Hogyan és mennyit öntözzük a kerti növényeket a hőségben?

Agrofórum Online

Hogyan öntözzem a növényeimet a kertben ebben a nagy kánikulában? Mennyi vizet és milyen gyakorisággal juttassak ki?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az utóbbi hetekben igencsak beköszöntött a nyár közepi forróság hazánkban. A hőség természetesen az emberek mellett a növényeket is képes jelentősen megviselni, főként ha nem áll rendelkezésükre kellő mennyiségű víz. A magas hőmérséklet hatására ugyanis a növények párologtatása fokozódik, melyet elegendő mennyiségű víz megléte esetében tudnak csak fenntartani. Kiemelt szerepe van tehát ilyenkor, a kánikula idejében végzett rendszeres öntözésnek.

Az öntözés gyakorisága

A növények vízigénye eltérőnek tekinthető, illetve a fajuk mellett elhelyezkedésük is befolyásolja vízigényüket. Az árnyékos helyen álló növények kevesebb vízzel is beérik, míg a tűző napot kedvelő, cserépben nevelt növényeknek van szükségük gyakoribb és több, mindennapos öntözésre. Jól tűri a szárazságot pl. a levendula, kövirózsa és a bíbor kasvirág, így ezek öntözését elegendő akár több nap eltelte után megismételni. Ezzel szemben a tűző napon álló és vízigényes növények öntözésére, mint pl. a muskátlik, paprika, paradicsom, uborka, dinnyefélék esetében, naponta érdemes időt szánnunk.

Az idősebb gyümölcsfák, díszfák, örökzöldek, de a rózsa is, fejlettebb gyökérrendszerük által már a mélyebb talajrétegekből is képesek vizet felvenni, de ennek ellenére, kánikula idején, hetente legalább egy alkalommal ajánlatos gondoskodnunk öntözésükről. Fiatal, pár éves fáinkat, bokrainkat ugyancsak részesítsük rendszeres öntözésben kiszáradásuknak megelőzése érdekében! A fák mellett a gyepet se hagyjuk ki a vízpótlásból, hiszen szép zöld színe, száradó foltoktól való mentessége csak öntözésével érhető el.

Az öntözés ideje

Az öntözés idejének megválasztása is fontos szempont, a legalkalmasabbak a reggeli órák, de az esti locsolás is jól bevált szokásnak tekinthető. A legnagyobb hőségben semmiképp se végezzünk esőztető öntözést, főként, ha a növény a tűző napon áll és az öntözővíz hőmérséklete is alacsony. Ebben az esetben a növények levelei sérülhetnek, könnyen megéghetnek a felforrósodott levelükre kerülő hideg víz által. Jó szolgálatot tehet ilyenkor a már előre gyűjtött esővíz, melynek a hőmérséklete jóval magasabb. Érdemes lehet a növények körüli talajrész takarását (szalma, mulcs, agroszövet) is elvégeznünk, ezzel az öntözés gyakorisága is mérsékelhető, a talaj párologtatásának csökkentése által.

Kiemelt kép: Pixabay

Új öntözési rendszer: Csepegtető öntözés körforgó berendezéssel

2020. augusztus 8. 12:02

A Dragon-Line társaság által kidolgozott rendszer a körforgó öntözési berendezéseket kombinálja a csöpögtető öntözéssel.

Milyen dréncsövet válasszunk a gyümölcsfa ültetésekor?

2022. december 5. 04:36

Faültetéshez (gyümölcsfa) melyik típusú perforált dréncsövet ajánlja? Milyen keresztmetszetű, milyen hosszúságú szükséges, geotextíliával burkolt legyen vagy nem, UV álló legyen vagy nem, hány db kell egy fához? Mennyi víz kell egy konténeres kis fának, mennyi időnként?

Lehetővé válik az aszály elleni rendkívüli öntözési célú vízhasználat

2019. május 2. 08:15

A tavaszi szárazság miatti mezőgazdasági károk megelőzése, illetve mérséklése érdekében a kormány bevezeti a rendkívüli öntözési célú vízhasználatot a termelők számára.

Miért nem virágzik a lilaakác?

2023. augusztus 6. 05:40

A lilaakác virágzását számos tényező befolyásolhatja, mint az időjárás, a metszés, a talaj minősége vagy változása, az öntözés vagy akár a fajtaválasztás.