Növénytermesztés

Az árammal stimulált „talaj” felgyorsítja a palánta növekedését

Agrofórum Online

Amikor egy újfajta termesztőközegben árammal stimulálták az árpapalánták gyökérrendszerét, az 50%-kal gyorsabban fejlődött. A kutatók hidropóniás (talajmentes, tápfolyadékkal végzett) termesztéshez fejlesztették ki a különleges „termőföldet”.

A PNAS című szaklapban jelent meg a svédországi Linköpingi Egyetem kutatóinak tanulmánya, amelyben beszámoltak az új, vezetőképes termesztőközegről.

„A világ népesség száma gyorsan nő, és közben a klímaváltozással is szembe kell néznünk. Egyértelmű tehát, hogy a Föld lakosságának élelmiszer-szükségletét nem fogjuk tudni a hagyományos mezőgazdasági módszerekkel fedezni. A hidropónia lehetővé teszi, hogy városi környezetben, kontrollált körülmények között is élelmet állítsunk elő” – mondta Eleni Stavrinidou, a Linköpingi Egyetem professzora.

A kutatócsoportja fejlesztette ki azt az eSoilnak nevezett közeget, amely vezeti az elektromosságot, és hidropóniás termesztéshez használható. Ebben a folyadékban az árpapalánták 15 nap alatt akár 50%-kal gyorsabban fejlődtek, ha a gyökerüket árammal stimulálták.

A hidropóniás termesztéshez csak vízre, tápanyagokra és valamilyen közegre van szükség, amihez a gyökerek kapcsolódhatnak. Ez egy zárt, a vizet visszaforgató rendszer, amelyben minden egyes palánta épp a szükségleteinek megfelelő mennyiségű tápanyaghoz jut.

Ennek köszönhetően a rendszer vízigénye rendkívül alacsony, és a tápanyagok sem vesznek kárba, mint a hagyományos termesztésben. Ráadásul a hidropónia függőlegesen is végezhető, a teret teljes terjedelmében hasznosítva.

„A módszerrel az árpapalánták gyorsabban fejlődhetnek, kevesebb erőforrást felhasználva. Azt még nem tudjuk, milyen biológiai folyamat eredményét látjuk, de azt igen, hogy ezek a palánták a nitrogént jobban hasznosítják, bár nem egyértelmű, hogy miért” – mondta a professzor.

A kőzetgyapotot gyakran használják a hidropóniás termesztéshez közegként, ez azonban nemcsak hogy nem bomlik le, de az előállítása nagyon sok energiát igényel. Az e-Soilnál viszont cellulózt használnak közegként, amely a leggyakrabban használt biopolimer (megújuló forrásból származó, biológiai úton lebontható műanyag-alapanyag), amit a vezetőképes PEDOT nevű polimerrel kevernek. Ez a keverék önmagában nem új, ám növénytermesztő közegként most először használták.

A korábbi kutatásokban nagyobb feszültséget használtak a gyökerek stimulálására, míg a linköpingi kutatók módszerének előnye, hogy nagyon kevés energiára van hozzá szükség, és teljesen veszélytelen.

Eleni Stavrinidou szerint a tanulmányuk egy új fejlesztés első lépését jelenti a hidropóniás termesztés területén. „Azt nem állítjuk, hogy a hidropónia jelenti majd a megoldást az élelmiszer-biztonságra. De fontos szerepet kaphat, főleg ahol kevés a földterület, vagy nem biztosítottak a környezeti feltételek.”

(Fotó: cepris/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Rémisztő eset kukoricasilózás közben, a kezelő alig hitt a szemének

2026. október 16. 13:10

Kukoricasilózás közben történt rémisztő eset, ám szerencsére az ijedelem végül nagyobb volt, és sikerült megelőzni a Claas Jaguar 1200-as kombájn sérülését.

Miért maradhat egész télen a földben a csicsóka?

2026. október 15. 14:10

A csicsókát ősszel nem muszáj egyszerre felszedni: gumói a földben áttelelhetnek, így akár télen is frissen kerülhetnek az asztalra.

5 tonnás kukorica öntözés nélkül, 74 százalékos megtakarítás a napraforgótermesztésben – egy dél-alföldi gazda idei lenyűgöző eredményei

2026. október 13. 13:10

Minél kevesebb a talajbolygatás, annál kisebb a költség – ennek az állításnak az igazát is bizonyította a regeneratív mezőgazdasági gyakorlatokról szóló szeminárium egyik előadása.

Kukoricavetés 40 km/h sebességgel, egészen elképesztő bravúrt hajtottak végre

2026. október 12. 13:10

Nem is az irdatlan vetési tempó volt a Väderstad és a Valtra közös kísérletének legnagyobb eredménye, hanem az, hogy a magok 95 százalék fölötti pontossággal kerültek a földbe.

Hyvido™ – a stabil és kiszámítható termés biztosítéka 2023-ban

2023. június 1. 06:34

Ki ne szeretné, hogy a termesztése során a maximumot hozza ki választott fajtájából, hibridjéből, bármilyen körülmények között?

Kicsik a kalászok, vontatott a kukorica fejlődése

2019. május 2. 11:47

Május elején szomorú statisztikát lehet összeállítani az első négy hónap csapadékhiányáról.

Megjelentek az amerikai fehér szövőlepke első egyedei

2019. május 27. 10:05

A májust eddig jellemző csapadékos periódustól szépen „kipendült” a határ. Most minden szép zöld, mintha sosem szenvedtek volna a növények a májusig tartó tavaszi aszálytól. A melegedésnek indult talajból már több tápanyagot képesek felvenni a növények, főként a kukorica, így már múlóban a sárga levélszín, viszont elég gyakran látni liluló növényfoltokat a táblák mélyebb fekvésű részein, ami a preemergens gyomirtó szerek gyökérzónába történő bemosódására utal.

Heti Fórum: Beszéljünk a búza és az árpa levélbetegségeiről! I. rész

2021. február 16. 14:20

Az áttelelő gabonatáblák fejtrágyázását követően a betegségekre siklik a gazda szeme. A különböző levélfoltosságok, a rozsdák várható megjelenésére, a csapadékos időjárás miatt is érdemes felkészülni. Milyen hatóanyagokkal tudnak a termelők védekezni ezek ellen? Mit kell megfontolni a megfelelő szer kiválasztásánál? Ezen a héten ezt a kérdést tettük fel a Fórumon a szakértőknek!