Hol teleltessem a nyár folyamán kertben nevelt fikuszomat?

Agrofórum Online

Hol teleltessem a nyár folyamán kertben nevelt fikuszomat? Válaszukat nagyon várom!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A fikuszok között több fajt is találunk, melyek nemcsak megjelenésükben, hanem igényeik tekintetében is eltérnek egymástól. A nyár folyamán általában minden fikusz jól érzik magát a kertben vagy teraszon is, hiszen nagy fényigényük ilyen körülmények között teljesül a legnagyobb mértékben. Kinti körülmények között árnyékolásukról sem kell gondoskodni, kivéve, ha üvegházban, túlzottan forró körülmények között szeretnénk tartani egyedeiket. A fényhiány azonban gyakori problémaként fordul elő a fikuszok szobában tartása során, főként a fényszegény téli időszakban, melyre a levelek lehullásával, akár súlyos mértékű felkopaszodással is reagálhatnak a növények. A fikuszok közül azonban jobban viselik az árnyékot a lantlevelű és a kúszó fikuszok egyes fajtái.

Az optimális hőmérséklet tekintetében nagyobb mértékű eltérések tapasztalhatók azonban a különböző fikuszok esetében, viszont közös tulajdonságuk, hogy az erős hőmérsékletváltozás mindegyiküket megviseli. Emellett a huzatos körülményeket sem tűrik el, ugyancsak leveleik lehullása tapasztalható meg ilyen, kedvezőtlen körülmények bekövetkezése során is. Trópusi területről való származásuk miatt hőigényes fajok, így az optimum számukra leginkább 22-24 foknak tekinthető még a tél folyamán is. Vannak a hidegebb körülményeket eltűrő változatok is, de ezek igénye is 15 fok körül alakul a hideg évszakokban. A lantlevelű fikusznak pl. a 18 fok a minimum hőmérsékletigénye, míg a kúszó fikusznak a 4-5 fokos hőmérséklet jelenti a legalsó tűréshatárát.

A fent leírtakból jól látható, hogy a fajok hidegtűrése eltérően alakul, így a meglévő fikusz fajának ismerete szerint ajánlatos megválasztani a téli telelőhely hőmérsékletét. Egy biztos azonban, hogy a fikuszt mihamarabb be kell már vinni a kertből, hiszen az éjszakai lehűlés, ezáltal a szélsőséges hőmérsékletingadozás már nagymértékben károsíthatja a növényt. A tél folyamán is biztosítsunk a kellő hőmérséklet mellett elegendő napfényt is a növény számára, valamint az öntözést is mérsékeltjük a hőmérséklethez igazítva. Tavasszal a késői fagyok elmúltával a növény újra kihelyezhető a kertbe, viszont csak edzést, a napfényhez való szoktatást követően.

Meg kell metszeni tavaszi ültetés előtt a fák gyökerét?

2023. március 15. 04:37

Kérem segítségüket! Meg kell metszeni tavaszi ültetés előtt a fák gyökerét? Mire ügyeljünk még az ültetés során?

Mire figyelmeztetnek a szőlőmetszéskor látható tünetek?

2020. január 28. 09:45

S. Soma: Érdemes-e a szőlő téli metszésekor alaposabban szemügyre venni a növényt? Vannak-e olyan árulkodó jelek, amelyek megkönnyíthetik vagy előkészíthetik a szőlő növényvédelmét?

Mitől alakulhattak ki foltok a kasvirág levelein?

2022. június 16. 04:36

Kasvirág levelein a képen látható foltok mitől lehetnek? A levelek mintha kicsit deformáltak is lennének.

Mitől kanalasodnak a szőlő levelei?

2020. május 26. 12:45

Királyleányka szőlőm levelei kanalasodnak, sárgulnak. A képen látható tőke idén, a szomszéd tőke tavaly is ilyen volt, az most még rosszabb állapotú. Én atka kártételére gondoltam, idén két ízben is védekkeztem ellene, de semmi javulás. Ha tudnak kérem segítsenek! Segítségüket előre is köszönöm.