Érdemes a gyomokat ősszel is eltávolítani a kertből?

Agrofórum Online

Miért fontos a gyomokat ősszel is eltávolítani a kertből? Köszönöm segítségüket!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A gyomnövények kertünkben való megjelenése és növekedése szinte egész évben folyamatosnak tekinthető. A termesztett növények körül való eltávolításuk, így a vízért és tápanyagokért való versengésük megakadályozása a termések minősége és mennyisége szempontjából is fontos feladat. A gyomirtás viszont nemcsak abban az esetben tekinthető kiemelt jelentőségűnek, ha az adott területen kultúrnövényt is termesztünk, hanem azok lekerülése utáni időszakban is.

Gyakori probléma, hogy a termesztett növények felszámolása utáni időszakban, ősszel a terület nagyon hamar elgyomosodik, eltávolításukra pedig már csak tavasszal, a magágyak előkészítése alkalmával kerül sor. Fontos szempont azonban az, hogy a gyomnövények mihamarabbi eltávolításáról gondoskodjunk, azok minél fiatalabb fejlettségi állapotában. Az ősszel csírázó gyomnövények pl. pásztortáska, tyúkhúr, galaj, enyhe tél esetében gond nélkül képesek fejlődni, tavasszal pedig gyorsan virágozni, termést érlelni.

A gyomnövények meglehetősen hatékony fennmaradási stratégiával rendelkeznek, így szaporodásuk és terjedésük is csak úgy csökkenthető eredményesen, hogy szaporítószerveik képződését, magjaik fejlődését minden esetben próbáljuk hatékonyan megakadályozni. A gyomnövények sokféleségéből adódóan azok életformája, fejlődése, megjelenése sem tekinthető egyformának. A nagyon nehezen irtható, főként évelő gyomnövények esetében ősszel, jó lehetőségként szolgál a totális gyomirtó szerek alkalmazása.

A mezei aszat, apró szulák is ezen gyomfajok közé tartoznak, jelenlétük sajnos minden kertben sok bosszúságot tud okozni, hiszen állandó kihúzásuk, kikapálásuk ellenére is újbóli visszanövésük tapasztalható. A totális gyomirtó készítmények levélen keresztül, minden növényre hatással vannak, így felhasználásuk csak termesztett növénytől mentes területen lehetséges. Kémiai módszer hiányában sem érdemes a gyomokat meghagyni, ajánlatos a mechanikai gyomirtás mellett dönteni, semmiképpen sem hagyni a gyomokat magot érlelni.

Kiemelt kép: Pixabay

Kerti kalendárium – augusztusi teendők a gyümölcs- és díszkertben

2021. augusztus 22. 04:38

Gyümölcsszüret, öntözés, örökzöld-ültetés, dugványozás, kétnyári virágok vetése – ez mind az augusztusi paletta a gyümölcs- és díszkertben! Ugorjunk neki a feladatoknak!

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kukorica gyomirtás trendjei és a legelterjedtebb hatóanyagok Magyarországon (2010-2019)

2020. április 17. 11:05

Hazánkban az egyik legértékesebb szántóföldi kultúra növényvédő szer költéspotenciál alapján a kukorica. Cikkünkben áttekintjük, hogy az elmúlt egy évtizedben hogyan változott meg a kukorica gyomirtási technológiája.

A nyárutói gyomok által okozott termésveszteség őszi káposztarepcében

2019. szeptember 10. 11:48

A címben szereplő érdekes kijelentésre, kérdésre sokan legyintenek, mivel azt gondolják és vélik, hogy a nyári gyomokat majd az első fagyok elintézik, és nem okoznak gondot. A probléma azonban ennél összetettebb. A szerző által elvégzett vizsgálatok eredményei azt igazolják, hogy igenis foglalkozni kell ezzel a kérdéssel.