18℃ 11℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás

Hogyan adagoljunk műtrágyát a gyümölcsfáknak?

Agrofórum Online

Hogyan adagoljunk a gyümölcsfáknak műtrágyát? Elegendő esetleg csak lombtrágyával permetezni a fákat?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A gyümölcsfák hosszú éveken keresztül egy helyen lévő kultúrának számítanak, ezért tápanyagellátásukra különösen nagy gondot kell fordítani még kerti körülmények között is. A tápanyagellátást már a telepítés előtt érdemes úgynevezett feltöltő trágyázással megalapozni, majd a termő években igény szerint fenntartó trágyázással biztosítani a tápanyagok megfelelő elérhetőségét. A gyümölcsfák igényei tápanyagmennyiség tekintetében igencsak eltérhetnek, hiszen ez a fajtól, fajtától, alanytól, metszéstől, talajmunkáktól stb. is változhat.

Az almának és a körtének kb. egy tonna gyümölcs kineveléséhez 1,5 kg nitrogénre, 0,5 kg foszforra és 2 kg káliumra van szüksége, míg a cseresznye és meggy esetében ez 4 kg nitrogént, 1 kg foszfort és 4 kg káliumot jelent. Emellett különböző életkorban és az adott év folyamán a fenológiai fázisok függvényében is nagymértékben változhat a fák tápanyag-felhasználása. Általános érvényű, hogy a talajban gyorsabban mozgó, pl. nitrogén nagy részét csak tavasszal juttatjuk ki. A nitrogén éves mennyiségét 2-3 részre is oszthatjuk, és az év során elosztva adagoljuk. A lassabban mozgó tápelemeknél, mint a foszfor és a kálium a szükséges évi mennyiséget érdemes azonban ősszel, egy adagban kijuttatni. A műtrágyát akár a talajra is ki lehet szórni, esetleg érdemes csak sekélyen bedolgozni, ugyanis a mély talajművelés a gyökérzet megsértésének megelőzése miatt kerülendő. 

A lombtrágyázás a levélfelületen, valamint kisebb mértékben a gyümölcsök felületén keresztüli tápanyag-utánpótlást jelenti. A legnagyobb intenzitással a fiatal levelek képesek a felvételre, ezáltal leghatékonyabbak az intenzív hajtásnövekedés időszakában való kijuttatáskor lehetünk. Ez az eljárás kizárólag önmagában nem használható tartós tápanyag-visszapótlásra, de jól alkalmazható pl. a bór kijuttatására virágzáskor, mely a kötődéshez szükséges, valamint a hiánytüneteket mutató fáknak nyújthat gyors segítséget. Érdemes a lombtrágyázást növényvédelmi kezeléssel együtt elvégezni, előtte a készítmények keverhetőségéről azonban mindenképp meg kell győződni!

Az emberi vizelet is alkalmas lehet műtrágyának

2024. szeptember 27. 11:10

Ahelyett, hogy szennyvízként kezelnénk, a vizelet magas nitrogéntartalma alkalmas lehet tápanyagpótlásra. A kísérletek eredményei biztatóak.

A helyes műtrágyázási stratégia a búza esetében

2020. április 7. 13:33

Napjainkban a búzát takarmány-, liszt-, keményítő- és bioetanolgyártás céljából egyaránt termesztik. Ennek megfelelően a búzafajtákat a minőségi paramétereik alapján különböző osztályokba sorolják.

A műtrágyaárak túl magasak a gazdálkodók számára

2023. november 3. 13:40

A műtrágyák ára alig változott, az áremelés kockázata azonban magas. Egyrészt a gázárak tovább emelkednek, másrészt a közel-keleti konfliktus a műtrágyaárakat is felhajthatja.

Napraforgó tápanyag-ellátási sajátosságok

2018. március 16. 06:58

A YaraMila műtrágyákban olyan kiegyensúlyozott nitrogénforrást találunk, amely ammonium és nitrát alapú nitrogént tartalmaz.