– Miért találja fontosnak a jelenleg hazánkban uralkodó talajművelési gyakorlat megváltoztatását?

– Talajtani, szakmai berkekben közismert, hogy az elmúlt évtizedekben a talajok állapota sajnálatos módon romlott. A talajművelésünk nem alkalmazkodott az átalakuló feltételekhez olyan mértékben, mint amit a megváltozó klimatikus feltételek szükségessé tettek volna. A helytelen technológia, az éghajlatváltozás és az időjárási események drasztikus átalakulása miatt egyre nagyobb mennyiségű nedvességet vesztegetünk el. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ugyanazt a nedvességpazarló talajművelési gyakorlatot folytassuk, amit eddig, hiszen a talaj- és légköri aszály mértéke pontosan az ellenkezőjét kívánná meg.

A tavalyi év korábban nem tapasztalt szárazságot hozott, olyan gazdasági következményekkel, amelyeket nehezen képzeltünk volna el, akár csak néhány évvel ezelőtt. Ha ezekhez a körülményekhez nem tanulunk meg alkalmazkodni – márpedig a 2022-es év úgy tűnik, nem volt elég sokkhatás sokak számára – drasztikus intézkedéseket kell tenni és felhívni a figyelmet annak érdekében, hogy a társadalmi reakció megszülethessen, hiszen ez a jelenlegi gyakorlat tarthatatlan.

Rendkívül fontosnak tartom, hogy ez a témakör a szakmai közbeszéd részévé váljon, enélkül nem fogjuk tudni átlépni a saját árnyékunkat az elkövetkezendő időszakban sem.

Az innovatívabb megközelítéssel rendelkező gazdák igyekeznek alkalmazkodni a változó környezeti feltételekhez. Nemcsak a talajművelés területén, hanem a teljes termesztéstechnológia szempontjából is. A talajművelés ilyen értelemben nem ragadható ki kizárólagosan, hiszen nem kizárólag a talajművelési mód megváltoztatásában rejlik a megoldás. A termesztéstechnológiai elemek összhangjára kell törekednünk, aminek szerves része a növényvédelem, a tápanyag-utánpótlás, a biológiai háttér ismerete, a fajtahasználat, de ezekre a magyar gazdálkodók jelentős része nem fordít kellő figyelmet.

A külső segítségre (kormányzati támogatásra, öntözésfejlesztésre) várva az egyéni felelősség jelentősége nem kap elég hangsúlyt. A vízvisszapótlás tekintetében csupán az öntözésfejlesztés nem megoldás, mert emellett szükség van a rendelkezésre álló csapadék helyben tartására is. A szélsőséges csapadékeseményekre technológiai váltással lehetséges megfelelően reagálni, elkerülendő az aszály olyan következményeit, mint amelyeket a tavalyi év hozott.

A szántás mellőzéséről szólva arra hívnám fel a figyelmet, hogy azért szükséges a beavatkozás, mert a tavalyi, ezermilliárdos kiesést okozó aszály sem bizonyult elégségesnek ahhoz, hogy valódi szakpolitikai diskurzust indítson el a problémáról. Nem változott olyan mértékben a gazdálkodói hozzáállás, mint amit megkövetelt volna egy ilyen súlyos nemzetgazdasági kár.

– A technológiai átállásnak anyagi aspektusa is van. Hogyan látja ezt a kérdést?

– Az elmúlt években hatalmas mennyiségű forrás állt rendelkezésre gépesítésre és gépvásárlásra egyaránt. Igen üdvözítő, hogy a géppark jelentős része le is cserélődött. Amennyiben a mezőgazdaságban a gépesítettség fokát, illetve a gépek átlagéletkorát tekintjük, akkor nem állunk rosszul. Sok esetben a túlgépesítés jellemző, vagyis olyan esetekben is vásároltak gépeket a gazdálkodók, amikor a gazdaságméret nem indokolta volna feltétlenül a beszerzést, de a kedvező támogatási konstrukciók okán mégis megtörtént.

Ma már olyan szintű a műszaki és technológiai fejlődés, hogy minden lehetőség adott ahhoz, hogy a forgatásos művelést elhagyva forgatás nélküli technológiai megoldásokat alkalmazzunk.

Ennek az alapelvnek a felismerése szükséges a kedvező talajállapot kialakításához vagy fenntartásához, a nedvesség minél hatékonyabb megőrzéséhez, egyúttal a termelés eredményességének növeléséhez. Miközben a műszaki fejlődés oldaláról nagyon komoly előrelépés volt tapasztalható, ehhez a technológiai gyakorlat nem igazodott megfelelően. A gazdálkodók egy része tehát nem él a technológia adta lehetőségekkel. A gyakorlati megvalósulás alapfeltétele, hogy a műszaki fejlesztések, a gépesítettség és a technológiai megoldások közelítsenek egymáshoz. Nyilvánvaló, hogy ehhez komoly szemléletbeli váltásra van szükség. A megoldások azonban mára döntő részben rendelkezésre állnak.

– Jelenleg az európai uniós szabályozások a növényvédőszer-kivonások irányába tolják a valóságot. Emellett az inputanyagár-növekedés is jelentős, mezőgazdasági gyakorlatot terhelő tényező. A szántás kiiktatásával együtt nem lesz-e ez túl ,,nagy falat” a gazdálkodóknak?

– Többek között éppen az inputanyagár-növekedés az, ami szükségessé teszi a technológiai szemléletváltást. A talaj- és környezetvédelmi, valamint a gazdasági szempontoknak egyszerre kell érvényesülniük.

Annak idején úgy tanították, hogy a mechanikai gyomszabályozás leghatékonyabb módja a szántás, ugyanakkor ma már számos olyan megoldás van, ami hasonló hatásfokkal alkalmazható. Ugyanakkor a legtöbb tápanyagot és szervesanyagot a szántás útján égetjük el: különösen egy rossz időpontban végzett forgatással (amelynek sajnálatos módon még mindig nagy hagyománya van hazánkban) a talaj biológiai és fizikai állapotát egyaránt kedvezőtlenül befolyásolja. A felszín lezárása elmunkálása nélkül, a nyári hónapokban végzett talajforgatás a talaj széntartalmának elégetésével, a mikrobák elpusztításával, a talajlakó hasznos szervezetek (pl. földigiliszták, baktériumok) elpusztításával zárja az egyenleget. A helytelen gyakorlatokkal, akár egy-két év leforgása alatt is élettelenné tehetjük a talajt. Ezeknek a talajoknak a fenntartásához pedig valóban nagy mennyiségű inputanyag, növényvédő szer, tápanyag-utánpótló készítmény szükséges.

A szervesanyag visszapótlása, visszajuttatása a talaj felső rétegébe, ott mineralizálódva, a növények számára felvehető formába kerül, ilyen módon kevesebb szervesanyagot kell kijuttatnunk. Magyarországon az istállótrágya mennyisége csekély, így elégtelen annak a 4,3 millió ha-nak a tápanyag-utánpótlására, amelyen meg kell oldanunk a hiányt. A növényi maradványok bedolgozása a talajba azonban forgatás nélkül kell, hogy megtörténjen, hiszen a tápanyag- és vízmegtartás szempontjából is ez bizonyul járható útnak.

Ha a teljes technológiát nézzük, akkor a szántás mellett igen kevés érvet sorakoztathatunk fel.

Azt gondolom, hogy a szántással kapcsolatban a szabályozásnak van kiemelkedő szerepe, kiemelve, hogy az általánosítás nem jó irány. Ha úgy fogalmaznék, hogy bizonyos esetekben a szántást be kell tiltani, akkor valószínűleg ez a diskurzus nem indul el. Ez egy üzenet a tekintetben, hogy a talajművelési gyakorlat drasztikus átalakításra szorul.  

A szakemberek közel két évtizede kongatják a vészharangot, miszerint baj lesz, hogyha a megszokások uralkodnak a gyakorlatban, a hivatkozási alap pedig az, hogy ,,már nagyapáink is így csinálták”.

Először indulhat el egy olyan, a szakmán túlmutató, az ingerküszöböt megütő vita, amely elkerülhetetlen. A nagy újításokat a történelem során is mindig ilyen kaliberű viták előzték meg.

– A hazai mezőgazdaság zöme erőteljes vízhiánnyal küzd – főleg, ami a talajainkat érinti. Elég lehet az öntözés ennek a megoldására?

– Mezőgazdasági vízgazdálkodásról érdemes beszélni elsősorban és nem pedig öntözésről. Magyarország öntözési tekintetben nem áll a helyzet magaslatán. Európában hazánkban az egyik legrosszabb az öntözött területek aránya: megközelítőleg 2% körüli, miközben legalább 8-9% lefedettségre lenne szükség. De még ebben az optimális esetben is a termőterület több, mint 90%-át öntözés nélkül kell hasznosítani. Akkor érdemes táblaszinten öntözésről, öntözésfejlesztésről beszélni, ha minden technológiai megoldást kiaknáztunk annak érdekében, hogy a talajba kerülő nedvességet helyben tartsuk. Ha technológiában kihasználtuk a maximumot, akkor lehet az öntözést is segítségül hívni. Önmagában egy degradált szerkezetű, szervesanyag-készletétől jelentősen megfosztott, elmunkálatlan és emiatt intenzíven párologtató talaj öntözése nem vezet eredményre. A folyamat leginkább az energiatakarékosságra hajaz.

Azzal a nedvességgel kell gazdálkodnunk, amely természetes körülmények között a talaj felszínére jut. Az erre vonatkozó megoldások pedig adottak. Mivel hazánkban már rövid távon is csökkenő csapadékmennyiséggel és kedvezőtlen eloszlással kell számolnunk, a nedvesség megőrzésére kell fektetnünk a hangsúlyt. Izrael egy kiváló példa a tekintetben, hogyan lehet működtetni a világ egyik legfejlettebb növénytermesztési rendszerét sokkal kedvezőtlenebb csapadékviszonyok és környezeti adottságok közepette. Alkalmazkodtak a körülményekhez, minden lehetőséget kihasználnak technológiai tekintetben, ehhez pedig olyan öntözési rendszereket dolgoztak ki, ami világhírűvé tette az ottani gazdálkodást, mi több, ezeket a technológiai rendszereket exportálják és így külföldön is meg tudnak jelenni. Hazánknak sokkal jobbak az adottságai, és ennek dacára nem tudjuk megfelelően kezelni a rendelkezésre álló vizet.

– Nagy folyókkal rendelkezünk. Az éves rendszerességgel nagy mennyiségben levonuló és többnyire hasznosítatlan víztömegek agráriumi hasznosításának lennének lehetőségei, melyeket nem nagy sikerrel aknázunk ki…

– Magyarország átfolyó ország. Úgy gondolom, hogy ezt a levonuló víztömeget akkor kell megfogni és hasznosítani, amikor az rendelkezésre áll, valamint ezt a vízmennyiséget tároznunk kell. Adottságainkban hatalmas öntözési, öntözésfejlesztési potenciál rejlik. Hazánkban rendszerint, sajnálatos módon, akkor kezdünk foglalkozni a kérdéssel, amikor nincsen víz, ekkor kezdünk vízhiányról beszélni.

Tudomásul kell vennünk, hogy a nedvességet akkor lehet megőrizni, amikor rendelkezésre áll, és raktározni kell az aszályos időszakokra.

Ez az a jövőbe tekintő, innovatív szemlélet, melyet át kell vezetni a szakmai köztudatba és amellyel egyre többen rendelkeznek. Ehhez igazítsuk a vetésváltást, a növényvédelmet, a fajtaválasztást is, utóbbi rendkívül fontos tényező. Ilyen körülmények között egy aszályos időszak nyilvánvalóan hozhat termésvisszaesést, de a tavalyi évhez mérhető generális problémák nem állhatnak elő, hogyha a talajainkat felkészítjük.

– A talajregeneráció rendkívül időigényes folyamat. Ha jó esetben születik egy társadalmi egyetértés a talajaink megóvása kapcsán és sikerül a gyakorlatba átültetni a koncepciót, akkor is felmerül a kérdés: van-e elég időnk?

– Egyetértek azzal, hogy a talajokkal kapcsolatos gazdálkodás rendkívüli felelősségtudatot igényel a gazdálkodó részéről. Születnek olyan vélemények, miszerint ,,ne szóljanak bele abba, hogyan használom a talajomat, hiszen az az enyém” – ez egy téves gondolkodás. Az a föld, amelyen gazdálkodás zajlik, nemzeti kincs. A földhasználatban egy emberöltő csekély idő, téves tehát a fenti gondolatmenet: az utódainknak adjuk tovább, meg kell óvnunk a következő generáció számára is, hiszen ez az egyetlen olyan nemzeti erőforrásunk, amely biztosítja a fennmaradásunkat.

Ahhoz, hogy a termőtalaj kialakuljon, többezer évre van szükség, ahhoz azonban, hogy leromboljuk a talaj kedvező állapotát, szerkezetét, elég néhány év is.

A degradált talajok regenerációja hosszú évtizedekben, vagy akár évszázadokban mérhető. Ebben a közös felelősségünk igen nagy: olyan gazdálkodást folytassunk, amely megőrzi a talajok kedvező állapotát.

E tekintetben azért vagyunk az utolsó utáni órában, mert a talajok fizikai-biológiai állapotromlása igen jelentős hazánkban, és erre rájátszik a klímaváltozás is. A tavalyi év, ezermilliárdnál is magasabbra rúgó gazdasági kárával áttörést kellett volna, hogy eredményezzen, de ez nem történt meg. Korábban elképzelhetetlen volt, hogy kevesebb kukorica teremjen, mint amennyire igény lenne hazánkban és importra szoruljunk belőle. Ez már több, mint intő jel. Azt mutatja, hogyha nem változtatunk, nem alkalmazkodunk, nem leszünk képesek a Kárpát-medencében megélhetésünk biztosítására. A gyermekeink életét veszélyeztetjük, ha a mi generációnk nem teszi meg a szükséges lépéseket. Ezért rendkívül káros az a hozzáállás, amely szűklátókörűen viszonyul a kérdéshez.

– A precíziós mezőgazdasági megközelítésnek több aspektusa is ismert. Magas szintű technológiai felszereltséggel a talajadottságoknak megfelelően oldjuk meg a tápanyag-utánpótlást vagy öntözést, egyéb beavatkozásokat, esetleg éppen a talaj és táji adottságoknak megfelelően választjuk meg a termeszthető kultúrák körét. Hogy látja ezeket a megközelítéseket?

– A precíziós gazdálkodással kapcsolatos általános vélekedés, miszerint az a nagyüzemi, intenzív gazdálkodásnak ad teret. Ez egyszerűen nem igaz. A precíziós gazdálkodás lényege pontosan a környezetkímélés lehetőségét adja meg. Ha alkalmazzuk a legkorszerűbb megoldásokat, például a növényvédő szerek kijuttatásánál, a felszíni taposás minimalizálására kiváló lehetőséget adhatnak a drónok. A kijuttatott növényvédő szerek mennyiségét szintén úgy csökkenthetjük, hogyha nem állománykezelést végzünk, hanem célzottan azokra a területekre fókuszálunk, ahol megjelennek a kártevők vagy kórokozók. A kártétel többnyire nem a tábla teljes területén jelenik meg, ennek megfelelően a védekezés is végezhető foltszerűen, a kijuttatandó vegyszer akár 80-90 %-os csökkentésével.

Hiba lenne kihasználatlanul hagyni a precíziós gazdálkodási technológia adta lehetőségeket.

A precíziós technológiák lehetőséget kínálnak a különböző talajmélységben végezhető művelésre. A talaj – ellentétben a konvencionális megközelítéssel – nem egy homogén egység. Ma már lehetőségünk van arra, hogy alkalmazkodjunk a talajadottságokhoz: a tömörödött talajrétegek megtörésére rengeteg eszköz áll rendelkezésre. Ahol nincsenek ilyen rétegek és a talajállapot nem teszi indokolttá a mélyebb művelést, azon a részen kisebb mélységben művelhetjük a talajt, ezzel jelentős energiát, költséget, nedvességet takaríthatunk meg, továbbá nem utolsó sorban még a talajt is kíméljük.

A precíziós gazdálkodásnak rengeteg ilyen vetülete van, ehhez a műszaki-technológiai megoldások rendelkezésre állnak, szoftveres és tudásanyag tekintetében is nagyívű fejlődésen ment keresztül az agrárium.

A legnehezebb kérdés, hogy hogyan valósítható meg egyszerre a gazdasági és környezeti fenntarthatóság. Ha ezt a két tényezőt sikerül egy platformra hozni, akkor a harmadik vetületének, a társadalmi fenntarthatóságnak az elérését is megcélozhatjuk. Ez napjaink egyik legmeghatározóbb mezőgazdasági kérdése. Azok a fiatalok, akik ma belépnek az agráriumba, nyitottak a fentiekben megfogalmazottakra, és természetesnek tekintik azokat. Nagy lehetőséget látok abban a generációváltásban, amely most zajlik. A fiatal generációk a klímaváltozás hatásának tudatában látják, hogy saját életünkben kell megvalósítanunk környezetünk megóvását.