Házikert

Jól tűri a kemény fagyokat: téli jázmin

Agrofórum Online

A jázminoktól valamiért elvárjuk, hogy édes, bódító illattal rendelkezzenek, és a legtöbb faj meg is adja nekünk ezt az élményt. Nem úgy, mint a téli jázmin, amely elsősorban a vizuális megjelenésével varázsol el minket.

Virágzása

A téli jázmin (Jasminum nudiflorum) olyankor virágzik, amikor a többi növénynek esze ágában sincs előbukkanni a hópaplan alól, vagyis a legkeményebb téli hidegekben. Igaz, januárban és februárban már megjelenik a hóvirág, sőt a krókusz is, de a legtöbb növény még nyugalmi állapotban van.

Kivéve a téli jázmin, ami elképesztően látványos, akárcsak később, a tavasszal nyíló aranyeső sárga virágai. A téli jázmin virágai azonban nem olyan gazdag fürtökben jelennek meg az ágakon, mint az aranyesőé, hanem elszórtan, magányosan, mégis nagyon szép látványt nyújtanak.

Érdekesség: Kevesen tudják, de a téli jázmint régen, az ősi Kínában a népi gyógyászatban gyógynövényként használták, mivel erős gyulladáscsökkentő hatással bír. Elsősorban lázas megbetegedések és bőrpanaszok enyhítésére szolgált, főként tinktúrák formájában.

Az alábbiakat érdemes tudni a téli jázminról:

  • A növény könnyen gyökeresedik és ezáltal könnyen terjeszkedik. Nagyon gyorsan képes szőnyegszerűen elterjedni, szépséges, sárga virágú talajtakaróként elterülve. Amint egy-egy ága a talajhoz ér, az rögvest képes gyökeret ereszteni.
  • Nevéhez hűen a téli jázmin jól tűri a kemény fagyokat, és ez az egyik legkorábban virágot hozó cserje – ami sok kultúrában a virágaival jelzi a tavasz közeledtét.
  • Tibetben és Közép-Kínában őshonos lombhullató cserje.
  • Meseszép 45 centiméteres sárga virágait a levelei megjelenése előtt hozza.
  • A napfényt és a részleges árnyékot kedveli, de teljes árnyékban is megél – ez esetben azonban kevesebb virágot hoz.
  • Kedveli a jó vízelvezetésű talajokat, de rosszabb talajokban is megél.
  • Ha nem metszik rendszeresen, rendezetlennek tűnhet, és gyorsan, koordinálatlan formában elterjedhet. Erős metszést igényel, amit célszerű a virágzása után elvégezni. A metszés során érdemes figyelembe venni, hogy a virágok mindig az előző évi hajtásokon jelennek meg.
  • A növény akár 120 centiméter magasra is megnőhet, kúszónövényként 3-4 méteres magas és 2 méter széles is lehet.

  • Élénk sárga virágai januárban és februárban jelennek meg.
  • Könnyen terjeszkedik, íves ágai is belekapaszkodnak a földbe és gyökeret eresztenek, amerre csak elhajlanak.
  • A termése fényes fekete ikerbogyó.
  • Remek választás talajtakaróként, töltések, domboldalak dekorálására, lefedésére, de teraszokon is jól mutat, vagy rácsra futtatva falak mellett vagy kerítésen.
  • A kérge eleinte zöld, majd szürkére, később vörösesbarnára vált.
  • Ritkán küzd kártevőkkel vagy betegségekkel, de azért a liszteskékre és a levéltetvekre figyelni kell, mert azok megtámadhatják a növényt.

Virágzó íriszek: ültetéstől a metszésig

2025. augusztus 20. 11:10

Így varázsolhatja kertjét színpompássá az íriszekkel – ültetési, gondozási és virágzási tippek egy helyen!

Savanyú talajt igénylő növények kezdő kertészeknek

2025. augusztus 20. 05:40

Ha az adott területen eleve savanyú a talaj, érdemes kihasználni ezt az adottságot, és olyan növényeket választani, amelyek ebben a közegben díszlenek a legszebben.

Így marad gyönyörű a jukka a nyár végéig

2025. augusztus 19. 13:10

A jukka nyári virágzása látványos, de csak megfelelő gondozással tartható meg a friss, díszes állapot egészen a szezon végéig.

Mit kell tudni a fitoplazmáról?

2025. augusztus 19. 05:40

Miután hazánk szőlőültetvényei is sorban fertőződnek a szőlő legpusztítóbb, bejelentésköteles kórokozójával, a szőlő aranyszínű sárgaság betegségét okozó fitoplazmával, sajnos érdemes közelebbről is megismerkednünk ezzel a kórokozóval.

Miért nem virágzik a hibrid kukorica?

2022. augusztus 28. 11:37

Hibrid kukoricát ültettem, a magassága már 3 méter, de nem kezd el virágozni. Rendszeresen locsolom, esetleg milyen tápanyag hiányozhat?

Hajtatott paradicsom rossz termékenyülésének okai és megszüntetése I. - Okok

2020. január 14. 04:38

A változó technikai színvonal, az egyre bővülő fajtaválaszték, a növekvő konkurenciából adódó kisebb haszon sokkal pontosabb, fajtatípusra, nem egy esetben fajtára megválasztott technológia alkalmazását feltételezi a paradicsomtermesztőktől.

Lilaakác metszése: így lesz virágzó dísze a kertnek

2025. május 24. 13:10

A lilaakác csak rendszeres metszéssel hoz bőséges virágot. Mutatjuk, mikor és hogyan érdemes visszavágni a gyönyörű kúszónövényt.

Kerti teendők júliusban – nem csak az öntözés feladat!

2024. július 9. 10:10

Íme, néhány tipp és trükk, hogyan tartsa meg teljes szépségében a kertet, még a legnagyobb melegben is.