Metszeni, de hogyan?

Viszonylag kevesen tudják, de tény, hogy a metszőolló helyesen használva az egyik leghatásosabb növényvédelmi eszköz. A fásszárú ültetvények, gyümölcsösök termő egyensúlyának kialakítása és fenntartása mellett nagyon sok kórokozó, kártevő is megsemmisíthető általa, amelyek ellen a vegetációs időszakban csak nehezen, valamint sokkal költségesebben és a környezetünket több kemikáliával terhelve lehetne védekezni.

Még mielőtt a korona alakításához és a termőegyensúly kialakításához hozzá látnánk, mindenképpen el kell távolítani a gyümölcsfákról minden olyan dolgot, amely „nem oda való”. Ilyenek pl. a különböző betegségek és állati károsítók által belepett, elpusztított, vagy súlyosan károsított fás részek, valamint a kórokozók fellépése nyomán a fákon maradt fertőzött termések. Tipikusan ilyen eltávolítandó fertőzési források a különböző gyümölcs „múmiák”, amelyek a hazánkban előforduló három monília faj fertőzésének eredményei. Ezek a fákon áttelelve a vegetációs időszakban folyamatos fertőzési forrásként szolgálhatnak.

Amennyiben a fán maradnak, úgy rendkívüli módon megnehezíthetik a monília fajok elleni védekezést. A már elhalt, netán szaprofág, vagy rosszabb esetben egyes parazita farontó gombákkal megtámadott ágakat is fontos eltávolítani. Almafák esetében – főképp a Jonathán fajtakörben – a lisztharmat által megfertőzött rügyek eltávolítása is igencsak célszerű. Ha már eltüntettünk a fákról a fertőzési gócoknak számító dolgokat, lehetőleg távolítsuk is el a gyümölcsösből azokat. A gombák spórái a szél útján messzire eljuthatnak, így e kórokozók számára szinte mindegy, hogy a fáról, vagy pár méterrel távolabb, a talajról terjesztik-e spóráikat. Legegyszerűbb az ilyen biológiailag veszélyes hulladékok elégetése. Ha ez valamilyen okból nem lehetséges (pl. belterületi házikertről van szó), akkor ássuk el ezeket a veszélyforrásokat. Akár a komposztba is bekerülhetnek (az ágak lehetőség szerint aprítva, darálva), de úgy, hogy évekig ne kerülhessenek a felszínre.

A metszésnek igazság szerint több funkciója is van, de fő feladata döntően a fák termő egyensúlyának a fenntartása. Sajnos igen sok esetben lehet tapasztalni a fák indokolatlan visszametszését. Ez több, növényvédelmi és más egyéb szempontból is kellemetlen következmények okozója lehet.

Amennyiben a fát kisebb korona méretbe „szorítjuk be”, mint amely számára megfelelő lenne, akkor szinte mindvégig vegetatív fázisban fog maradni. Ez értelem szerűen a virágok jóval kisebb számát, ez által pedig kevesebb gyümölcsöt eredményez. A korona a folytonosan sarjadó hajtások miatt könnyedén elsűrűsödhet. Az ilyen fák koronáján belül mélyárnyék lehet, amely a virágok, termések képződésének esélyét tovább rontja. A besűrűsödött, átláthatatlan (és át permetezhetetlen) koronában nehezen leküzdhető károsítók, pl. pajzstetvek jelenhetnek meg. A korona belsejében kialakuló párás, fényszegény viszonyok szinte minden gombás eredetű betegség terjedését hatékonyan segítik. A túlzsúfolt, sűrű koronában, illetve annak szélén kialakuló nyúlánk „vízhajtások” a gyors növekedés miatt fellazult szöveteikkel a szívó szájszervű károsítók kedvenc táplálkozó helyeivé válhatnak. Egy – egy ilyen elrontott, túlzsúfolt koronájú fa egy nagyobb gyümölcsösben is folyamatosan fertőzési góc lesz, amely sok esetben akár egyedi kiegészítő növényvédelmi kezeléseket igényelhet, annak minden kellemetlen (költség, idő) vonzatával együtt.

Az, hogy egy adott fa számára mi az ideális korona méret, az rendkívül sok dologtól függ (életkor, alany, nemes rész növekedési erélye, előző évi termés,…). A vad alanyon álló fák mindig nagyobbak, mint a speciális, netán törpe alanyra oltottak. Ugyanakkor az egyes gyümölcsfajták között is hatalmas különbség lehet a növekedési erélyben. Alma esetében pl a Gloster, vagy az Asztraháni piros szeret jóval nagyobb vegetatív tömeget, koronát nevelni a többi fajtánál. A meggy esetében is van ilyen különc, a Kántorjánosi fajta gyakorta nevel óriási koronájú fákat. Erre a metszés elvégzésénél ügyelni kell.

A metszés során – nyilvánvalóan annak intenzitásától függően – rengeteg nyílt seb keletkezik a fákon. Ezek óhatatlanul fertőzési kapuként funkcionálnak egy seregnyi kórokozó baktérium és gomba számára. Ezért is tilos hideg, fagyos időben a csonthéjasok, de különösen a kajszibarack metszése, mivel a gutaütés egyik okozója, a Pseudomonas syringae baktérium ekkor tudja a sebeken át megfertőzni a fákat. A sebek felülete fűrész használata esetén jóval nagyobb és az egyenetlen felület sokkal nagyobb felületet eredményez, mint amelyet szabad szemmel látunk. Erre, azaz a fűrészelt sebek lesimítására, a sebfelület csökkentésére találták ki már évszázadok óta a kacort. Éles kés, szépen le lehet vele tisztázni a fűrészelt metszlapokat, de alakja miatt jóval nehezebb vele megvágni magunkat, mint más, szintén éles késsel.

A nagyobb sebeket azok különböző farontó gombák, taplók által történő elfertőződése ellen mindenképpen célszerű valamilyen faseb kezelő anyaggal lezárni. Nagyon sokféle ilyen készítmény kapható a gazdaboltokban. Bármit is használjunk (akár az olajfesték is megteszi), a nagyobb sebeket ne hagyjuk kezelés nélkül. Egy nagyobb seb elgombásodása akár a fa életébe is kerülhet. Nem azonnal fog a megfertőzött fa elpusztulni, de folyamatosan fog gyengülni és nagy valószínűséggel rendesebb termést már nem igazán várhatunk el tőle.

Lemosó permetezés

A metszés után a metszési hulladéktól megtisztított gyümölcsösökben a fák törzsén, ágain még rengeteg kártevő és kórokozó várhatja a tavasz közeledtét és a lehetőséget, hogy megtámadhassák a gyümölcsfákat. Ezek egy része ellen most, kora tavasszal hatékonyan lehet védekezni. A lemosó permetezésnek az a célja, hogy a fákon áttelelt egyes kórokozók és kártevők egyedszámát, azaz a fertőzési forrást minél kisebb szintre vigyük le. Ráadásul egy olyan időszakban, amikor az állati károsítók természetes ellenségei, a különböző ragadozó és parazita rovarok legnagyobb része még téli nyugalmi idejét tölti, így a kezelésekkel nem, vagy csak alig károsíthatjuk ezek természetes populációit.

A gombás eredetű növénybetegségek ellen döntően két hatóanyag az, amelyet a tavaszi lemosó permetezéshez hagyományosan használnak a kertészek. Ezek közül a kén igazság szerint csak a lisztharmat gombák ellen nyújt védelmet. Ez a védelem sem teljes körű, ráadásul a hatékonysága döntően attól függ, hogy mennyire közel végeztük el a kezelést a rügypattanás időpontjához képest. A fásszárú tápnövények rügyeinek belsejében, micélium formában áttelelő lisztharmat gombák (pl. almafa lisztharmat /Podosphaera leucotricha/) primer fertőzéseit eléggé jól visszavetheti egy jól kivitelezett kén tartalmú lemosó permetezés. Jó eséllyel annyira vissza tudja fogni a kórokozót, hogy a más kórokozók (pl. az alma varasodás /Venturia inaequalis/) ellen a későbbiekben elvégzendő kezelésekig nagyobb kártétel nélkül eljuthat a fa. Így külön menetben a lisztharmat ellen nagy valószínűséggel nem lesz szükség védekezésre.

A kén hatóanyagú készítmények használata a lisztharmat gombák mellett meglehetősen jó hatékonyságot mutat a rügyek belsejében telelő, ott folyamatosan károsító, esetleg még szaporodásra is hajlamos négylábú atkák (levélatkák, gubacsatkák) ellen. Ez esetben is fontos, hogy a kezelést célszerű minél közelebb időzíteni a rügypattanáshoz. Az atkákkal durván fertőzött rügyek rügypikkelyei eleve lazábban helyezkednek el, rosszabbul zárnak, így a kezelés nagyobb hatékonysággal érheti el az atkákat. Súlyos atka fertőzés esetén ez önmagában általában nem elegendő a kártétel megszűntetéséhez, de a legsúlyosabb, tavaszi károsítást nagyban mérsékelheti. Enyhébb fertőzések esetén a rendszeres kén tartalmú lemosó permetezés akár egy elfogadható szinten is tarthatja az atka populációt. Ezzel meg lehet spórolni egy, a vegetációs időszakban végrehajtandó, speciális akariciddel történő védekezést, amely meglehetősen drága mulatság és főképp gubacsatkák ellen a gubacsok kialakulása után már egyáltalán nem biztos, hogy eléggé hatékony.

A másik fungicid hatóanyag, a réz nem igazán hatásos semmiféle állati károsító ellen, viszont a kénnel ellentétben sokkal többféle gombás és baktériumos eredetű betegség ellen tud védelmet nyújtani. Ugyanakkor csak a növény felszínén képes ezt a hatását megmutatni, a növény szöveteiben élő kórokozókkal nem tud kapcsolatba kerülni.

A kora tavaszi, tél végi lemosó permetezés során nem is számítunk arra, hogy bármely, ekkor alkalmazott készítmény hatóanyaga bejusson a növény szöveteibe. Az ekkor alkalmazott hatóanyagok mindegyike kontakt készítmény. Ugyanakkor a réz a lisztharmat gombák kivételével minden gombára és baktériumra mérgező, amelyekkel a lekezelt növények felületén kapcsolatba kerülhet. Érvényes ez még a növények belsejében élő kórokozókra is olyan szempontból, hogy a növényi szövetekből kibújó micéliumok és spórák már elpusztulhatnak, ha a felületen levő rézzel érintkezésbe kerülnek.

Nagyon fontos a réz a csonthéjas kultúrák védelme során. Hiába takarítottuk ki a metszés során a gyümölcsösből az összes, általunk látott moníliás, tafrinás vesszőt, ágat, bőségesen lehet ott még olyan kisebb elfertőzött ágacska, eldugott vessző felület, amelyek ugyan olyan aktív veszélyforrások, mint amilyeneket eltávolítottunk. A különböző farontó gombák ellen is igencsak hatékony lehet a rezes bevonat azokon a helyeken (ágvillák, elágazások, kéreg mélyedések,..), ahol a nedvesség mellett a különféle gombák spórái is összegyűlhetnek, összemosódhatnak.

Egyes csonthéjas kultúrákban károsító kórokozók, mint pl. az őszibarack tafrinás levélfodrosodása (Taphrina deformans), vagy őszibarack, mandula esetében a levéllikasztó gomba (Stigmina carpophila) a metszés után visszamaradt vesszők felülete nagyon sok esetben fertőzési forrás lehet. Ezt jól mutatja a vesszők felületén elhelyezkedő vöröses foltok, pöttyök sokasága. Az itt áttelelt és a tafrina esetében már egészen korán (döntően hidegkedvelő kórokozóról van szó!) spórákat fejlesztő micélium elpusztítására a réz kiválóan alkalmas. Ráadásul a tafrinás levélfodrosodás esetében a tenyészidőszak során az állománypermetezés sok esetben kicsiny hatékonyságú. Kizárólag a meglehetősen drága készítményekkel végzett állománypermetezésekre hagyatkozni az őszibarack növényvédelme során nem nyújt elegendő biztonságot. Ilyenkor a rezes lemosó permetezés alkalmazása nélkülözhetetlen.

A harmadik, tél végi lemosó permetezéseknél használatos hatóanyag a különböző olajok csoportja. E hatóanyagok hatásukat fizikai úton hajtják végre a különböző olyan rovarok és atkák ellen, amelyek a kéreg felszínén telelnek át. Ezek egy része valamilyen pete, más részük imágó,vagy valamilyen fejlettebb lárva. Pete alakban döntően a levéltetvek találhatók meg az áttelelés során a fák kéreg felületén, illetve a piros gyümölcsfa takácsatka (Panonychus ulmi), valamint közeli rokona, a barna gyümölcsfa takácsatka (Bryobia rubrioculus). A különböző pajzstetvek idősebb lárva, vagy kifejlett imágó alakjában vészelik át a telet. Az életben maradásukhoz mindegyiküknek szükségük van valamennyi levegőre. Amennyiben ehhez nem jutnak hozzá, akkor elpusztulnak. Ezen áttelelő alakok légzése a mélynyugalmi állapotban, azaz jórészt a tél elején még igen kis intenzitású. A tél vége felé ugyanakkor szinte mindegyik ilyen áttelelő ízeltlábú már kényszernyugalmi állapotban van. Ekkor a légzésük is jóval intenzívebb, mint a tél elején. Több oxigénre van szükségük, annak hiánya gyorsan a pusztulásukat eredményezheti.

A különböző olajos lemosó permetező szerek fizikai úton, a levegő útjának elzárásával, a légzéshez szükséges oxigénhez való hozzáférés megakadályozásával fejtik ki hatásukat. Fontos tehát, hogy olyan mennyiségben juttassuk ki ezeket a készítményeket, hogy a gyümölcsfák ágain lehetőleg minél nagyobb felületen alakulhasson ki az a vékony olajos réteg, amely majd a hatást kifejti.

A kijuttatott mennyiség ugyanakkor ne legyen olyan nagy, hogy le tudjon folyni a fák törzsén. A lemosó permetezés megnevezés kissé csalóka. Tény és való, hogy egy permetezés során a megfolyás előtti stádium az, amikor a legnagyobb mennyiségű készítmény található az adott felületen. Amikor már lefolyik a permetlé a kezelt felületről, akkor a felületen megmaradó készítmény mennyiség akár 30 % – al is csökkenhet. Felesleges tehát megfüröszteni a fákat még akkor is, ha a kezelést „lemosónak” hívják.

Mivel egy gyümölcsösben többféle kórokozó, kártevő is jelen lehet egymás mellett, így sok esetben szükség lehet több, akár mind a három hatóanyag alkalmazására is. A réz és a kén akár egyszerre, egyazon permetlében is kijuttatható. Olajos készítmények használata esetén két lehetőség áll a felhasználók rendelkezésére. Lehet két, külön menetben elvégezni a kezelést, de ekkor az olajos készítmény zárja a kezelések sorát. Ne az olajos lemosó permetező szer legyen az első, mert az általa kialakított olajfilmes felületen később semmiféle vizes permetlével sem lehet jó permetlé fedettséget elérni, a kijuttatott permetlé nagy cseppekké fog összeállni és le fog folyni az olajos felületről. Lehet olyan készítményeket is alkalmazni, amelyekben már „gyárilag” oldatban van egyszerre akár mindhárom hatóanyag is. Nem egyszerű művelet ez, így az ilyen készítmények fogyasztói ára is borsosabb. Épp ezért a különböző hatóanyagú lemosó permetező szerek házilagos keverését kerülni célszerű akkor, ha az olajos komponenst is tartalmaz. Az olaj könnyen bevonhatja a réz és kén szemcséket, gátolva ezzel azok hatását.

A tél végi lemosó permetezéseket csak fagymentes időben lehet kivitelezni. Fagyos időben a permetlé cseppek ráfagyhatnak az ágakra, majd a soron következő olvadásnál lefolyhatnak a fákról, elhagyva ezzel a célterületet. Csak akkor lehet hatásos egy lemosó permetezés, ha a permetlé cseppek az esetleges fagy előtt be tudtak száradni az ágak felületén.

A lemosó permetezés végrehajtása nem ördöngős feladat. Csak néhány alapvető szabályt kell betartani ahhoz, hogy eredményes legyen és a károsítókat általa kellő mértékben vissza lehessen szorítani.