Milyen kártevő okozza az almafák levelének összesodródását?

Agrofórum Online

Kérem szépen válaszukat almafával kapcsolatos kérdésemre! Mi okozza az almafák levelének összesodródását?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az almán számos levéltetűfaj károsíthat, melyek közül a közönséges levélpirosító almalevéltetű (Dysaphis devecta) szívogatásának hatására először a fiatal levelek csúcsi részének besodródása figyelhető meg a fonáki oldala felé. A sodratokon kezdetben sárgás, majd pedig pirosas színelváltozás alakul ki. Nagy egyedszám esetében akár teljes hajtáscsavarodást is okozhatnak táplálkozásuk által. Nem migráló levéltetűfaj, ezért jelenlétére az egész tenyészidőszak folyamán számítani lehet.

A zöld almalevéltetű (Aphis pomi) szintén gyakorta előforduló nem migráló levéltetűfaj az almafákon, így egész évben szükséges jelenlétének ellenőrzése. Általában a levelek hosszanti irányba történő besodródását okozzák a főerek mentén történő táplálkozásukkal, de a hajtásokon is szívogathatnak. A hamvas almalevéltetű (Dysaphis plantaginea) egy migráló faj, így jelenlétére csak május végéig számíthatunk, viszont szívogatásuk már kora tavasszal észlelhető. Károsításának hatására szintén a levelek hosszirányú sodródását tapasztalhatjuk meg.

A levéltetvek ellen nemcsak a közvetlen, szívogatásuk által kiváltott tünetek (mézharmat, korompenész, növekedés visszamaradás) miatt kell védekezni, hanem közvetett kártételük, vírusterjesztő szerepük miatt egyaránt. Az időben történő felismerésnek nagy szerepe van az ellenük való védekezésben, hiszen a besodort levelekben élő egyedeket rejtett életmódjuk miatt csak felszívódó készítménnyel lehet elérni. Korai megjelenésük esetén már akár a virágzás előtti időszakban is szükséges lehet védekezni kontakt hatóanyagú készítménnyel (deltametrin, lambda-cihalotrin). Az összesodort levelekben élő tetvek ellen pl. acetamiprid használható, míg a pirimikarb és flonikamid speciális tetűirtók, vagyis a hasznos szervezetek megóvása miatt a méheket sem veszélyezteti. A levéltetűvel fertőzött hajtásvégek levágása házikerti körülmények között jelenthet megoldást. Megelőző jelleggel a lemosó kezelések elvégzésének, a helyes metszésnek, a nitrogén megfelelő mennyiségben történő adagolásának is nagy szerepe van a levéltetvek elszaporodásának visszaszorításában.

Ideje véget vetni a leander teleltetésének!

2025. április 1. 05:40

A teleltetés után a gondos előkészítésnek köszönhetően a leander egészségesen fejlődhet és nyáron gyönyörű virágokkal hálálhatja meg a törődést.

Veszélyben a kajszibarack

2022. április 3. 06:04

A március utolsó napjaiig kitartó, az évszaknál jóval melegebb időjárás hatására sok növény, így a csonthéjas termésű gyümölcsfák fejlődése is felgyorsult. Ezt még az országos szinten is igen erőteljes vízhiány sem tudta fékezni. A március utolsó napján kezdődő időjárásváltozás, a régóta várt csapadékos időjárás érkezése azonban néhány növényfaj, így a kajszibarack számára is súlyos mértékű növénykórtani veszélyhelyzetet eredményez.

Rózsa: itt a tavaszi metszés ideje!

2024. április 2. 17:40

Március a kerti rózsák első metszésének ideje. Minden rózsára érvényes a következő: minél jobban visszavágjuk őket tavasszal, annál intenzívebb lesz a növekedés és bőségesebb a virágzás.

Spárgát is vethet az ősz első hónapjában - szeptemberi kerti munkák

2019. augusztus 13. 04:36

Szeptember az a hónap, amikor a zöldségeskertekből a legtöbb zöldségnövény betárolásra kerül, a gyümölcsösben pedig a nyári metszési munkálatok lezárásáról szól ez az időszak.