Mit csináljunk, ha hibernálódott sünt találunk a kertben?

Agrofórum Online

A kertem végében, a sekély lombban találtam egy mozdulatlan, ledermedt sünt. Először azt gondoltam, hogy elpusztult, de úgy látom, szerencsére még él. Mit tegyek vele? Egyelőre otthagytam, ahol találtam. Szeretném, ha túlélné a telet.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Hazánkban a keleti sün, vagyis az Erinaceus roumanicus tekinthető őshonos fajnak, mely faj egyedeire jellemző, hogy testhőmérsékletük télen lecsökken, ezáltal anyagcseréjük lelassul, így téli álomba merülnek. A sünök nyugalmi időszaka egészen kora tavaszig eltart, így március-április környékén, amikor a hőmérséklet eléri a 15 fokot, jönnek elő búvóhelyükről.

A sünökre jellemző, hogy testtömegük kb. 0,5-2 kg közötti, hosszúságuk pedig 35 cm körüli. A nyár végén általában már nagyobb testsúllyal rendelkeznek, legalább fél kg-os testsúly szükséges jó telelési állapotuk eléréséhez. Kültakarójuk nemcsak születésük után megkeményedett tüskékből, hanem szőrszállakból is áll. Fejlett izomzattal is rendelkeznek, mely segítségükre van abban, hogy veszély esetében gyorsan összegömbölyödjenek, megvédjék magukat ellenségüktől.

Természetes élőhelyükként főként az erdőt, cserjéseket választják, melyek dús aljnövényzettel rendelkeznek, de életterük szűkülése miatt gyakran előfordulhatnak már kertjeinkben, városi parkokban egyaránt. Telelésük helyéül akár a dús aljnövényzetet, meghagyott avart, levágott sűrű gallyakat, de a komposztot is választhatják házunk táján. Tavasztól őszig nappali búvóhelyként szintén hasonló helyet választanak, hiszen főként éjszakai életmódot folytatnak.

A téli álmát alvó sünt nem érdemes bolygatni, akkor sem, ha kertünkben található. A számára megfelelő helyet lehetőség szerint ne bántsuk, ne mozgassuk, az állatot se piszkáljuk! Ugyanilyen módon járjunk el, az élettevékenységét folytató sünök esetében is, hiszen táplálékot (csigákat, gilisztákat, rovarokat, sáskákat, hernyókat), valamint a számára megfelelő rejtekhelyet is minden bizonnyal megtalálta magának, ha már kertünkbe húzódott.

Az őszi időszakban nagyobb segítséget igényelhetnek a sünök a télre való felkészülésük folyamán. Amennyiben a sünök rendszeres látogatóknak számítanak kertünkben, érdemes figyelni, hogy legyen elég táplálékuk, valamint kertünkben a téli menedékhez szükséges növényi anyagot is meghagyni. Az élelem mellett akár vízzel is kedveskedhetünk számukra, melyre főként a nagy nyári melegben lehet fokozott mértékben szükségük.

Kiemelt kép: Pixabay

Mi lesz a békákkal télen a házikertben?

2024. október 27. 04:40

Miért van béka a kertemben? Mi lesz velük télen? Segítségüket köszönöm!

Hogyan vészelik át a telet a kártevők?

2022. november 30. 04:36

Hol vannak télen a kártevők? Hogyan vészelik át a hideget?

Milyen katicafaj az, aminek sárga a színe?

2024. november 7. 04:36

A házunk környékén elég sok sárga katica került elő a napokban. Milyen katicafaj lehet ez?

Kalászosok és repce: a telelés nehézségei

2024. január 17. 12:10

A szántóföldi kultúrák egy részének, az ősszel vetett kalászos gabonáknak és az őszi káposztarepcének ahhoz, hogy termést hozzanak, át kell vészelniük a telet úgy, hogy nem szenvednek el olyan károsodásokat, amely a további létüket, illetve a termés mennyiségét, vagy minőségét döntő mértékben veszélyeztetné.