A napraforgó terméseredménye ettől robbanásszerően javul

Agrofórum Online

Idén jelentősen megnőtt a napraforgóterület. Az eredményes termesztés érdekében a termelőknek érdemes tudni, hogy mely környezeti hatások hogyan befolyásolják a napraforgó terméseredményét.

A napraforgó a fejlődése során 10 leveles korban vált vegetatívból generatív fázisba. Ettől kezdve befolyásolják a környezeti feltételek, hogy végül mekkora termés takarítható majd be. A környezeti tényezők negatív hatását tápanyagutánpótlással javíthatjuk.

Környezeti hatások 

A környezeti hatások a napraforgó fejlődésének generatív szakaszában erősen befolyásolhatják a termés kialakulását. Ha valamely növényvédelmi vagy agrotechnikai műveletet ebben az időszakban kell elvégezni, annak lehet negatív hatása a növényre. Azonban biostimulátorok alkalmazásával a negatív hatás csökkenthető. 

Termésfejlődés a napraforgó esetében

A kaszatkezdemények hamar kialakulnak. A megtermékenyítést követően megkezdődik a szárazanyag felhalmozódása. Fontos tudni, hogy a termésbe kerülő szárazanyag 80%-át a napraforgó az aktuális fotoszintézis során állítja elő és építi be a kaszatokba. 

A virágzást követő 20 és 30 nap között van a legintenzívebb olajfelhalmozás. Ebben az időszakban kell arra kiemelten figyelni, hogy a felső 16 levél jól tudjon működni. Ha szükséges, növénykondícionáló készítményekkel lehet támogatni a növény fejlődését.

További részletek videónkban.

Videós tartalmakért iratkozzon fel az Agrofórum YouTube csatornájára, kövessen minket Facebook, Instagram és TikTok csatornánkon is!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Milyen mélyre és mikor vessük az őszi kalászosokat? - Isterra fajtabemutató Kaposváron

2022. augusztus 3. 15:42

Cellule, Basilio, Frenetic... Csak néhány rendkívül népszerű búzafajta, ami helyet kapott az ISTERRA Magyarország kaposvári kísérleti parcellájában, ahol június közepén a hagyományos kalászos bemutató mellett egy technológiai tesztsorozattal is várták a termelőket.

Ősgabona, kovász: tegyük tisztába!

2025. február 5. 17:10

Az ősbúzák vajon mennyire alkalmasak arra, hogy ökológiai termesztésbe vonjuk be őket? Mit is értünk pontosan kovász alatt?

Így védhetjük meg a cseresznyét!

2020. április 30. 15:37

A csonthéjasok virágzása után a következő kritikus időszak a termésnövekedés kezdetén jön el, amikor aktuálisan a cseresznyelégy elleni védekezés kerül a középpontba. Nem csak az ültetvényekben jelent nagy kárt ennek a kártevőnek a megjelenése, de a kiskerttulajdonosoknak is permetezőt kell ragadniuk, ha nem akarnak kukacos gyümölcsöt enni. Növényvédelmi vlogsorozatunk soron következő részében ez ellen mondjuk el a lehetséges megoldásokat.

Békésben a tavalyi eredmények után termesztenek még kukoricát?

2026. május 12. 16:07

A kukoricatermő területek a tavalyi eredmények után idén várhatóan jelentősen csökkennek. A szélsőséges időjárásnak különösen kitett Békés vármegyében vajon lehet jövője a kukoricának?

Melyik verticílium faj ,,a ludas" a napraforgóban?

05:22

Melyik verticílium faj ,,a ludas" a napraforgóban?

2024. augusztus 16. 11:40

Melyik verticílium faj okozhat tüneteket a napraforgóban? Erre a kérdésre keressük a választ Hertelendy Péter növényorvossal Táp határában. A Verticillium albo-atrum, vagy a Verticillium dahliae gombafajok egymással közeli rokonságban állnak.

Mospilan nyereményjátékot hirdetett a Sumi Agro Hungary Kft. (VIDEÓ)

2024. április 22. 17:10

A Sumi Agro Hungary Kft. 2024. március 1-jén indította el Mospilan nyereményjátékát azzal a szándékkal, hogy a Nippon Soda által gyártott és itt Magyarországon a cég által forgalmazott eredeti japán terméket népszerűsítse a felhasználók körében, és egy kis jókedvet hozzon ebbe a mai nehéz világba.

Az Evers Agro gépei gyeplazításhoz, szellőztetéshez, felülvetéshez

2025. november 30. 06:20

Két standon is jelen voltak a holland Evers Agro munkagépei az idei Agritechnica kiállításon. Az innovatív és hatékony eszközöket a győri székhelyű VEKTOR Mezőgép forgalmazza Magyarországon.