4℃ 1℃
december 1. Elza, Natália, Blanka, Bonita

Nem lesz baja a kiültetett palántáknak az éjszakai lehűlésektől?

Agrofórum Online

Kicsit aggódom a májusban jött hideg időjárás miatt. Nem lesz baja a már kiültetett palántáknak az éjszakai erősebb lehűlésektől?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

Sajnos az elmúlt időszak nyárias meleg időjárását most lehűlések, mérsékelten meleg, néhol hűvös éjszakák követik, az időjárás előrejelzése szerint ez még egy darabig így is maradhat. Sok helyen a palánták, már a kertben, végleges helyüket foglalják el, várják az igazi meleget és azt, hogy növekedésük és virágzásuk is beindulhasson. A palántáknak, főként a paprikának, uborkának van szüksége melegre (25 Celsius-fok), míg a paradicsomnak és a padlizsánnak, kissé mérsékeltebb hőmérséklet (22 Celsius-fok) tekinthető optimálisnak a fejlődéséhez.

A kis növények, általában az optimálistól való kisebb mértékű ±7 °C-os eltérést tudják komoly károsodás nélkül átvészelni, viszont a jelentősebb, ±10-14 °C-os eltérésnél életfolyamataikat már a minimálisra csökkentik le. Alacsony, fagypont körüli hőmérséklet fennállása a növények növekedésének jelentős lelassulását, terméskötődésük hiányossá válását okozhatja. A hideg okozta károsodás a későbbi fejlődés során is megmutatkozhat, vontatottabb fejlődésben, de a virágok kötődésének elmaradásában egyaránt. A fagy hatása viszont a növényeken hamar észrevehető, hiszen a nagyobb víztartalmú növényrészek üvegszerűen áttetszővé válnak, elfeketednek és el is hervadnak.

A hideg hatása a növényeken gyakran a leveleken is láthatóvá válik, általában azok lilulása formájában. A növények kisebb gyökérzettel rendelkeznek, hideg talajból pedig a foszfor felvétele is meglehetősen nehéz számukra, így a növényeken hiánytüneteket is észlelhetünk. A tünetek enyhítésére jó lehetőség a foszfortúlsúlyos tápoldat kijuttatása, de a talaj hőmérsékletének emelkedésével, valamint a gyökér növekedésével párhuzamosan a tünetek idővel általában fokozatosan javulni kezdenek.

A palánták kiültetésének idejét nem lehet a naptárhoz igazítani, érdemes azt az időjárás alakulásának figyelembe vételével elvégezni, így nem tekinthető egyszerű feladatnak. Viszont a korai kiültetés mellett a késői palántázás sem mondható optimálisnak, hiszen a kis növények elöregedése, satnyulása és felnyurgulása egyaránt rossz hatással van a későbbi fejlődésre és termésképzésre.

Kiemelt kép: Pixabay

Palántanevelés az ökológiai paradicsomtermesztésben

2018. április 6. 08:01

Javában tart a palántázási szezon. A legtöbb helyen a paradicsompalánták szépen fejlődnek, de ha mi mégsem vetettük még el őket, még nem késtünk el.

Milyen igényei vannak a lombleveles palántáknak?

2023. március 25. 04:37

Milyen igényei vannak a már lomblevelet hozott palántáknak? Várom válaszukat a kérdésemre!

Hogyan termeszthető a házikertben görögdinnye?

2023. április 7. 04:39

Termeszthető a kertben is görögdinnye? Amennyiben igen, akkor az is érdekelne, hogy hogyan valósítható meg?

Palántát neveljünk vagy kész palántát vegyünk?

2022. április 15. 17:37

A palántaneveléshez hely és idő kell, amit igazából megveszünk magunknak, amikor kész palántát vásárolunk. Viszont ezzel egyidőben a palántanevelés jó móka, jó sikerélmény is lehet.