Házikert

Vigyázz: így mérgez a gyöngyvirág!

Agrofórum Online

Az egyik legszebb, tündérmesébe illő virágunk, amely tavasszal porcelán-fehér, harangalakú, apró virágokat hoz. Hosszú élénkzöld levelekkel rendelkezik, amelyek körülölelik a frissen szedett gyöngyvirágcsokrot. Ki gondolná, hogy épp ez az éteri küllemű virág az, amitől félni kell?

Sajnos azonban a természetben rengeteg olyan mérgező növény van, ami festővászonra kívánkozna. Ide sorolható a lila akác, a borostyán, a trombitafolyondár és a legtöbb mérges gomba. Mindannyian szépségesek és rendkívül mérgezőek – akárcsak a gyöngyvirág.

Gyerek kezébe nem való

A gyöngyvirág (Convallaria majalis) az egyik leggyakoribb kerti virágunk. Sokszor anyák napja környékén nyílik, így előszeretettel kötik csokorba. Szívesen adják gyerekek kezébe, hiszen pici a virág, pici a csokor is, akárcsak ők.

A gyerekek azonban sosem mosnak maguktól kezet. Ráadásul a kezüket a szájukba veszik, összefogdossák mosatlan kézzel az ételeket, amiket aztán elmajszolnak. Így az ajándékba adott gyöngyvirágot nem jó a kezükbe adni.

Kisgyermekes családoknak azt sem javasolják épp emiatt, hogy a kertjükbe ültessenek gyöngyvirágot. Ugyanis ez a növény rendkívül gyorsan, szőnyegként elterül ott, ahol nem korlátozzák a terjeszkedését, és aztán évtizedeken át megmarad. Csodásan fest, de ha valaki nem ismeri, nagyon veszélyes lehet.

Templomok virága

Már a Bibliában is említés esik erről a különleges növényről. A gyöngyvirág a későbbiek során a tisztaságot, az alázatosságot, az anyaságot szimbolizálta. Érdekes módon azonban mérgező mivolta ellenére mindig csak pozitív jelzőkkel illették. Talán épp emiatt teszik csokorba kötve a templomokba a Szűz Máriát ábrázoló szobrok elé és az oltárra is.

Hogyan fest?

Csodaszépen. 20-30 centiméter magas, pici harang alakú virágai vannak egy csoportban. Ez 5-10 apró virágot jelent, de olykor csak 3-5 virág nyílik egy-egy száron. Akadnak halvány rózsaszín virágot hozó fajok is, de a fehér az elterjedtebb.

A virágok illata finom, könnyű, légies, tavaszias – nem véletlenül használják ezt az illatot parfümökben és dezodorokban is. A levelei hegyes csúcsúak, hosszúkásak, körülölelik a szárat. Az ilyen levelekkel nagyon könnyű „papírként” körberakni a leszedett virágokat, egyedi, természetes csokrot kötve ezzel.

Gyógyszer vagy méreg?

A gyöngyvirág olyan vegyületeket tartalmaz, amelyeket felhasznál a gyógyszeripar – így például szívgyógyszerekbe kerül a növényben megtalálható konvallatoxin. Paradox módon maga a növény elfogyasztása súlyos rosszullétet, szívproblémákat és szélsőséges esetben halált is okozhat.

A növény minden része mérgező, a szárán kifolyó növénynedv is. De nem csak a konvallatoxin mérgez, a szaponinok és a növényben lévő, nagyságrendileg 30 szívglikozid is rosszullétet okozhat. Ezek a vegyületek olyan módon hatnak, hogy besűrűsítik és berögösítik a vért. Ezt követően rövid időn belül rendkívül súlyos problémák alakulnak ki.

A legtöbb méreg a virág gyökereiben van, mégis, a legtöbb mérgezés a növény bogyóinak megevéséből fakad. Sajnos az esetek többségében mindig kisgyerekek az áldozatok.

Mérgezési tünetek

Bár elsősorban a szívet károsítja a gyöngyvirág mérge, testszerte okozhat problémákat. Így például ájulást, aritmiát, hasmenést, gyakori vizeletürítést, hányingert, étvágytalanságot, gyomorfájást és hányást. Okozhat még többek között zavartságot, depressziót, álmosságot, letargiát, fejfájást, homályos látást és aurás migrént is.

A növény érintése nem olyan súlyos tünetekkel jár, mint az elfogyasztása. Az erre érzékeny emberek csúnya kiütéseket, hólyagokat, duzzanatokat és vörös foltokat szerezhetnek.

A kisállatoknál hasonlók a tünetek mérgezés esetén, mint az embereknél. Azonban kis termetük miatt hamar görcsös állapotba kerülhetnek és kómába eshetnek. Ezért, akárcsak az embereket, őket is azonnal orvoshoz kell vinni, amilyen gyorsan csak lehet.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A mikulásvirág így virágozhat újra minden évben

2024. december 3. 06:40

Mivel rövid nappalos növény, a színes fellevelek kialakulásához speciális fényviszonyokra van szüksége, napi 12-14 órás sötétségre.

Amarillisz vásárlása és gondozása: erre figyeljünk!

2024. december 2. 08:10

Az amarillisz – akárcsak a tulipán vagy nárcisz – geofita, ami azt jelenti, hogy hagymájában tárolja a növekedéshez szükséges tápanyagokat, és csak megfelelő körülmények között kezd el fejlődni.

Miért hullik le a szobai fikusz levele? - Gyakori hibákról fikusztartóknak

2024. december 2. 05:40

A fikusz egy igényes növény, csak mivel formáját tekintve igen impozáns, így hamar elterjedt a szobakertészek körében. A leggyakoribb probléma a levélhullás, így kezdjük azzal, hogy megnézzük, miért hullik le a szobai fikusz levele!

Gyakori mérgező szobanövények, melyeket gyerekszobába véletlenül se tegyünk!

2024. december 1. 05:40

Bár a gyermekek nem butusok, de rettentően kíváncsiak és játékosak, ami miatt fokozottan oda kell figyelni a mérgező szobanövények vásárlására.

Hogyan neveljünk kálát a lakásban?

2024. november 12. 06:40

A kála az egyik leglátványosabb szobanövényünk. Kalcium-oxalát tartalma miatt azonban rendkívül veszélyes. Fogyasztása mérgezést okozhat.

Milyen növények illenek egy gyermekbarát kertbe?

2024. szeptember 16. 07:10

Minden növény biztonságos a gyerekek számára, amelyik nem mérgező. Ezek közül válogattunk olyanokat, amelyek kifejezetten szépek is.

Keresőkutyák találhatják meg az invazív, mérgező növényeket

2024. június 7. 09:10

Izgalmas kísérletben vizsgálják, hogy a kutyák megtalálják-e a termés minőségét veszélyeztető, mérgező gyomnövényeket a szántóföldi kultúrákban.

Ezekkel a mérgező növényekkel keverhető össze a medvehagyma

2024. április 3. 09:10

A medvehagyma gyűjtése divatossá vált az elmúlt években. A szakértő szem tévedhetetlenül felismeri, azonban aki nem ismeri, többféle, erősen mérgező növénnyel is összekeverheti.