Hogyan gondozzuk a kertbe ültetett bazsalikomot?

Agrofórum Online

Hogyan kell gondozni a kertbe ültetett bazsalikomot? Mikor vágjuk le? Mi legyen a virágaival?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A bazsalikom egy kedvelt egynyári fűszernövényünk, melyet nemcsak a lakásban, így cserépben, hanem kertünkbe kiültetve is nevelhetünk a nyár folyamán. Érdemes a növényből tavasszal palántát vásárolni, vagy akár az általunk magról nevelt kis növényt kiültetni május közepén. Szaporítása állandó helyre vetéssel is történhet, ennek optimális ideje április végére, május elejére tehető, hiszen magjainak csírázása csak magasabb hőmérsékleten megy végbe. A magról vetett növények esetében azonban számítanunk kell arra, hogy csak később adnak szedhető leveleket számunkra.

A bazsalikom kedveli a meleg és napos fekvést, így lehetőség szerint ilyen helyet keressünk számára kertünkben. Melegigényessége miatt a gyorsan melegedő, jó vízgazdálkodású, középkötött, homok- vagy vályogos homoktalajok tekinthetők termesztése szempontjából a legalkalmasabbnak. A növény kb. 40-60 cm-es magasságra nő meg, melyen sűrűn állnak fényes felületű, tojás alakú, sötétzöld színű, kellemes illatú levelei. Virágzatai általában fehér színűek, álfüzérben, a hajtások végein állnak.

A magvetésnél fontos ápolási feladatnak tekinthető a kelés elősegítése öntözéssel, valamint a túl sűrű vetés esetében történő egyelés is. A növények tőtávolsága legalább 30 cm-es legyen növekedési erélyük miatt. Az öntözés mellett az állományt, akárcsak cserépben való nevelésnél, érdemes az öntözéssel egymenetben tápanyagokkal is ellátni kétheti rendszerességgel. A növény gondozásának részét képezi a gyomok irtása, a talaj kapálással való lazítása és a rendszeres öntözés egyaránt.

A növényről a már éppen megjelent bimbókat is el kell távolítani, ennek lekésése esetében a füzérvirágzatot egyben eltávolítani. Ez fontos feladatnak tekinthető, hiszen így érhető el, hogy a növényt állandó vegetációban tartsuk, ne öregedjen el, és levelei egész nyáron szedhetők legyenek. A levelek közül mindig a nagyobb méretűeket és puhábbakat szedjük le. A leveleket akár frissen is felhasználhatjuk, de szárítás után is tárolhatók, valamint le is fagyaszthatók.

Kiemelt kép: Pixabay

Fókuszban az étkező: így készítsünk kerti étkezőt a nyári ebédekhez!

2023. június 20. 11:39

Akár grillezésekkor, akár egy sima kinti ebéd idejére az egyik legfontosabb szempont az, hogy ahova leülünk, ott árnyék legyen.

Mit ültessünk járda mellé?

2022. augusztus 2. 05:36

Valamennyi járdafelület minden kertben van és nem mindegy, hogy mit ültetünk mellé. Nézzük sorra a szempontokat!

Kevésbé ismert zöldfűszerek, amelyek megérdemlik a helyet a kertben II.

2023. április 17. 10:41

Melyik kevéssé ismert fűszernövény mellett dönt az idei szezonban?

Kevésbé ismert zöldfűszerek, amelyek megérdemlik a helyet a kertben I.

2023. április 9. 09:49

A leggyakrabban termesztett fűszernövényeket valószínűleg a nevük és az illatuk alapján egyaránt felismeri: a rozmaringot, a mentát, az oregánót, a kakukkfüvet, a petrezselymet, a bazsalikomot és a metélőhagymát. De vajon felismer-e még legalább 10 olyan, kevésbé „neves” fűszernövényt, amelyek akár az ajtaja előtt is termeszthetőek?