Miként gondozzuk nyáron a szobanövényeket?

Agrofórum Online

Kérem segítségüket! Hogyan gondozzam általánosságban nyáron a szobanövényeket? Köszönöm.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A szobában nevelt növényeket, annak ellenére, hogy a nyár folyamán kevésbé érinti a túlságosan magas hőmérséklet és az erős napsütés, nem árt a szélsőséges környezeti körülményektől óvni, és megfelelően gondozni. A magas hőmérséklettel párosulva, ebben az időszakban általában a növények növekvő vízigényéről kell elsősorban gondoskodnunk, főként a melegebb helyiségekben nevelt egyedek esetében. A túlöntözés persze ebben a nyári időszakban is gyakori problémaként jelenik meg, így ennek elkerülése érdekében egyenletes, gyakori öntözésre és kisebb vízadag kijuttatására célszerű törekednünk.

A túl sok és a túl kevés fény sem kedvező

A meleg mellett a napsütés káros hatására is ügyelnünk szükséges, hiszen a napégés tünetei (égett, kivilágosodó foltok a leveleken), főként, ha a levél az ablaküveggel érintkezik, gyakran megmutatkozhatnak. A napégés mellett továbbá a túlzott sötétítéstől is óvnunk kell napfénykedvelő szobanövényeinket. Gyakran előfordul ugyanis a növények fényhiány következtében történő sárgulása a nyári időszakban is, melyet a redőnyök, függönyök behúzásával érünk el.

Fontos tehát, hogy az erős napfénytől, de a túlzott elsötétítéstől is óvjuk a növényeket, keressünk nekik nyáron is világos, déli napsütéstől mentes helyet szobáinkban. Az elhelyezésnél ne csak a fény mennyiségét tartsuk szem előtt, hanem a klímától, hűtő berendezéstől való távolságot egyaránt. Ismeretes ugyanis jó néhány olyan szobanövényünk mely képes a hidegtől és a huzattól is megfázni, leveleit gyorsan lehullajtani (pl. fikuszok).

A tápoldatozást se feledjük!

A nyári növénygondozás szerves részét képezi a tápoldatozás a szobanövények esetében is. A fő növekedési és fejlődési időszak ugyanis a szobanövényeknél is nyárra tehető, az optimális feltételeket csak kellő mennyiségű tápanyag jelenlétével tudjuk biztosítani számukra. A tápoldatozást legalább kétheti gyakorisággal végezzük, tavasztól, egészen az ősz beálltáig.

A szobában uralkodó száraz levegő és por nemcsak a fűtési időszakban, hanem nyáron is káros hatással lehet a növényekre. A magas páraigényű fajokat ilyenkor is érdemes fürdőszobában, esetleg vizes kavicságyon elhelyezni. A növényeken felhalmozódó por pedig nedves ronggyal, esetleg egy langyos vizes zuhannyal is eltávolítható. A nyári időszakban is fokozottan figyeljük növényeinket, a kártevők és betegségek ugyanis bármikor képesek megtelepedni szobanövényeinken! 

Kiemelt kép: Pixabay

Mi okozhatja fehér foltok kialakulását a szederbogyókon?

2022. augusztus 18. 04:38

Idén a tüskétlen szeder bogyóin fehéres részek fejlődtek, a fehér foltok mérete változó. Korábbi években ilyennel nem találkoztunk. Mi okozhatja?

Részlegesen érnek be a szeder termései - mit tehetek ez ellen?

2024. július 3. 04:36

A szeder termésekben halvány részek maradnak a beérést követően. Ez a jelenség rontja a szeder esztétikai és élvezeti értékét is. Miért nem érik be teljesen a szeder termése? Mit tehetek a probléma elkerülése érdekében?

Napégés elleni védekezési lehetőségek

2024. június 17. 08:40

A nyári metszést követően a fényre kerülő, korábban árnyékban lévő gyümölcsökön szinte soha nem figyelhető meg napégés.

Napégés a gyümölcsökön, zöldségeken, dísznövényeken

2021. augusztus 16. 12:52

Lehet-e oka az égető nap a paradicsom, paprika és szőlő termésein látható foltoknak? Általában a napnak kitett oldalukon jelennek meg elhaló foltok, olyan helyen, ahol a termést nem védik a leveleik.