Alig maradt egy-két ép levél a barackfámon – megmenthetem még?

Agrofórum Online

Március elején vettem birtokba a kertet, most ismerkedem a fákkal. Azzal kezdtem, hogy a gyümölcsfák törzsét elkezdtem lemeszelni. Őszibarackfáknál a virágzás idején vettem észre, hogy pöndörödnek az új levelei, néhol színesednek is. Most azt próbálom csinálni, hogy egyenként szedegetem le a deformált leveleket. Tegnap a fák alá szétszórtam egy Tyrás oldatba áztatott perlitadagot. Mindennek ellenére a barackkezdemények fejlődnek. Van, ami bársonyos és szürke még, és van, ami lilás és fényes. Nem tudom, ez a betegség jele-e. Végül van olyan kis termés, amin már látszanak kis fehér elszíneződések (ez csak egy fát érint). Kérdésem, amit mostanáig csináltam, van-e valami értelme? Van-e esély arra, hogy valamennyi gyümölcsöt megmentsek idénre? Milyen beavatkozást javasolnak ezen a ponton, és a későbbiekben, megelőző jelleggel.

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

Levelére, melyben több kérdést is feltett és több betegség tüneteit is ismertette, az érintett problémák sorrendjében válaszolok.

  • A téli fatörzsvédelem praktikus módszere a törzsek meszelése, ezt ősz végén javasolt elvégezni. Segíti a fagy okozta repedések megelőzését a fatörzseknél.
  • Az őszibarack levélkék deformációja már a kisméretű leveleknél fellép, igen korán. Valójában azok fertőzése már 0,5-1 cm-es méretüknél megtörténik. Tehát a tafrinás betegség elleni védekezést, elsősorban hűvös és magas páratartalmú, esős időjárásnál a sziromhullás után azonnal érdemes megkezdeni. Jelenleg a szabadforgalmú szerek közül a difenokonazol hatóanyagú felszívódó hatású szerek vannak ellene engedélyezve, és vannak forgalomban. Score és/vagy Alfa solo gombaölő szer néven árusítják kiskerttulajdonosoknak. Többszöri kezelés, permetezés lehet ellene szükséges. A beteg levelek lecsipkedése is egy megoldás, de a leveleket nem ajánlott a földre ledobálni, hanem össze kell gyűjteni egy PVC zsákban, majd kidobni a zárt zsákkal együtt. Ha a fertőzött levelek nem hullanak le a talaj felszínére, felesleges annak Tyras kezelése. A gomba nem ott telel át, Tyras talajkezelés szakmaiatlan javaslat, kereskedelmi fogás. A gomba a fertőzött fán telel, ezért télen 1-2 alkalommal réz hatóanyagú lemosó permetezés indokolt ellene még rügypattanás előtt. A tafrinás betegség tavasszal a fiatal termések fejlődése idején magától megszűnik, ha az időjárás megváltozik: a levegő felmelegedik, és száraz, napos idő lesz jellemző.
Tafrínás torzult levelek és moníliás ágelhalás
Tafrinás torzult levelek és moníliás ágelhalás (fotó: a kérdező felvétele)
  • Az őszibarack termései szöszösek, molyhosak, fajtától függően különböző mértékben, a szőrözöttség ezüstös színű, nem betegség, amit lát. Amelyik barack bőrszövete pedig sima, és vöröses színű, az kopasz barack lesz, más néven nektarin.
Kezdődő lisztharmatfertőzés őszibarackon
Kezdődő lisztharmatfertőzés őszibarackon (fotó: a kérdező felvétele)
  • A kis fehér foltok pedig a zöld őszibarack termésen a lisztharmatfertőzés kezdeti tünetei. A leveleket és terméseket is fertőzheti a lisztharmat, súlyosabb kárt a termés héján tud előidézni: ugyanis a fehér színű, penészhez hasonló foltok alatt a gyümölcs héja elhal, és a foltnál a bőrszövet nem tud tágulni, a gyümölcs hízását nem tudja követni a bőrszövet, ezért bereped. Ahol egy gyümölcsön sebzés keletkezik, ott másodlagosan megtelepedik egy szaprofita gomba, romlást, rothadást idéz elő. Lisztharmat ellen a már megvásárolt Alfa solo nevű készítmény is alkalmazható. Azon kívül valamennyi kén hatóanyagú készítmény is hat a lisztharmatok ellen, valamint a Fontelis nevű felszívódó hatású gombaölő szer.
  • A képen az őszibarackfán korábbi moníliás hajtáselhalás tünetek is láthatók. A virág- és hajtásfertőző monília betegség ellen virágzás ideje alatt 3 alkalommal szükséges megelőzően védekezni, különben a gomba pár év alatt a fás részekbe belenőve a teljes fát kipusztítja. Ellene megelőzően, virágzás alatt a következő felszívódó hatású III. kategóriás szerek engedélyezettek: Chorus, Fontelis, Score, Signum, Switch, Teldor. A szereket váltogatva kell felhasználni. A fán áttelelő gomba ellen pedig réz hatóanyagú lemosó permetezés szükséges nyugalmi időszakban.

Kiemelt kép: Pixabay

Az őszibarack metszése szakszerűen - Ezzel a módszerrel lehet sok termés a nyáron

2019. március 19. 08:57

Hogyan kell megmetszeni tavasszal az őszibarack fát, hogy bő termésünk legyen? Az Agrofórum metszésiskolája hasznos tippeket ad dr. Szalay László közreműködésével.

Gyümölcs Videó

Mit tehetünk, ha az őszibarackfa törzse elfeketedett és fehér gombák is megjelentek rajta?

2023. március 7. 04:38

Az őszibarackfáim törzsének és vázágainak egy része tavaszra elfeketedett és fehér gombák sűrűn rátelepedtek, ráadásul az ágak meg is vannak repedve. Kérdésem, hogy mit lehet tenni a drótkefézésen túl? A választ előre is köszönöm.

Hogyan védekezzek az őszibarackon megjelenő levélfodrosodás ellen?

2019. március 30. 05:37

V. Csaba kérdése: Rendszeres probléma az őszibarack levélfodrosodása kertemben. Hogyan védekezhetnék ez ellen?

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: az érzékeny almafajtákon egyre gyakoribb a kalciumhiány okozta gyümölcsfoltosság

2023. szeptember 12. 14:10

Csonthéjas gyümölcsű ültetvényekben minimális mértékűre csökkent a keleti gyümölcsmoly repülése, termés- és hajtáskárt nem látni a fákon.