Egy új tanulmány szerint a talajban élő baktériumközösségek ugyanolyan ellenállóak az emberi vizelettel szemben, mint a szintetikus műtrágyákkal szemben – így újrahasznosítható lehet mezőgazdasági növények műtrágyájaként.
A friss vizelet 95%-ban vízből áll, a fennmaradó 5% pedig aminovegyületekből, például karbamidból vagy kreatininből, szerves anionokból és szervetlen sókból. Tehát a vizelet a növények növekedéséhez szükséges, biológiailag hasznosuló tápanyagok és mikrotápanyagok forrása.
Az eredmények szerint az egy évig tárolt vizelet még nagy dózisban alkalmazva is kevés hatással volt a talaj baktériumközösségére, és minimális változást okozott a talaj pH-értékében és sótartalmában.
Környezetszennyezés helyett újrahasznosítás
A kutatók azonban felfedezték, hogy a vizelettel történő trágyázás megnövelte a nitrifikáló és denitrifikáló baktériumcsoportok relatív mennyiségét a szintetikus trágyához képest – ami azt jelenti, hogy a vizelettel történő trágyázás során több nitrogén-oxid keletkezhet. Ezzel, illetve a megnövekedett sókoncentrációval kapcsolatban további vizsgálatokra van szükség.
A kutatás rávilágít az emberi vizelet újrahasznosításában rejlő lehetőségekre a mezőgazdasági fenntarthatóság fokozása, a szennyvízszennyezés és a szintetikus műtrágyáktól való függőség csökkentése érdekében. A tárolt vizelet biztonságosan alkalmazható a növény–talaj rendszerben anélkül, hogy negatívan befolyásolná a talaj mikrobiomját.
A talaj mikrobiomjára nem ártalmas
Nagy érdeklődés övezi az emberi vizelet növényi trágyaként való újrafelhasználását, de ebben a tanulmányban vizsgálták először, hogy a vizelet hogyan befolyásolja a talajfunkciókat és a mikrobiális közösségeket. A tudósok spenótkultúra tápanyagpótlását végezték két különböző dózisú, humán vizeletből kinyert és tárolt anyaggal, és ezt hasonlították össze egy szintetikus műtrágyával végzett kezelés és egy trágyamentes, vízzel végzett kezelés hatásával. A kísérletet négy talajtartályban, üvegházi körülmények között végezték.
A 12 hónapig tárolt vizeletben megfogyatkozott a mikrobiom, de kevés gyakori törzset azért tartalmazott. A vizelet több hónapos tárolása és az ennek következtében megnövekedett pH-érték (a friss vizelet esetében 6,5 helyett körülbelül 9) és a szabad ammónia koncentrációja elegendőnek bizonyult a legtöbb emberi patogén baktérium inaktiválásához és az extracelluláris DNS lebontásához.
A talajlakó baktériumközösségeket nem befolyásolta a vizelettel történő trágyázás, ami az élőlénycsoportok mindössze 3%-ára volt hatással. A vizelet magas sókoncentrációja pedig alig volt érzékelhető hatással a baktériumközösségre.
Fotó: Pixabay
