A Nyakas Farm Kft. és a hozzátartozó cégcsoport hét darab Massey Ferguson erőgép beruházását valósította meg 2023 év elején. A gépek összteljesítménye 1415 lóerő. A régió egyik meghatározó állattenyésztő és szántóföldi gazdálkodással foglalkozó cégének társtulajdonosát, Ifj. Nyakas Andrást kérdezzük, hogy miért döntöttek a vörös gyártó gépei mellett.
Kezdjük az elején…
Először is szeretnénk bemutatkozni, hogy aki ezt a cikket olvassa, és nem a környékből való, az is betekintést kapjon abba, hogy mi mivel foglalkozunk, hogy jött létre a „Nyakas Farm”.
Édesapánk hagyományos mezőgazdasággal foglalkozó családból származik, és szerencsére ettől nem is kellett soha elszakadnia. A Nyakas Farm központi telephelyének az építése 1995-ben kezdődött el, anno még 25 vemhes üszővel és mindössze 30 hektár földdel. Az évek során szüleink szorgalmas munkájának gyümölcseként a gazdaság egyre növekedett. Az idei évben már 4.000 szarvasmarhával rendelkezünk, ebből 1.750 fejőstehén, illetve 1900 hektárt művelünk meg, melyből 900 hektár öntözött. Fő tevékenységünk az állattenyésztés, abból is kiemelkedik a tejtermelés: évente 23 millió liter tejet állítunk elő. Az állattenyésztésen belül található még a gazdaságban 2000 db anyajuh, plusz a szaporulata.
A gazdaság szó szerint családi, ugyanis édesapánk mellett édesanyánk is aktívan részt vesz a munkában. Az ő feladata, ha divatosan szeretnénk kifejezni magunkat, akkor úgy mondanánk, hogy „back office” munkatárs. Ahogy szokták mondani: minden sikeres férj mögött áll egy jó feleség. A mi vállalkozásunk mögött pont ilyen nagyszerű édesanya áll, akire a szó szoros értelmében mindenben számíthat a család apraja-nagyja. Illetve természetesen vagyunk mi az öcsémmel, Nyakas Tamással. Mindketten mezőgazdasági mérnökként végeztünk. Szeretnénk húgunkat is megemlíteni, akire nagyon büszkék vagyunk, mert jelenleg Budapesten jogászként dolgozik. Maga a cég három ágazatból áll össze: növénytermesztés, állattenyésztés és a saját beruházásokra fenntartott építőipari vállalat. A Nyakas Farm dolgozói létszáma körülbelül 130 fő.
Az eredeti cégvezetési ötlet az volt, hogy ágazatokra lebontjuk a felelősségi területeket, de az élet úgy bizonyította, hogy az a működőképes modell, ha minden családtag belelát az összes munkafolyamatba. Szóval így lett mindegyikünk állattenyésztő, földműves és vállalatvezető egyben.
Szeretnénk kiemelni, hogy rendkívül fontosnak tartjuk Tamás öcsémmel, hogy édesapánk mellett, mi is a vállalkozás ütőerén tartsuk a szemünket, részt vegyünk a napi munkában.
7 darab Massey Ferguson traktor beruházása – mi alapján dönt az ember egy ekkora csomag esetében?
A hatékony gazdálkodás régóta elsődleges szempont gazdaságunkban, jó pár éve komoly figyelmet fordítunk arra, hogy ne csak egy gép bekerülési költségét (vételárát) nézzük, hanem a 8-10 évre vetített üzemeltetési költségét, szerviz hátteret és a forgalmazó alkatrészellátását is. Nálunk a növénytermesztésben és az állattenyésztésben ténylegesen megmutatkozik egy beszállító felkészültsége, ugyanis itt, ha gépállás vagy műszaki hiba van, azt nagyon gyorsan el kell hárítani. A beruházást segítette, hogy a jelenleg futó pályázati lehetőségek kiemelten támogatják a hozzánk hasonló, haladó szemléletű gazdálkodókat, így döntöttünk amellett, hogy egyszerre veszünk hét gépet.
A beruházásnál körbenéztünk a piacon a gyártók között és az alábbi szempontok alapján szűkítettük a listát.
- Ismert és Magyarországon elterjedt, prémium márkát szerettünk volna választani. Az ár/érték arány is jelentőset nyomott a latba, szerettünk volna a pénzünkért minőséget és „a legtöbbet” kapni.
- Olyan gép kellett, aminek a márkaszervize közel van, illetve referenciák alapján már bizonyított. Ezalatt azt értem, hogy rendkívül gyorsan kiérnek, és értenek is a forgalmazott géphez. A Start Agro Kft. hajdúnánási telephelye rendkívül közel található, és a környékből ismertük már a hírüket, hogy remek szakmai munka folyik náluk.
- Alkatrészellátás. Azt nem lehet várni, hogy hosszú éveken át ne legyen egyáltalán műszaki hibája egy gépnek, de azt igen, hogy ha valami baj történik, akkor 24 órán belül rendelkezésre álljon bármilyen igényelt alkatrész. Ezt a helyi márkakereskedő az importőr háttértámogatásával meg tudja valósítani.
- Gépek hatékonysága. Az előző években rendkívül felértékelődött annak a jelentősége, hogy egy traktor adott területet milyen költséggel és mennyi idő alatt tud megművelni.
- Univerzális felhasználás. A gazdaságunkban nem célgépeket használunk, hanem egy traktornak számos munkafolyamatot kell tudni elvégeznie. A kisebb gépek például trágyát szállítanak és szórnak, kaszálnak, sorközművelnek, szállítanak majd. A nagygépek pedig kaszálnak és talajművelnek a munka jellegének teljes spektrumában.
- A márkakereskedővel való kapcsolat is fontos volt, mert egy ekkora csomag esetében nem csak anyagiakat, de bizalmat is fektet az ember egy cégbe, vagy éppen a tárgyaló kereskedő személyébe. A helyi Massey Ferguson márkakereskedő képviselője, akit szeretnénk is név szerint megemlíteni – Csiha Sándor – nagyon fontos tényező volt a hitelességével és szakmai felkészültségével abban, hogy ez a csomag létrejöhetett.
A fenti szempontok figyelembe vétele és kiértékelése után döntöttünk a Massey Ferguson és a Start Agro Kft. mellett.
A gépek pedig végül ezek lettek:
- 4 db MF 7715 S – hathengeres, 155 lóerős erőgép teljes felszereltséggel
- 3 db MF 8S.265 – hathengeres, 265 lóerős erőgép teljes felszereltséggel
Johann Gram, az importőr Austro Diesel GmbH. ügyvezetője és tulajdonosa külön üdvözölte a cég élétében is kiemelt jelentőségű beruházást.
Nagy öröm, hogy egy számunkra rendkívül fontos és értékes mezőgazdasági múlttal rendelkező országban, mint Magyarország, ilyen haladó szellemű családi gazdálkodókat találunk. A Nyakas Farm kiváló példa arra, hogy az innovatív, hozzáértő gazdálkodás, a szorgalmas munkával ötvözve milyen sikereket érhet el. Ezekhez a sikerekhez, pedig elengedhetetlen a hatékony erőgéppark. Öröm és büszkeség számunkra, hogy a Nyakas Farm gazdálkodásához hozzá tudtunk járulni hét darab prémium Massey Ferguson erőgéppel.