Ősszel is szaporíthatjuk a hagymaféléket?

Agrofórum Online

Hogyan és mikor szaporíthatjuk ősszel a hagymaféléket? Válaszukat előre is köszönöm.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A hagymafélék vetését, illetve dughagymáinak ültetését nemcsak tavasszal, hanem ősszel is elvégezhetjük. Nagyon fontos, akárcsak a tavaszi ültetés esetén, hogy a talajt megfelelően előkészítsük, lazítsuk, hiszen csak aprómorzsás szerkezetű, lazább talajban biztosítható a hagyma vékony leveleinek kibújása. A jó szerkezet természetesen a hagymafej fejlődése számára is elengedhetetlen, hiszen nagyon kötött, tömődött talajban a fejek növekedése is gátolt lehet. Kertünkben válasszunk a hagyma számára napos, vagy enyhén árnyékos helyet, ahol a tél folyamán is jó körülmények biztosítottak számára.

Az ősszel történő szaporítás a hagymafélék hidegtűrő képessége miatt lehetséges, hiszen a kikelt csíranövények -6 fokig tudnak átvészelni, míg a rendesen begyökeresedett, fejlett hagymák akár -20 fokig is képesek túlélni. A fejletlen hagymák viszont nem képesek a fagyokat tolerálni, ezek kipusztulása a nagyobb lehűlések hatására már bekövetkezik. A biztos áttelelés csak ceruza vastagságú nyakrésszel várható, ezt figyelembe kell venni az ültetés idejének megtervezése során.

A hagyma magjainak elvetésével nem szabad sokáig várni, nyár végén, illetve korán ősszel ezt még érdemes megtenni, a növény télig való megerősödése érdekében. A sarjadékhagyma dughagymái még szeptemberben kerüljenek be a talajba, de a vöröshagyma és a fokhagyma esetében sem érdemes október közepénél tovább várnunk az ültetéssel. Szaporításra olyan fajtát válasszunk, melynek vetése-ültetése ősszel is ajánlható. A dughagymák közötti tőtávolság kb. 5-10 cm-es, míg a sortávolság 25-30 cm közötti, az ültetés mélysége pedig kb. 3-5 cm legyen.

A duggatás után a hagymákat jól öntözzük be, ezzel segítsük elő gyökérfejlődésük megindulását! Száraz időjárás esetében az öntözést alkalmanként érdemes megismételni a gyors fejlődés elérése érdekében. A tél beköszöntéig, amíg a gyomosodás folyamatos mértékű, ezek kihúzásáról, kapálásról is fontos gondoskodnunk. Az ősszel duggatott vöröshagymákból tavasszal, már áprilisban frissen szedett zöldhagyma nyerhető, míg májusban pedig főzőhagyma, a nyár elején pedig friss hagyma kerülhet belőle asztalunkra.

Kiemelt kép: Pixabay

Nemzetközi agrometeorológiai helyzetkép - 2018. november

2018. december 2. 08:18

Az időjárás az egész világon döntően befolyásolja a mezőgazdasági termelést, különösen a növénytermesztést. A nagy termőterületeken bekövetkező időjárási szélsőségek, vagy azok hiánya pedig a világpiacra, így a magyarországi mezőgazdasági árakra van nagy hatással.

Burgonya- és zöldségtermesztés tavaszi munkálatainak támogatása a megfelelő gépekkel

2019. április 11. 09:06

A burgonya és zöldségtermesztés tavaszi munkái területén elvárt a termesztés technológia igényeinek magas színvonalon megfelelő, de mindemellett költséghatékony gépek megléte, amelyek segítségével tartósan biztosítható a versenyképes, erős értékesítési háttér.

Legyen saját fűszerkertünk - 5. rész

2020. április 4. 06:36

Hogyan nevelhetünk egészséges fűszernövényeket a saját kertünkben? Milyen környezeti igényei vannak a különleges ételek nem mindennapi fűszernövényeinek? Íme a koriander és a zamatos turbolya!

Válasszon őszi búzát a győztesek közül!

2020. augusztus 18. 14:46

A SAATEN-UNION fajtái rendre a hivatalos összesítések legjobbjai között végeznek.