Mit tehetek a körte visszatérő barnulásos levélbetegsége ellen?

Agrofórum Online

Évek óta visszatérő körtebetegséghez kérem tanácsukat. Valamennyi, különböző fajtájú körtefánkat (Bosc kobak, Vilmos, Packham's triumph, Clapp kedveltje) megtámadja, de a szomszédos almatermésűeket nem. Kisebb barna levélfoltokkal kezdődik nyár elején, folyamatosan jelen van ősz végéig. Az elváltozás végül a teljes levél megbarnulásával, elszáradásával fejeződik be. A fa egyéb zöld részein nem látható károsodás, bár egyes fiatal ágak elszáradnak.

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

Bár kérdéséhez csatolt részletes leírást, viszont fotót csak egyet, amin éppen a barnán elhaló foltok nem láthatók jól, mivel termések uralják a felvételt, melyeken viszont nincs semmi látható tünet.

Leírása alapján a mikoszferellás levélfoltosodás és körterozsda nem lehet, ezt Ön is megerősítette. Gyakori betegsége a körtének a ventúriás varasodása, ami a leveleken és gyümölcsön néhány mm-es elmosódott szélű foltokat okoz, nem hasonlít a felvetett problémához. Az erwíniás (baktériumos) betegség hajtáselhalással és terméskárosodással is párosul, ezt megint kizárhatjuk. A körtének még van egy gombás levélfolt betegsége, a diplokarponos (fabreás) levélbetegség, kezdetben egynemű sötét foltok képződnek, össze is folyhatnak, de a foltok határai, szegélyei megmaradnak. Tehát egynemű levélelhalás nem jellemző erre a betegségre.

Barnuló levelek a körtefán (fotó: a kérdező felvétele)

Tekintve, hogy nem találtam választ kérdésére, megbízható nemzetközi szakirodalmat is tanulmányoztam, melyek hasonló esetekről beszámoltak ugyan, de biztos diagnózist, ok meghatározást nem adtak. Találtam olyan magyarázatot, melyben környezeti behatásoknak tulajdonítják, élettani okokra vezetik vissza, nem kórokozók idézik elő. Hazai irodalma is fellelhető, mely szerint főleg homoktalajokon élő körtéknél a lomb levelei részlegesen elfeketednek, elszáradnak, egyes ágai nem fejlődnek megfelelően, de következő évben kihajtanak. Okát ennek a jelenségnek az alany és nemes nem megfelelő párosításában látják, az alany és nemes nem megfelelő affinitása zavarja meg a fa víz- és tápanyagforgalmát.

Kétfoltos takácsatka kártétele körtefán

Tekintve, hogy a körtebetegségek között nem találtam választ kérdésére, átgondoltam a lehetséges körtekártevőket is, amik hasonló tüneteket válthatnak ki a leveleken.

Körtelevélbolhák tavasztól őszig vannak jelen a fákon, és nyárra szoktak felszaporodni. Apró, szívó kártevők, elsősorban a levelek hátoldalán élnek, szívogatásuk nyomán a levelek részlegesen elszáradnak.

Körtelevélbolha okozta levélelhalás

Részleges, és nagy felületen levélszáradást okozhatnak atkák és levélatkák a körtefák levelein, ezek is a levelek fonáki oldalán élnek, ott kell keresni őket.

A rendelkezésre álló adatok alapján bennem is maradtak kételyek, gyógyító módszert nem tudok ajánlani. Csupán azt, hogy tartsa jó táperőben a körtefákat, évente kapja meg talajuk a megfelelő mennyiségű szerves trágyát. Ha száraz a nyár, kiegészítő öntözés is szükséges számukra, mivel a körte kifejezetten vízigényes növény. Ha még nincsen, szerezzen be legalább 5-10x nagyítású kézi nagyítót, és a megjelenő elhaló foltokat gyakran vizsgálja meg mindkét oldalukon, az esetleges apró károsító szervezetek azonosítására.

Kiemelt kép: a kérdező felvétele

Mire kell figyelni, hogy a japán juhar levelei szép vörösek legyenek?

2023. augusztus 31. 04:36

Érdeklődöm, hogy a kertbe telepített párakapu jó megoldás-e a juhar páraigényének fedezésére? Ha nem, akkor mit tanácsol? Illetve a vörös lombszín mikor érhető el? Mire kell figyelni, hogy a juharfám levelei egészségesek és szép vörös színűek legyenek?

Miért száradnak el a babarózsa virágai egy-két nap alatt?

2018. május 19. 08:17

H. Ilona kérdése: A babarózsa és a törpemandula bokrok virágai, miután virágzásnak indultak, 1-2 nap alatt leszáradtak, elhaltak. Úgy néztek ki, mintha leforrázták volna azokat. Hasonló módon elszáradtak a fiatal hajtások is. Megelőzhető-e a betegség?

Hogyan gondozzuk a magról kikelt avokádót?

2023. május 9. 04:36

Magról kikelt avokádót gondozok, amely kb. 30 cm magas. Nagyon szép, egészséges, nagy levelei vannak már. Cserépben van. Hogyan gondozzam a továbbiakban?

A páratartalom és szabályozása

2019. augusztus 5. 04:36

Míg a késő őszi, téli és kora tavaszi hónapokban, tehát a hajtatásban a magas, a nyári hónapokban, elsősorban szabadföldön az alacsony páratartalom jelent a zöldségtermesztésben gondot.