13℃ 2℃
október 20. Vendel, Irén, Kleopátra

Egyre több birs terem hazánkban

Agrofórum Online

Nevezzük birsalmának vagy birskörtének ezt az egyik legizgalmasabb őszi kincsünket, egy biztos, páratlan aromája egykor egészen hétköznapinak számított az őszi parasztházak kályha illattal telített légterét fűszerezve.

A Nébih Növényfajta-kísérleti Állomásán jelenleg 25 birsfajtát vizsgálnak a szakemberek. A közelmúltban Tordason megrendezett birs szakmai napon jelen volt a hazai termesztés, feldolgozás, ültetvénytelepítés ,,krémje”, így kiváló lehetőséget teremtett a szakmai párbeszéd megvalósulására.

Termésarzenál a tordasi birsnapon (Fotó: Dabis Balázs Silvius)

Annak dacára, hogy a kísérleti állomás fiatal birsültetvénnyel rendelkezik, igyekeztek látványos termésbemutatót szervezni, ahol az érdeklődők száma meghaladta a 70 főt. A korábbi évek tapasztalata szerint a kajszi nagy érdeklődésre tartott számot: 350 fős, gazdag rendezvény alakulhatott.

Számos érdekes előadást hallhattunk a nap folyamán. Faiskolai szakemberek a hozzáférhető fajtákról ejtettek szót, míg a feldolgozó megfogalmazhatta igényeit a kívánatos gyümölcsméret, forma, molyhosság kapcsán. Természetesen történtek hozzászólások a szeszipar részéről: elmondták, hogy a szeszipari eljárások során milyen kedvezőtlen jelenségek merülhetnek fel a különböző fajtákkal kapcsolatban.

A kísérleti állomás dolgozói szerint a fajtavizsgálatok előtérbe fognak kerülni annak érdekében, hogy minden szegmens, minden felhasználó számára a legmegfelelőbb fajtákat tudjuk elismerni.

További részletek a videóban!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

"Vennem kell egy másik pótkocsit" - KWS újdonságok testközelből (Székely)

02:22

"Vennem kell egy másik pótkocsit" - KWS újdonságok testközelből (Székely)

2019. október 2. 08:32

Sebők László Szabolcsban, Székely térségében gazdálkodik mintegy 200 hektáron, aminek kétharmadán kukoricát termeszt.

Oros Cornado kukorica és Sun napraforgó vágóasztalok a Linamartól

2023. február 22. 14:27

Két magas felszereltségű vágóasztallal várta az érdeklődőket a LINAMAR HUNGARY Zrt. Oros divíziója a 2023-as AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállításon.

A makói hagyma és termesztése - Agrofórum határszemle Sipos gazdával

2022. július 5. 16:41

Sipos Gazda ezúttal Makóra látogatott el, ahol Zsótér Gézával a makói hagymáról és annak termesztéséről beszélgettek.

Nem a célokkal, hanem a módszerekkel van probléma

2020. október 12. 07:22

A növényvédelem helyzetét folyamatos kétségek közt tartja az EU, gyors és sokszor indokolatlan hatóanyag-kivonási döntéseivel. E mellé idén tavasszal berobbant a koronavírus-járvány, ami kaotikus szezonkezdést okozott mind a növényvédőszer-gyártók, mind a kereskedők és termelők oldalán. A Növényvédelmi Szövetség képviseli a Magyarországon bejegyzett növényvédőszer-gyártó cégek, illetve képviseleteik szakmai érdekeit, ezért kértük a kialakult helyzet elemzésére az NSZ ügyvezető igazgatóját, Szalkai Gábort.

Hardi Percek X. - Intelligens funkciók („i” Hardi navigátor)

2020. január 2. 10:05

Az AutoFill a töltési folyamat megkönnyítését és a túltöltés megelőzését szolgálja. A kezelő beállítja a töltési mennyiséget, csatlakoztatja a tömlőt, és elindítja a töltést a FluidBoxon keresztül.

A vöröshagyma termesztése megéri?

03:20

A vöröshagyma termesztése megéri?

2024. május 8. 06:10

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a FruitVeb, valamint Gyógynövény Szövetség és Terméktanács hagyma növényvédelmi szakmai napot szervezett Szabadszálláson.

Kukoricavetés a szárazságban - Precíziós gazdálkodás és víztakarékosság a Balogh-Farm Tépe Kft.-nél

06:34

Kukoricavetés a szárazságban - Precíziós gazdálkodás és víztakarékosság a Balogh-Farm Tépe Kft.-nél

2019. május 6. 09:01

Berettyóújfalu határában is nagy erőkkel dolgoztak a mezőgazdasági gépek április végén, hiszen a Balogh-Farm Tépe Kft. területein is megkezdődött a kukorica vetése - természetesen modern szemlélettel, folyamatosan fejlesztett gépparkkal és a helyspecifikus gazdálkodás jegyében. A Debrecent elkerülő autópálya mellett fekvő táblán a Dekalb DKC 4943 hibridje került a talajba, átlagosan 73 000-es tőszámmal, ám a csapadékszegény időszak miatt idén ezen némiképp csökkenteni kellett.