Házikert

Ősszel virágzó évelők, melyeket érdemes ültetni

Agrofórum Online

Egy virágágyás tervezésénél az is fontos szempont, hogy az év minden szakában legyen miben gyönyörködni. Ősszel sem kell lemondanunk a virágpompáról, íme pár kedvencünk!

Az őszi virágágyások is meseszépek lehetnek ezekkel az évelőkkel. Akár a narancssárga színeket kedveljük, akár a lilásakat, mindegyikre lesznek ideális megoldások.

Nekem továbbra is a színkontrasztok a kedvenceim, ami lehet több növényből kialakítva, de az is izgalmas, amikor egy virágon belül vannak szép színkontrasztok.

Az őszirózsák

Az őszirózsák a kertek leggyakoribb díszei ebben az időszakban, és igen gazdag a faj és fajtaválaszték. A legismertebb fajok közé tartozik például a csillagőszirózsa (Aster amellus), melynek kék, lila vagy rózsaszín virágai október elején fejezik be nyílásukat, de az utóbbi időben már korábban nyílnak, mint ahogyan azt a szakkönyvekből olvashatjuk. Széles bokros habitusú és érdekessége, hogy a talajban szépen terjed, így olyan évelőágyásokba is ideális, amelyeknél nem akarunk állandóan növényeket ültetni. Normál kerti talajt kíván és nagy előnye, hogy szárazságtűrő növény, de a nemesített fajták inkább közepes vízigényűek.

Az őszi sisakvirág

Az Aconitum, vagyis kék sisakvirág szintén a kedvencek közé tartozik. Nagy, kék, sisak alakú virágait – melyről nevét is kapta –  hosszú fürtben hozza. Már augusztus közepén, végén megkezdi virágzását, de egészen októberig virít. Különlegességét az adja, hogy pont abban az időszakban virágzik, amikor más kék színű virágból csak keveset találhatunk a kertben. Akár 130 cm magasságra is megnő, ezért ültetéskor figyeljünk a kellő tőtávolságra is. Félárnyékos helyen, üde, humuszos talajban érzi jól magát.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

5 érv, hogy ne vágjuk vissza télre az évelőket!

2024. december 18. 05:40

Nézzük meg az érveket a "mindent hagyunk úgy, ahogy van télen, hiszen a természet sem kaszál és vagdos" kertészeti elképzelés mellett!

Így tartsuk tisztán a szobanövényeink leveleit!

2024. december 17. 11:10

A szobanövények leveleinek tisztítása azért fontos, mert a rajtuk felhalmozódó por, zsír, vízkő vagy egyéb szennyeződés gátolhatja a növények létfontosságú folyamatait.

A legjobb talajtakaró mixek, és amit tudni érdemes róluk

2024. december 17. 05:40

A legjobb talajtakaró mixek témáját hoztam most, melyekről már saját tapasztalatok alapján tudom elmondani a legfontosabb információkat.

Így ne vásároljon növényt, ha jót akar magának és a kertnek!

2024. december 16. 13:40

A megfelelő növény kiválasztása nemcsak esztétikai kérdés, hanem a sikeres kertészkedés alapja is. Nézzünk 8 hasznos tippet a választáshoz!

Vetőmagok tárolása a hosszú távú magtakarékosság jegyében

2022. augusztus 26. 06:32

Az alábbiakban összegyűjtöttük azokat a tudnivalókat, amelyeket érdemes szem előtt tartania, ha azt akarja, hogy sokáig elálljanak a vetőmagjai.

Kihozhatom már a leandert? - Mediterrán növények a kertben

2023. április 7. 05:36

Minden szezonban újra felmerül a kérdés: kivihetem már a leandert? Lássuk, hogy mikor és hogyan vihetjük ki a teleltetést követően ezt a kedvelt dísznövényt a kertbe!

Mi a talajuntság? Mit tehetünk ellene?

2022. április 13. 04:38

Mit jelent pontosan a talajuntság fogalom? Milyen problémák merülhetnek fel ezzel kapcsolatban házikertben, gyümölcsösben?

A hasznos kerti tó: törpeharcsától a koiig

2022. szeptember 7. 05:37

Sokan a díszhalakra esküsznek, de akinek elég nagy kerti tava van, az bőven gondolkodhat hasznos tóban is, amiben tényleg, akár pecázni is lehet.