12℃ 4℃
november 14. Aliz, Vanda, Huba, Klementina

Mi legyen a hagymás növényekkel elvirágzás után?

Agrofórum Online

Hamarosan befejeződik kedvelt hagymás dísznövényeink, a tulipán, nárcisz, jácint stb. virágzása. Sok teendőnk nincsen velük, de pár dologgal nem árt tisztában lennünk ápolásuk tekintetében.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A hagymás növények esetében, a leszáradt virágszárat érdemes eltávolítani azok elvirágzása után. Erre főként akkor van nagy szükség, ha a virágzatokból termés is fejlődik, így érhetjük el azt, hogy a növények energiájukat a tartalék-tápanyagok raktározására, és ne pedig a terméseik, magvaik kifejlődésére fordítsák. A zöld növényi részeket, vagyis leveleiket ne távolítsuk el, hiszen így halmozhatnak fel hagymáik elegendő mennyiségű tápanyagot, mely segítségükre lesz a következő évi virágzásukhoz.

A tulipán hagymáit, mivel hosszú évekig nem ajánlatos ugyanazon termőhelyen nevelni, kb. 3-4 évente szükséges átültetnünk. A jácintok egyaránt több évig elvannak ugyanazon helyen, de idővel virágai kisebbek lesznek, állományuk ritkulni kezdhet. A nárciszok hagymáit csak abban az esetben érdemes felszedni, ha túl sűrűn nőnek egyedei, vagy túlzott mértékben elszaporodtak. A krókuszok is meglehetősen gyorsan szaporodnak fiókhagymáikkal, így felszedésüket túlzott besűrűsödésük esetében érdemes megfontolnunk.

A hagymák felszedésének ideje akkor jön el, ha a lombjuk már teljesen leszáradt. Ezt a folyamatot érdemes száraz időszakban végezni, majd a hagymákat pihentetésük előtt pár napig szikkasztani, leszáradt részeit pedig ekkor már teljesen eltávolítani. A beteg és sérült hagymák mindenképp kerüljenek kiválogatásra. A szellőzést úgy biztosíthatjuk a hagymák számára, ha azokat papírzacskóba, papírral bélelt ládákba helyezzük el. A tárolási hely lehet akár garázs vagy pince, a lényeg, hogy száraz, hűvös és sötét legyen.

A pihenés letelte után, az újraültetés szeptemberben vagy októberben következhet be, még a talajmenti fagyok beállta előtti időszakban. Az ültetési helyet készítsük elő, távolítsuk el a gyomokat, készítsünk porhanyós, tápanyaggal megfelelően ellátott talajt. A hagymákat kb. 15 cm mélyre érdemes ültetni, vagyis legalább olyan mélyre, mint a nagyságának kétszerese. A távolság meghatározásánál is legyünk tekintettel a növények elegendő térigényére, majd a kiásott részeket a hagymák behelyezése után takarjuk vissza és tömörítsük be annak talaját.

Hogyan tudom megállítani a meztelencsigák invázióját a kertben?

2022. november 3. 04:37

Segítséget kérek: nagyon elszaporodtak a meztelencsigák a kertben, főleg a veteményesben. Minden ismert módszert bevetettem, de még mindig, mintha többen lennének. Gyanúm az, hogy a szomszédból jön az utánpótlás, ahol a kerítéshez közel halomba rakva tartanak lomokat. Hogyan tudom megállítani a csigainváziót?

Milyen tápoldatot válasszunk a szobai virágokhoz?

2022. február 19. 06:04

Milyen tápoldatot válasszunk a szobai virágokhoz? Egyáltalán van-e különbség köztük?

Miért sárgulnak már most a platánfák?

2020. augusztus 14. 11:12

Utcánkban a platánfa levelei sárgulnak. Sajnos a fa lombját nem lehet elérni, közelről nem tudtam megnézni. Inkább a fiatal leveleknél lép fel az elváltozás. Mi okozza?

Hogyan védekezhetünk a zöld vándorpoloska ellen?

2019. július 16. 06:43

B. Melinda kérdése: Zöld színű poloskák lepték el kiskertem növényeit. A zöld poloskák mellett fekete kisebb méretű fehéren pontozott hátú egyedeket is találtam. Mik lehetnek ezek és hogyan szabadulhatnék meg tőlük?