27℃ 14℃
június 21. Alajos, Leila
Házikert

Merülőfürdő a pozsgás növények helyes öntözése?

Agrofórum Online

Nem, ezúttal nem a szauna utáni borzongatóan jóleső hideg vizes merülőfürdőről van szó, hanem a pozsgás növényeink számára készítettről.

Tudjuk, furcsán hangzik, hiszen hagyományosan a pozsgásokat a cserép alá helyezett tálakba töltött vízzel öntözzük – vagyis onnan szívja fel a növény a számára szükséges vizet. Igen ám, de a legújabb „kísérletek” szerint van ennél egy sokkal jobb módszer: ez pedig nem más, mint a merülőfürdő.

Elmerülnek a pozsgások

S hogy miként kell ezt elképzelni? Majdnem úgy, ahogy az emberek merülőfürdőzését. A pozsgás növényeket cserepestül egy nagy tál vízbe merítjük – úgy, hogy a víz teljesen ellepje őket. Célszerű üveg edényt használnunk, mert azon keresztül láthatjuk, hogy a pozsgásokból apró buborékok szállnak felfelé a víz felszíne felé.

Amikor ez a „buborékozás” picit alábbhagy (másodpercekről beszélünk), kiemeljük őket a fürdőből, lecsepegtetjük a felesleges vizet róluk és egy jól szellőző helyre tesszük a növényeket. A fürdőzést követő harmadik napon látni fogjuk, hogy a növények levelei csak úgy duzzadnak az életerőtől, a színük élénkebb és egészségesebbek, mint valaha.

A merülőfürdőről készült videót az alábbiakban tekinthetik meg:

Mennyire biztos ez a módszer?

Ezt az öntözési módszert egyre többen próbálják ki (közel 17 milliós nézettséget kapott eddig a téma) – jobbára pozitív eredményekkel. A hozzászólások túlnyomó többsége üdvözli ezt a fajta öntözést, sokan azonban ágálnak ellene, mondván, a pozsgások nem igényelnek ennyi vizet, szerintük ez a sok víz konkrétan megöli a növényeket.

A titok nyitja valószínűleg az időtartamon és a gyakoriságon múlik. A merülőfürdő ideje ideális esetben csak néhány (5-10) másodperc – és egy hónapban maximum 1-2 alkalommal ajánlott elvégezni. Aki azonban félti a szeretett pozsgásait, inkább ne kísérletezzen ezzel a módszerrel – inkább folytassa a saját bevált növényápolási rutinját.

Videó:

https://www.tiktok.com/@duorobodahv/video/7225537289001225514?q=succulent bath&t=1704540823928

(Fotó: BARBARA808/ Pixabay)

Lenyűgöző virágzás nedves talajon – próbálja ki!

2025. június 21. 14:10

A mocsári hibiszkusz nemcsak szépségével, hanem meglepően egyszerű gondozásával is hódít – mutatjuk, mire figyeljen az ültetésnél!

Túl meleg van a paradicsomnak? Így védje meg a hőségtől!

2025. június 20. 11:10

Ha a paradicsom nem virágzik, hullik a bimbó vagy megég a termés, nem biztos, hogy beteg – lehet, hogy egyszerűen túl melege van.

Osztálykirándulás az élelmiszer-biztonság jegyében – tudatosságra int a Nébih

2025. június 20. 05:42

A cikkben szereplő praktikus tanácsok segítenek azoknak, akik otthon készítik elő az útravalót az egy- vagy többnapos kalandokra.

A kertészkedés 4 aranyszabálya, amiket a régiek tanítottak

2025. június 19. 13:10

Régi korok bölcsessége, amit ma is megfogadunk: ezekre az egyszerű, de hatékony kertészeti praktikákra a nagyszülők esküdtek.

Mire ügyeljünk a paradicsompalánták kiültetése során?

2023. május 8. 04:36

Kezdő kertész vagyok, idén próbálkozom először paradicsom termesztésével. Szeretném, ha sikeres lenne a palánták kihelyezése. Mire ügyeljek a paradicsompalánták kiültetése során?

Legyen saját fűszerkertünk - 2. rész

2019. május 14. 07:37

Hogyan nevelhetünk egészséges fűszernövényeket a saját kertünkben vagy konyhánkban? Mit kívánnak a gyönyörű virágokat hozó fűszernövények? Íme a zsálya, a borsikafű és a levendula!

Hogyan öntözzük a tujákat?

2024. július 24. 07:40

A tujáknak is más-más vízmennyiségre van szükségük az egyes évszakok során ahhoz, hogy egész évben harsogó zölden díszítsék a kertünket.

 Az öntözésre most nagyobb szükség van, mint valaha

2019. április 15. 07:51

Ismét bizonyítja a természet azt a 80-as évek második fele óta ismert jelenséget, hogy bár a csapadék éves mennyisége az évjáratok között átlagban nem változik jelentősen, – a periódikusan visszatérő, hosszú éves szélsőségességet is betudva – azonban az időbeli, térbeli eloszlása igen jelentősen megváltozott. Ezt látjuk ma is.