Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Hol számít a repce?

Bayer Crop Science

Természetesen elsőként ott, ahol a termesztésének növekvő kihívásai mellett értékelik előnyeit is, és továbbra is a vetésforgó értékes elemének tartják. Bár saját területtel nem rendelkezik, a Bayer is így gondolkodik, ezért továbbra is kiváló DEKALB hibridekkel, megbízható védelmet nyújtó növényvédelmi megoldásokkal és szolgáltatással áll a repce termelők rendelkezésére.

A tavalyi vetés óta olyan tényezők hatottak az állományok és a terményárak alakulására, melyeket nehéz lett volna előre látni. Az idén nyáron betakarított repcék eredményét azonban könnyű lesz észre venni. A jelenlegi terményárak a sokévi átlagnál alacsonyabb termésátlagokkal és magasabb ráfordítással is jól jövedelmező növénnyé teszik a repcét. A globális repce terménykészlet előre jelzett csökkenése az árak magas szinten maradását sejteti. Bár a repce termesztése egyszerűbb nem lett, a megfelelő eszközökkel és odafigyeléssel akár a következő szezon sikernövénye is lehet. A vetésforgóban betöltött hasznos szerepe nem változott, így termesztését több szempontból is érdemes fontolóra venni.

Őszi káposztarepce portfóliónkra a meggyőző terméseredmények mellett jellemző a nagyfokú termésbiztonság. Hibridjeink jó megdőlés-, kipergés- és betegség-ellenállósággal rendelkeznek. Nemesítőink továbbra is azon dolgoznak, hogy a repcetermesztés biztonságának és jövedelmezőségének javításán túl repce hibridjeink megfeleljenek a legújabb elvárásoknak is. Hazai portfóliónk legújabb tagjai – egy kivétellel – már tarlórépa sárgaság vírus (Turnip Yellow Virus – TuYV) rezisztens hibridek.

A legújabb DEKALB hibridrepcék főbb tulajdonságai

Portfóliónk kiemelkedő tagja a DK EXCITED, amely a 2021. évi GOSZ-VSZT-NAK posztregisztációs fajtakísérletek középérésű csoportjában első helyezést ért el. Ez eddigi legmagasabb terméspotenciálú hibridünk. Magas olajtartalom, homogén fejlődés és kiváló betegség-ellenállóság jellemzi. Szélesebb időintervallumban is optimálisan vethető, kirobbanó kezdeti fejlődése révén akár megkésett vetésre is alkalmas. Középmagas, egyöntetű állomány jellemzi. Termésstabilitása bármely termőhelyen sikeressé teszi. 

Acceleron PRECISION

A nemesítés és a csávázás szakértőinek új megoldásával megalapozhatja a termesztés sikerét: az Acceleron PRECISION a kártevők és betegségek elleni védelem mellett speciális technológiával kialakított nagyobb méretű, egyöntetű vetőmagtételt jelent.  Kiváló minőségű, egyenletes vetést tesz lehetővé anélkül, hogy befolyásolná a vetőmag csírázást, vagy a kelést. Szemenkénti vetéshez is jó választás. A DK EXCITED speciális Acceleron PRECISION vetőmag kezelési eljárással is elérhető!

A Bayer ajánlata a repce őszi védelmére

A DEKALB genetika termésbiztonsági előnyei és a Bayer készítmények védelme mellett a kelési kockázat-átvállalási program biztonságát is élvezheti a 2022-es szezonban is.

Keresse területi képviselőinket, akik segítenek abban, hogy a termőhelynek és termesztési technológiának megfelelő ajánlatot találjon a jövedelmező repcetermesztéshez és Önnél is számítson a repce!További információért látogasson el a dekalb.hu-ra és nézzen szét termékeink között, vagy lapozza fel katalógusunkat!

A takarmánykukorica alföldi jövőképe – az aszály mértéke nem következik a földrajzi szélességből

2026. január 6. 13:10

Cikkünk néhány fontos kukoricatermesztő magyarországi település – az aszály mértékének jellemzésére alkalmas – legfontosabb meteorológiai adatait és az adott településeken alkalmazott aszálycsökkentő eljárásait kívánja bemutatni.

Menjen biztosra, álljon a győztes mellé!

2025. december 23. 11:10

Az aszályos időszakok és a piaci bizonytalanságok közepette a SAATEN-UNION olyan genetikát kínál, amely szélsőséges körülmények között is megbízhatóan teljesít.

Öntözés nélkül termett 14 tonnás kukorica Borsodban, utánajártunk a csodának

2025. december 23. 04:58

Borsod vármegyében, Cigándon gazdálkodik György Gergő, aki a Kukorica Klub 2025. évi termésversenyében, öntözetlen körülmények között kiemelkedő eredményt ért el, első helyezett lett. Felkerestük telefonon, sikerének hátteréről kérdeztük.

A szója a vetésforgót és a pénztárcát egyaránt gyarapítja

2025. december 18. 14:10

A terület adottságainak megfelelő vetőmag választása kulcskérdés, ebben adnak széles választási lehetőséget a SAATEN-UNION fajtái.

Elmarad az előzetes várakozásoktól az exportértékesítés

2023. március 24. 07:36

A chicagói határidős kukorica árának mozgása megfordult és növekedésből csökkenésre váltott, így csütörtökön alacsonyabb értéken zárt.

A melegebb időjárás miatt csökkent a búza ára

2021. február 27. 10:49

Európában eladói fölény alakult ki, a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza is olcsóbb lett, a repce kivételt jelentett a maga kurzusemelkedésével.

Tovább nőttek a mezei pockok által fertőzött területek – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. február 14. 08:10

Február első dekádjában minden eddigi nappali és éjszakai melegrekordot megdöntött az időjárás. Ennek hatására az ősszel vetett kalászos és káposztarepce vetések fejlődése is megkezdődött.

RAPOOL-REPCÉK 2020: CRISTAL

2020. május 28. 04:46

A CRISTAL kiemelkedő terméspotenciálú, középkorai hibrid. Robusztus, magas habitus és óriási becők jellemzik. Ősszel erőteljes a kezdeti fejlődési erélye, és ezt a tulajdonságát a megkésett vetésekben is kiválóan kamatoztatja.