Miért nem csírázott még ki a március közepén ültetett burgonyagumó?

Miért nem csírázott még ki a március közepén ültetett burgonyagumó?

Agrofórum Online

Március közepén ültettem el a burgonyagumókat. Miért nem csíráztak még ki? Kezdek aggódni, hogy idén nem lesz krumplitermésünk.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A burgonya gumói meglehetősen lassan indulnak csírázásnak, ez általában optimális körülmények között is eltarthat akár három hétig is. A gumók megfelelő ültetési ideje akkor jön el, amikor a talaj felső 10 cm-es rétegének hőmérséklete már eléri a 8 fok körüli értéket, így március végi, valamint április eleji időszak lehet főként alkalmas az ültetésre. Hidegebb talajba történő ültetés esetében a gumók csírázásának lassulása, valamint vontatottabbá válása figyelhető meg. Az optimális talajhőmérséklet mellett a csírázás alapfeltétele továbbá csapadék hiányában a víznek az utánpótlása is. Talaj szempontjából a könnyen melegedő, aprómorzsás szerkezetű és laza a legmegfelelőbb a burgonya számára, hiszen gyökereinek fejlődése ilyen körülmények között biztosítható. Az ültetés mélysége is befolyásolja a csírázást, hiszen a gumókat legalább 5 cm mélyre, de 8 cm-nél sekélyebben kell elültetni.

A fejlődés elősegíthető a gumók előzetes úgynevezett előcsíráztatásával, mellyel biztosított lesz a csírázásuk, valamint korábbi felszedhetőségük, betakarításuk is elérhető így. Vízigény szempontjából érdemes az öntözést a gumókötés és gumónövekedés időszakában, valamint virágzáskor rendszeresen elvégezni. Inkább kevesebbet és többször öntözzünk, hiszen egyszerre sok vízre nincsen szüksége a növénynek. Az öntözések hajlamosító tényezők lehetnek a levelek nedvessége által a gombás betegségek megjelenésére is, ezáltal fokozottan ügyelni szükséges a növényvédelmi kezelések elvégzésére. A krumplibogarak megjelenése szintén nagy gondot okozhat, táplálkozásukra már a fiatal hajtásokon is számítani lehet.

Érdemes a burgonya töltögetésére, bakhátainak elkészítésére is időt szánni, hiszen ezzel akadályozható meg a képződött gumók talajszintre való kinövése. Ezt a műveletet kapálással egymenetben a növény 10-15 cm-es szármagasságánál érdemes elkezdeni, majd pedig legalább egyszer még megismételni, de a növény bimbós állapotáig már be kell fejezni. A jól kialakított bakhát végleges magassága 10-15 cm, alakja trapézhoz hasonlító.

Burgonyaválság Európában!

2018. október 29. 14:26

Az aszályos és forró nyarat követően szeptember 26-án a német mezőgazdasági minisztérium bejelentette, hogy az idei burgonyatermés 25 százalékkal marad el a szokásostól, és a gumók sokkal kisebbek a vártnál.

Megkezdődik a burgonya betakarítása: a szárazság csökkentheti a kínálatot

2022. július 23. 12:34

Javában tart a korai burgonya betakarítása Németországban. Az, hogy mennyire lesz jó az év a termelőknek, attól függ, esik-e még eső.

Több burgonyafeldolgozó leállt Nyugat-Európában

2020. április 8. 09:47

A gyárak inkább a fagyasztott termékek (európai) forgalmazására fókuszáltak, de attól tartanak, hogy az elkövetkező hetekben fokozatosan lassul az értékesítés, vele együtt a gyártás, mivel a hűtőtárolók megteltek.

Inváziós kártevők: a burgonya cisztaképző fonálférgei

2019. január 18. 08:35

Az inváziós kártevőkről szóló sorozatunkban a májusi lapszámban a burgonya cisztaképző fonálférgek kártételéről, morfológiájáról, fajmeghatározási módszereiről és patotípusairól olvashatnak.