30℃ 16℃
június 1. Tünde, Jusztinusz

Részlegesen érnek be a szeder termései – mit tehetek ez ellen?

Agrofórum Online

A szeder termésekben halvány részek maradnak a beérést követően. Ez a jelenség rontja a szeder esztétikai és élvezeti értékét is. Miért nem érik be teljesen a szeder termése? Mit tehetek a probléma elkerülése érdekében?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A szeder termésein gyakori problémaként fordul elő, hogy a terméseinek egy része nem érik be. Ez a tünet a szeder gubacsatka károsítása által következik be, mely védekezés hiányában szinte minden kertben rendszeresen előfordulónak tekinthető. Ezek a kártevő atkák nagyon aprók, szabad szemmel nem láthatók és a szeder terméseiben fejlődnek. Szívogatásuk hatására a gyümölcsök egy része nem színesedik megfelelően, így a feketére érő terméseken keményen maradó, kisebb vagy nagyobb kiterjedésű, halványabb, rózsaszín színű részek alakulnak ki. Az ilyen termésrészek puhulása idővel sem következik be, valamint fogyaszthatatlannak is mondhatók keménységük és savanyú ízük miatt. Idővel a beteg termések teljesen leszáradnak, majd pedig kivilágosodnak.

A szederatkák jelenlétére ott, ahol már egyszer megtalálhatók voltak, évről évre számítanunk kell, kémiai kezelés hiányában pedig egyre nagyobb jelentőségű felszaporodásuk és jelentős terméskártételük is várható. Az atkák a rügyek pikkelyei alatt telelnek, ezért az őszi és tavaszi lemosó kezelésekkel is gyéríthetjük számukat (olaj és kén). A kémiai védekezéssel is csak megelőző jelleggel érhetünk el eredményt, melyet így már a virágzás előtt, valamint a kötődés idején ajánlatos elvégezni. Kémiai kezelésre házikerti körülmények között a kén hatóanyagú készítmények is felhasználhatók atkagyérítő hatásuk miatt, de speciális atkaölő készítmény, az Ortus 5 SC is alkalmazható a sziromhullás megkezdődéséig.

Az utóbbi pár évben, az erős napsugárzás miatt megégett termések is egyre többször előfordulnak a szederbokrokon. A napégett termések jellemző tulajdonsága, hogy a termések kivilágosodnak, kifehérednek, de ez csak a napnak kitett oldalukon figyelhető meg. Nem ritka az sem, hogy a termések mellett a leveleken is láthatók a napégés tünetei. A napégett gyümölcsfoltok nem érnek be, megkeményednek, viszont a bogyó többi, egészséges részének beérése bekövetkezik, a termés szedhetővé válik. A napégés elkerülésének egyetlen módja a növények takarása, melyet pl. a növény fölé kihúzott raschel hálóval érhetünk el.

Kiemelt kép: Pixabay

Mitől lettek fehér színűek hirtelen a fűzfa levelei?

2024. április 13. 04:38

Egy pár napja még nagyon szép volt a fűz. Mostanra viszont mintha lisztharmat, vagy valami hasonló érte volna a leveleit. Tavaly vettem, most nagy műanyag cserépben az erkélyen van. Mi a teendőm vele? Reggeltől éri a nap.

Erről ismerhető fel a napégés, és így védekezhetünk ellene

2023. szeptember 19. 17:10

Sajnos a károsan erős napsugárzás idén sem kímélte a növényeket, a perzselési tünetek a szőlőn, a gyümölcsféléken, a zöldségeken, de még a dísznövényeken is mutatkoztak, az ebből eredő károk az árutermelő gazdaságokat, kisüzemeket és hobbikertészeteket egyaránt sújtották.

Hogyan lehet megvédeni a növényeket napégés ellen?

2022. július 26. 06:07

Több növényem is napégéstől károsodott. Lehet-e egyáltalán ellene védekezni, és hogyan?

Miként gondozzuk nyáron a szobanövényeket?

2024. július 14. 04:37

Kérem segítségüket! Hogyan gondozzam általánosságban nyáron a szobanövényeket? Köszönöm.