16℃ 9℃
szeptember 30. Jeromos, Honória, Hunor
Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Változtatható intenzitású öntözés Solton – a stabilitás és gazdaságosság kulcsa a VRI

Bauer Hungária Kft.

Borbély Istvánt látogattuk meg Solton, aki Bács-Kiskun megye északi-nyugati szélén, a Duna partján gazdálkodik családi cég formájában.

A Duna mellett, a földrajzi adottságokat kihasználva, az elmúlt 10 év fejlesztésének köszönhetően 2023-ban 550 hektár körüli öntözött terület van a gazdaságban, amin a kezdetek óta Bauer gépeket használnak.

Eleinte csévélődobokat, dízelaggregátokat – az elmúlt évek fejlesztéseinek és beruházásainak köszönhetően pedig most már elektromos szivattyúkkal és centerekkel, center-cornerekkel és lineár gépekkel öntözik a területek nagy részét.

A Totya-Farmon a működő 7 centert és 1 center-lineárt próbálják a lehető leghatékonyabb módon üzemeltetni, a beruházások is mindig ezen szempontok szerint történtek meg. Egyre fontosabb a vezérlés és a távoli elérés lehetősége, hiszen praktikus és gazdaságos mindent a telefonról irányítani. A Bauer rendszerei tökéletesen alkalmasak ezeknek az igényeknek a kielégítésére.

A SmartRain már jó pár éve rendelkezésre áll a centereknél és a Rainstar csévélődobos öntözőrendszereknél is. A Borbély család gazdaságában is minden öntözőberendezés távolról elérhető és vezérelhető a SmartRain alkalmazással, erről indítja őket István.

Ezt tovább gondolva, már a legelső centerük megvásárlásánál is próbálta a legmodernebb technológiát kiválasztani, ami a Bauernél elérhető volt. Ez ugye azt jelenti, hogy már az első centerük is VRI-vel felszerelt, egyedi fúvókavezérlésű center-corner volt, és azóta az összes ilyen vezérléssel került telepítésre. Most jelen pillanatban hét centerük van, melyek mindegyike VRI-s vezérlésű, fúvókánkénti szabályozással működik.

„Nem mindig ugyanaz a növény van egy évben a táblán, tehát alapvetően meg kell különböztetni a vetéskultúrákat. Annak érdekében, hogy az öntözés minél hatékonyabb és gazdaságosabb legyen, csak ott öntözünk, ahol növény van” – mondta el Borbély István.

„A másik szempont, hogy hiába vagyunk Alföldön, de a domborzat így is jelentősen befolyásolja a csapadék mozgását a táblákon. A VRI-t kihasználva a mélyebben fekvő területeken a gépekkel kisebb dózisokat juttatunk ki, és meg tudjuk oldani, hogy egy nyári zápor után 0-t adjunk ki, vagy 10-20%-os vízadaggal öntözzünk. A magasabb területeken, ami nálunk csak 1-2 métert jelent, de magasabb területnek számít, nagyobb beállított dózissal öntözünk” – tette hozzá István.

A jövőbeni beruházási terveik a talajvédelemre fókuszálnak. Be kell látni, hogy az öntözés az egyik legerősebb talajroncsoló agrotechnika a mezőgazdaságban, amit azonban használni kell, hiszen nagy termelési stabilitást ad.

Emiatt a jövőben szeretnék a csévélődobbal öntözött területeket csökkenteni, ezeket a berendezéseket kiváltani centerekre és lineárokra, mert azok képesek leginkább a természetes csapadéknak megfelelően öntözni.

A Totya-Farmnál az öntözött terület nagysága elérte gazdaságosság szempontjából a végét, tehát további hatékonyságnövelés és költséghatékonyság a kézi munkaerő és a csévélődobos rendszerek kiváltásában és az automatizálásban van.

Öntözni szeretne vagy meglévő rendszerét fejlesztené?

Segítünk!

A Bauer osztrák gyártó 90 éves tapasztalatával segítjük a magyar termelőket végig az öntözés rögös útján a tervezéstől az első vízcsepp megjelenéséig tartó úton. A Bauer rendszereket saját országos szervizcsapattal tartjuk karban.

A minőségben hiszünk:

  • Magyar leányvállalat 30 éves múlttal, elkötelezett és rugalmas kollégákkal
  • Magas minőségű eszközök, gyors és rugalmas alkatrészellátás (európai központ Ausztriában)
  • Nagy tapasztalattal rendelkezünk a legnagyobb öntözőrendszerek kiépítésében és szívesen segítünk az öntözési közösségek alakulásánál
  • Bauer Rainstar – a magyar szántóföldek narancssárga sztárja még mindig a legjobb választás
  • Tervezés, tanácsadás, pályázatírás – mindenben segítünk!

Keresse bizalommal értékesítőinket! 

Aszódi Gábor – Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Csongrád-Csanád megye

+36 30 716 7034

Csutár Miklós – Pest, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Dél-Bács-Kiskun megye

+36 30 438 9075

Tóth László -Veszprém, Fejér, Észak Bács-Kiskun, Somogy, Tolna, Baranya megye

+36 30 844 4360

Van megoldás, bármilyen területi adottsággal rendelkezel

2025. szeptember 26. 04:53

A KWS-nek jó és rossz adottságú területekre is van ajánlata. Ahol a kukorica termesztése már nem gazdaságos, megoldás lehet a cirok.

Az őszi árpát fenyegető hálózatos levélfoltosság

2025. szeptember 24. 04:42

Szeptember elején Tárkány határában jártunk, ahol az árpa árvakelés komoly fertőzési forrása lesz a környéken az őszi árpa fővetéseknek.

..és a Mátrix működik?

2025. szeptember 23. 10:10

A jövedelmező kukoricatermesztés kulcsa a KWS TOP4 mátrix – modern hibridek, valós termelői tapasztalatokkal alátámasztva.

Ezek a búzák taroltak idén

2025. szeptember 11. 10:10

A GOSZ–VSZT–NAK Őszi Búza Posztregisztrációs Fajtakísérletek idei győztese a SAATEN-UNION.

Öntözéssel sem bírja a kánikulát a csemegekukorica, baj lehet belőle

2024. augusztus 2. 09:40

Öntözés nélküli termesztése kockázatos, de szerencsére Magyarországon az ültetvények 90 százaléka öntözött, ami nagy termésbiztonságot garantál.

Miben különbözik az őszi faültetés a tavaszitól?

2020. február 20. 07:38

Sz. Tamásné kérdése: Szeretnék tavasszal kertembe gyümölcsfát ültetni. Lehetséges ez? Mire figyeljek? Miben különbözik az őszi faültetés a tavaszitól?

Miért nem keltek ki a saját gyűjtésből származó paprikamagok?

2023. március 25. 11:37

Miért nem keltek ki a saját gyűjtésből származó paprikamagok? Én hibázhattam valamiben, vagy a magokkal lehetett a gond?

Csapadékgazdálkodás: fel kell számolni a függést

2019. január 5. 17:55

Hazánk vízkészletének három forrása van: a csapadék, a felszíni, valamint felszín alatti vízbázisokból származó vízkontingensek. A tervezett fejlesztési beruházásokkal a vízkínálat által az öntözött területek nagyságának hatásterülete többszörösére növelhető.