni. Gombaölő szerrel próbálkozunk minden évben, ez eddig nem vezetett eredményre. Sajnos idén már a termésen is meglátszik, kicsi és nem érik be a gyümölcsünk. Mi lehet a probléma?

Aki válaszol:

Dr. Harcsa Marietta, mezőgazdasági szaktanácsadó, növényorvos

Kedves Kérdező!

A csatolt fotókon nem gombabetegség által okozott sárgulás látható, így nem csoda, hogy a gombaölő szeres kezelések nem vezettek eredményre. A fiatal hajtások ilyen módú sárgulását vashiányos klorózisnak nevezzük, a vas tápanyag hiánya miatt jelentkeznek. Mivel a vas fontos szerepet tölt be a klorofill képződésben, így a hiánya rögtön a zöld színtestek bomlásából adódóan meg is mutatkozik, sárgulás később fehéredés formájában.

Kezdetben csak a levélerek által határolt területeken láthatóak ezek a tünetek. Súlyos esetben a levelek teljesen kisárgulnak/fehérednek, (az erek is!), majd a levelek szélén a szövetek elhalnak. Súlyos, kezeletlen vashiány okán a növény növekedése leáll, a gyümölcs kisméretű lesz.

A vashiány gyakran úgy mutatkozik meg, hogy a talajlabor eredménye alapján bizonyítottan van vas a talajban, azonban a vas felvételét sok tényező korlátozza. Ilyen például a talaj magas mésztartalma, vagy túltömörödése, levegőtlensége, de a túlöntözés és a magas foszfortartalom és egyéb tápanyagok (pl.: mangán) antagonizmusa is. Ha talajunk pH-értéke magas (8 pH és ezt meghaladó értékek esetén), a felvétele lehetetlen a gyümölcsfa számára.

Érdemes azzal kezdeni, hogy az említett meggyfák alatt a talajt megpróbálják minnél jobban fellazítani (mélyebb ásással, anélkül, hogy a gyökerek megsérüljenek), s ezzel csökkentik a tömörödöttséget. A vasklorózisra a leggyorsabb megoldást a lombon át történő pótlás jelent. Vastartalmú lombtrágyából többfélét talál a gazdaboltok polcain, ezek közül érdemes olyat választani, amelyben kelatizált formában van jelen a tápanyag. Ezeket általában 1-2%-os töménységben (de minden esetben a csomagoláson leírtak alapján) lombon át 7-10 naponta kijuttatva orvosolható a vashiány.

Reped és rothad a cseresznye és a meggy – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. június 13. 10:10

Az egymással érintkező gyümölcsök azonnal megfertőzik egymást. Védekezésre csak a később érő fajtáknál van lehetőség.

Mi okozza a meggy érett gyümölcseinek barnulását és rothadását?

2025. július 20. 04:40

Szeretném a segítségüket kérni, vajon mi okozhatja a meggy érett gyümölcseinek barnulását és rothadását? Köszönöm válaszukat!

A molytetvek tömegszaporodásának időszaka van

2018. május 31. 04:30

A tartósan meleg, nyarat idéző időjárás felgyorsította minden kertészeti növény fejlődését. A növények zöme most 2-3 hetes előnyben vannak a korábbi években megszokotthoz képest.

Már biztos a terméskiesés a csapadékhiány miatt

2019. május 4. 06:38

A 100 millimétert sem elérő 4 havi csapadék és a téli csapadékhiány miatt már biztosra vehető a tetemes terméskiesés, szántóföldön és kertészetekben egyaránt. Május elején talán kicsit több jut az égi áldásból.