Bolondító beléndek – avagy a burgonyafélék családjának legerősebbike

Beléndek egyéb elnevezései:

• beléndfű,
• bolonditó beléndek,
• álomfű,
• ördög fű,
• ördögszem.

A Hyoscyamus nemzetség mintegy 20 fajból áll, mindegyikük erős narkotikus tropán alkaloidokat tartalmaz, köztük szkopolamint és hioszciamint. A bolonditó beléndekre adott fizikai és pszichés reakciók hasonlóak, mint a csattanó maszlag- és nadragulya-alkaloidokat tartalmazó Solanaceae többi tagjánál: az izmok kontrolljának elvesztése, a pupillák kitágulása, szívdobogás, hallucinációk, delírium („őrület”), nagy dózisban pedig kóma és halál. Európában a leggyakrabban használt mágikus és gyógyászati célú fajok a Hyoscyamus niger (bolondító beléndek) és a H. albus (sárga vagy fehér beléndek) volt az évszázadok során.

A bolondító beléndek (Hyoscyamus niger) hosszú múltra tekint vissza, mint hírhedten mérgező és ugyanakkor jótékony hatású gyógynövény. A halványsárga, harang alakú, lila erezetű virágok a faj meghatározó jellemzői. A növény akár 90 centiméter magasra is megnő, és szőrös, tapintású ragacsos leveleket hoz. Rendkívül erősen mérgező növénynek számít, ezért még gyógynövényszakértők sem nyúlnak hozzá meggondolatlanul.

A bolondító beléndeket már régóta használják Dél- és Közép-Európában. Az ókori Görögországban „Apolló szent növényének” tartották, más gyógynövényekkel vegyítve, rituálisan használták, hogy segítségével hallucinációs vagy transz állapotot idéző „őrületet” idézzenek elő az istenségekkel való kapcsolatteremtés érdekében.

Az ókor egyik legfontosabb fájdalomcsillapító gyógyszere volt. Nyugtatóként és altatóként, valamint az elmebaj (mánia) különböző formáinak kezelésére használták. Az ókorban a ” téboly” kifejezés alatt a tudat bárminemű megváltozását értették (nem azt a kóros állapotot, amelyre mi a mai értelemben gondolunk). Úgy gondolták, hogy az őrület isteni ihletésű, Dionüszosz, a múzsák és Aphrodité (szerelem) által ihletett, legjobb fajta téboly. Az „isteni őrület” egy olyan transz-szerű állapot volt, amely megnyitotta az egyént a tisztán-látó vagy szakrális tudatosság felé, és amelyet csak egy olyan erős növény, mint a beléndfű idézhetett elő.

A középkorban „boszorkányfű” néven volt ismert, és egy olyan kenőcs egyik fő összetevőjeként használták, amely a repülés hallucinatív érzetét keltette. Ebből született a seprűnyélen ülő boszorkány archetípusa, amely a mai napig fennmaradt. Hatására az ember úgy érezte, hogy a teste lebeg és repül, de másnap már nem emlékezett semmire a történtekből.

Észak-Európában söradalékként volt ismert, amelyet ízfokozóként használtak a komlós sörök bevezetése előtt. A bolondító beléndekkel főzött sör egyik mellékhatása azonban az volt, hogy az ember annál szomjasabb lett tőle, minél többet ivott belőle! A nagy dózisú beléndfű delíriumot, görcsöket, szabálytalan szívverést és fájdalmas halált okozott és okozhat a mai napig.

Tudta?

• A görögök és a gallok a nyílvesszőiket és a dárdáikat a bolondító beléndek főzetével mérgezték meg.
• A bolondító beléndeket egészen a közelmúltig fülfájás, reuma, isiász és álmatlanság kezelésére használták.
• A bolondító beléndek a druidák és a vikingek egyik legfontosabb rituális növénye volt. A viking sírokban több száz magot találtak, amelyek bizonyítottan ebből a növényből származtak.
• A jeruzsálemi nyugati fal mellett a bolondító beléndek az egyik leggyakoribb növény.
• A világ egyes részein a bolondító beléndeket még ma is gyógyászati céllal használják fogfájás, asztma és idegrendszeri megbetegedések kezelésére.
• A hjoszciamint a modern orvoslásban még mindig használják görcsoldóként, valamint gyomor- és bélrendszeri, például irritábilis bél szindróma, görcsök és Parkinson-kór kezelésére.
• Hamlet nagybátyja, Claudius az „átkozott hebenon” a bolondító beléndek tinktúráját öntötte Hamlet apja fülébe, hogy megölje őt.
• Egyesült Államok számos részén elterjedt, mérgező gyomnövény.

Forrás: https://www.fs.usda.gov/wildflowers/ethnobotany/Mind_and_Spirit/henbane.shtml