Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az afrikai ibolya vagy más néven fokföldi ibolya egy nagyon kedvelt virágzó, cserepes dísznövényfajnak számít hazánkban. Nem is csoda, hiszen nemcsak liláskék virágszínezetű fajtáiból, hanem fehér, rózsaszín, és ezek többféle árnyalatából is választhatunk a kereskedelemben, ezen túlmenően a fodros virágszirommal rendelkező típusok is nagyon különlegesnek számítanak. Gondozásuk nem tekinthető nehéznek, némi odafigyeléssel ugyanis a legtöbb esetben rendszeres és dús virágzással ajándékoznak meg bennünket.

Elsősorban hő- és fényigényére kell nagyobb odafigyelést fordítani. Melegigényes növényfaj, ezáltal nem szabad télen sem 18 fok alatti hőmérsékleten tartani, hőmérséklet optimuma azonban 20-22 fok között van. Fényigényes, de nyáron kerüljük a közvetlen napfénynek kitett ablakpárkányon való tartását, hiszen ekkor a levelek akár a túlzott napfény hatására károsodhatnak, azokon sárgás elszíneződést mutató csíkok alakulhatnak ki. A nappalok hosszára közömbös, de csak megfelelő fénymennyiség megléte esetében következik be virágzása, így a téli fényszegény időszakban a lehető legvilágosabb helyet biztosítsuk számára.

Trópusi és szubtrópusi származási helyéből adódóan, ahol aljnövényként él, víz- és páraigényes növényfajnak számít. Az öntözések alkalmával arra ügyeljünk, hogy a felhasznált víz lehetőség szerint szobahőmérsékletű, 20 fok körüli legyen. Nemcsak a növény leveleinek foltosodása következik be a hideg víz hatására, hanem gyökerei egyaránt nagyon érzékenyen reagálhatnak erre. Érdemes továbbá a növényeket nem közvetlenül a közegen keresztül, hanem alulról, edényéből öntözni, ezáltal a túlöntözés, gyökereinek fulladása is nagyobb eséllyel kerülhető el. Páratartalom szempontjából a 70-90% közötti tekinthető a legjobbnak, melyre főként a fűtési időszakban uralkodó száraz szobalevegő esetében kell nagyon ügyelni. A megfelelő közeg a fokföldi ibolyának laza és jó szerkezetű. A tápanyagok utánpótlásáról nem árt, ha tudjuk, hogy a virágzási időszakban foszfor- és káliumigényes, míg a növekedési időszakában főként nitrogént igényelnek példányai.