18℃ 15℃
április 18. Andrea, Ilma, Apolló, Aladár

Milyen kártevő rág lyukakat a füge levelébe?

Agrofórum Online

Milyen kártevő rág lyukakat a füge levelébe? Hogyan védekezzek ellene?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A füge-levélmoly kártétele hazánkban általánosnak tekinthető, hiszen már jó pár éve megtalálható faj Magyarországon. Eredetileg Dél-Európában előforduló kártevő, mely már hazánkba is sajnos behurcolt fajnak tekinthető. Sikeres betelepedését a nyári nagy meleg, illetve a tél enyhe időjárása is elősegítette. A kártételt a hernyó okozza, mely világos színű testéről, a rajta található sötét szemölcsökről és kb. 2 cm-es hosszúságáról ismerhető fel. Lepkéje viszonylag kisebb méretű, vöröses-barnás szárnyú, enyhe sárgás bemosással, két fehér csíkkal. Évente két nemzedéke fejlődik ki, rajzásuk áprilisban kezdődik meg, amikor tojásaikat már el is helyezik a füge leveleire.

A tojásrakás csomókban történik, a belőlük kelő lárvák kb. május közepén kezdik el táplálkozásukat, vagyis a levelek hámozgatását, majd lyuggatását. Fejlődésükkel párhuzamosan egyre többet fogyasztanak a hernyók, majd pedig a levelekben vagy ágcsomókon fehér szövedéket készítenek magunknak, ahol bebábozódnak. Jelentős lombkártevők lehetnek, hiszen súlyos levélveszteséget is okozhatnak, mely a növény kondíciójának gyengüléséhez is vezethet. A rágásnyomok mellett a leveleken fekete szemcsék, vagyis ürülékük is jelzi a jelenlétüket. A bábokból kb. június végén repülnek ki a lepkék, majd a hernyóik július végétől egészen októberig találhatók meg a leveleken. Kifejlett egyedeik telelése védett helyen történik.

A fent leírtakból jól látható, hogy a növényeken május közepétől jelenhetnek meg a lárvák, majd pedig nyár közepétől egészen októberig számíthatunk a kártételre. A kezdeti károsítást, valamint felszaporodásukat a hernyók kézzel való összegyűjtésével is megakadályozhatjuk, de ez csak alacsony egyedszám és kisebb fügebokor esetében valósítható meg. Megoldás lehet a hernyós levelek leszedegetése és megsemmisítése egyaránt. Nagyobb növényeknél, erős fertőzésnél csak a kémiai védekezés adhat megoldást. A füge esetében permetezésre engedélyezett készítmények nincsenek, viszont a NeemAzal környezetkímélő hatóanyaga fás szárú dísznövények esetében rendelkezik engedéllyel és jó hatékonysággal alkalmazható a rágó és szívó kártevők elleni védelemben.

Kiemelt kép: Pixabay

Fogyasszunk szezonális zöldségeket és gyümölcsöket! - Augusztus

2023. augusztus 20. 06:40

Ebben a hónapban is roskadoznak a polcok és a növények a sok idényzöldségtől és -gyümölcstől. Ha a fűszerkertbe visz az utunk, onnan is csipegethetünk kedvünkre. Lássuk, milyen növények szezonálisak augusztusban!

Milyen növényvédelmet igényel a füge?

2022. augusztus 13. 04:36

Fügebokrunkon a képen látható rovarok élnek. Mik ezek, kell-e velük valamit tennem? Segítséget szeretnék kérni, hogy a füge milyen növényvédelmet igényel, mikor és mi ellen szükséges permetezni?

A füge metszése

2024. február 20. 05:40

Egyre több kertnek lakója a füge, és nem véletlenül kedvelik sokan ezt az impozáns növényt: nemcsak finom és egészséges terméséért, de díszítő értékéért is szívesen ültetik a kertbe. Viszont a teleltetésén kívül a metszésére is időt kell szánni.

Át lehet még ültetni a ház falához közel lévő fügebokrot?

2023. április 10. 11:37

Tavaly vásárolt kertünkben a ház közelében van egy fügebokor, ami a ház falának közelsége miatt elhajlik, nem tud egyenesen nőni. Mit tegyek vele? Át lehet még ültetni olyan helyre, ahol jól fogja magát érezni?