Vállalkozó szellemű hobbikertész vagyok, szeretnék próbálkozni a megszokott zöldégfélék termesztésén kívül más zöldségek nevelésével is. Milyen különleges zöldségfajok termeszthetők nálunk is a kertben?
Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos
Kedves Kérdező!
Az első részt követően most a különleges növényfajok listáját a földimogyoróval folytatom, mely a borsó és a bab közeli rokona. A termesztésébe kezdők jobb ha tudják, hogy egy fény-, hő-, és tápanyagigényes növényfaj, mely egyenletes vízellátást kíván. Vetését már április végén elkezdhetjük, 2-3 szemenként fészekszerűen, vagy egymástól 5 cm-es távolságra a sorokban.
Fontos munkálatnak tekinthető a növények töltögetése, melyet a virágzási időszakban legalább 1-2 alkalommal kell elvégezni a burgonya esetében is ismeretes módszerrel. A töltögetéssel érhető el ugyanis a hüvelykezdemények talajba húzódása, fejlődésük megindulása. Betakarítását akkor érdemes megkezdeni, amikor a hüvelyek nagy része már elérte a fajtára jellemző színt és méretet. A betakarítás ásóval történik, majd pedig a hüvelyek szárítása következik a növény egészének fellógatásával, majd száradása után a termések leszedegetése a következő feladat.
Ugyancsak ritkán találkozhatunk kertjeinkben a feketegyökérrel, melyet fogyasztás szempontjából leginkább a spárgához hasonlítanak, viszont termesztése a többi gyökérzöldségnél sem bonyolultabb feladat. Vetése történhet tavasszal, de ősszel is, mellyel a gyökerek betakarítása egy hónappal korábbra tehető. A vetés során a tőtávolságnak 10-15 cm-esnek kell lennie, mely után viszonylag sokat kell várni a kelésre lassú fejlődése miatt.
A kikelt állományban ügyelni kell a virágszárak megjelenésére, azokat rendszeres el kell távolítani, hiszen eltávolításuk nélkül fásak, kemények, fogyaszthatatlanok lesznek étkezésre szánt részei. Tavaszi vetés esetében októberben lehet betakarítani, csak óvatosan szabad felásni, gyökerei megsértse nélkül, hiszen tejnedvének elfolyása miatt rágóssá válnak a gyökerek.
Az okra is egy kevésbé ismeretes zöldségfajunk, melynek 4-6 napos zsenge termését fogyaszthatjuk el. E növényfaj nagy hőigényű, kiegyenlített vízellátást igényel, a közepesen kötött, jó vízgazdálkodású és humuszos talajt kedveli. Szaporítása állandó helyre vetéssel történik, melynek időpontja a talaj hőmérsékletétől függ, de általában május végén, június elején jön el az ideje.
A tőszámbeállítást 3-4 lombleveles korban kell elvégezni, legalább 15-25 cm-t kell hagyni a növények között. A virágzása július végén kezdődik el, termései már a virágzást követő 4-6 nap múlva meg is jelennek és szedhetők. A szedés kb. egy hónapig lehetséges, valamint legalább kétnaponta el is kell végezni, hiszen az idősebb termésekben beindul a rostképződés, melyek ezáltal már nem fogyaszthatók.
Kiemelt kép: Okra virága és termése (Pixabay)